MÖSZ: a közlekedési fejlesztések leállítása az agglomerációban elfogadhatatlan!
2023. szeptember 8. | Budapest regionális versenyképességét, a fővárosban és az agglomerációban élők életminőségét tovább rontja a kormány azzal, ha leállítja vagy halogatja a központi régió egészét érintő közlekedési infrastruktúra beruházásokat. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) a döntés felülvizsgálata érdekében közvetlen egyeztetést sürget a kormány illetékeseivel. A tervezett beruházások esetleges megakasztása, elhalasztása akkor, amikor a kormány újabb és újabb jelentős, száz és ezer milliárdos nagyságrendű extrakiadásokat vállal, elfogadhatatlan – hangsúlyozza a MÖSZ Agglomerációs Tagozatának elnökeként a dokumentumot jegyző szentendrei polgármester.
Részletek >>>
Lázár János megerősítette: belátható időn belül nem lesznek régiós fejlesztések
2023. augusztus 24. | Lázár János, az Építési és Közlekedési Minisztérium vezetője levélben erősítette meg Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár augusztus elején érkezett levelében foglaltakat. Az akkori közlés szerint H5 HÉV agglomerációs szakaszának fejlesztését, a 11-es főút szentendrei belterületi szakaszának felújítását, a Budakalász–Pomáz elkerülő út megépítését, az M0 autóút északi szektor előkészítését a kormány felfüggesztette, a Szentendrét és az M10 Pilisvörösvárt elkerülő útról pedig még nincs kormánydöntés.
Részletek >>>
Egyértelmű válasz a kormánytól: nem fejlesztik a közlekedést a régióban
2023. augusztus 4. | A H5 HÉV agglomerációs szakaszának fejlesztése, a 11-es főút szentendrei belterületi szakaszának felújítása, a Budakalász–Pomáz elkerülő út megépítése, az MO autóút északi szektor előkészítése – felfüggesztve. A Szentendrét és az M10 Pilisvörösvárt elkerülő útról nincs kormánydöntés. Ezt tartalmazza Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár válaszlevele.
Részletek >>>
Veszélyben a Templomdomb, a rekonstrukció nem tűr halasztást
2023. augusztus 4. | Elodázhatatlanok a javítások a Templomdomb mellvédjén, a mellvéd kőpillérén, a támfal egyes szakaszain. Ez a beavatkozás nem jelenti a támfal statikai problémáinak megoldását, sem azt, hogy így megelőzhető a porladó fúgák okozta esetleges kisebb falomlás, vagy a tér rossz vízelvezetése miatti további állagromlás. A negyedévenként időszerű bejáráson, 2023. augusztus 3-án részt vett a geodéziai vizsgálatokat végző szakember, Pilis Dániel alpolgármester, az önkormányzat és a Városi Szolgáltató NZrt. több munkatársa.
Részletek >>>
Újabb levélváltás a régiós fejlesztések ügyében: senki nem tud semmit
2023. június 20. | Budakalász, Pomáz és Szentendre polgármestere újabb levelet írt az Építési és Közlekedési Minisztériumnak, hogy tisztázzák, mely régiós közlekedési fejlesztések valósulhatnak meg az elkövetkező években. Egyelőre ugyanis a korábbi levélváltásokból nem világos, pontosan mely beruházásokat állította le Lázár János miniszter, és melyeket nem.
Részletek >>>
Újabb minisztériumi levél: rossz hírek a régiós fejlesztésekről
2023. június 15. | Bár korábban úgy tűnt, a régiót érintő fontos közlekedési fejlesztéseket nem érintik a tavaly óta több hullámban bejelentett beruházáskorlátozások, az önkormányzathoz érkezett legújabb levélből kiderül, a tervezett fejlesztéseknek csak egy része indulhat meg a közeli jövőben. Az M0-ás körgyűrű továbbtervezésére ugyanakkor jó esély van, illetve az uniós forrásból finanszírozott beruházásokra sem vonatkoznak a korlátozások.
Részletek >>>
Forgalomlassító demonstráció az M0 budakalászi csomópontban
2023. június 8. | A 2011 Egyesület 2023. június 9-én, pénteken 15 és 17 óra között forgalomlassító demonstrációt szervez a Megyeri híd után (a turbó körforgalom előtt) a Budakalász és Szentendre felé kanyarodó forgalmi sáv lezárásával.
Részletek >>>
2017 óta hiába várunk a Kereskedőház felújítására megítélt forrásra
2023. június 7. | Fülöp Zsolt polgármester a 300 éves Kereskedőház felújításának felgyorsítása ügyében tárgyalt a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezetőivel. A megbeszélésen kiderült, a 2017-es, 8,2 milliárd forintos fejlesztést ígérő kormányhatározat ellenére egyelőre nincs pénz a szentendrei fejlesztésekre.
Részletek >>>
Több pénzt az önkormányzatoknak a költségvetésből
2023. június 6. | Fülöp Zsolt levélben kereste meg Vitályos Eszter országgyűlési képviselőt. Szentendre polgármestere a Magyar Önkormányzatok Szövetségének ajánlásai alapján számos javaslatot fogalmazott meg Magyarország jövő évi költségvetésével kapcsolatosan, és kérte a képviselő asszonyt, hogy azokat módosító javaslatként nyújtsa be az Országgyűlésnek
Részletek >>>
Az önkormányzatok nem kapják vissza az építéshatósági jogosítványt
2023. június 1. | A Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács csütörtöki ülésén több, Szentendrét is érintő kérdés is szóba került. A legfontosabb talán, hogy megerősítették, az önkormányzatok – bár egybehangzóan kérik – még sem kapják vissza az építéshatósági jogosítványt. Ugyanakkor valamiféle, még nem tisztázott vétójogról is szó esett a tanácskozáson.
Részletek >>>
Újabb levélváltás Lázár Jánossal a régiós nagyberuházásokról
2023. május 30. | Amint arról már korábban hírt adtunk, a kormányzati megszorítások miatt felvetődött annak lehetősége, hogy több, Szentendrét és környékét is érintő beruházás jelentős csúszást szenvedhet. A környék polgármesterei levélben keresték meg az ügyben az építési tárcát. Lázár János miniszter időközben reagált: közölte, a környék nagyberuházásait nem érintik a megszorítások. Szentendre, Pomáz és Budakalász polgármesterei válaszlevelükben egyebek mellett arra hívták fel a figyelmet, hogy a 11-es út építési engedélye 2023 végén én lejár; továbbá az M0 körgyűrű továbbépítése akkor kezdődhet el, ha a kormány június 14-ig biztosítja a tervezéshez szükséges 4 milliárd forintot.
Részletek >>>
Tanyarendelet: a jogszabályok felülvizsgálatát sürgeti a MÖSZ az agglomerációban
2023. május 23. | Március 30-án lépett hatályba az a kormányrendelet, amely a tanyaépítés szabályait alapjaiban szabja át. Félő, hogy különösen a Budapest és Balaton környékén jelentősen megnő a mezőgazdasági területek beépítettsége. A jogszabályváltoztatás várható hatásairól, a negatív folyamatokat felgyorsító következményekről tartott konferenciát a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) Agglomerációs Tagozata 2023. május 23-án a szentendrei városházán.
Részletek >>>
Mi lesz a regionális fejlesztésekkel? Összefogás a beruházások megmentéséért!
2023. május 18. | Szentendre, Pomáz és Budakalász polgármesterei levélben keresték meg Lázár János építési és közlekedési minisztert, valamint Vitályos Esztert, a választókerület országgyűlési képviselőjét. A polgármesterek a politikusok közbenjárását kérték, hogy egy május 12-én kelt – és számos beruházás leállítását kilátásba helyező – kormányrendelet hatálya alól mentesítsék a régió fontos beruházásait.
Részletek >>>
Növelheti Szentendre zsúfoltságát a tanyákra vonatkozó szabályok átírása
2023. április 13. | Reálisnak tűnik a veszély, hogy eltűnik Szentendre zöld pufferzónája a tanyák beépítettségének szabályait enyhítő kormányrendelet hatására. Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere ezért a régió önkormányzataival összefogva kezdeményezi a jogszabály visszavonását, vagy ha erre nincs mód, mentességet kér a rendelet hatálya alól a megyeszékhelyek és a főváros agglomerációja számára. Beláthatatlan következményei lehetnek annak, hogy az országos településrendezési és építési követelményekről szóló, és március 30-án hatályba lépett kormányrendelet
Részletek >>>
Újabb témák a régiós egyeztetés asztalán
2023. április 6. | A napokban folytatódott Vitályos Eszter és a régiós települések polgármestereinek egyeztetése. Az országgyűlési képviselő levélben kereste meg Fülöp Zsolt polgármestert, hogy beszámoljon legutóbbi személyes találkozójukon felvetődött problémákkal, kérdésekkel, kérésekkel kapcsolatosan.
Részletek >>>