2021. december 23., 01:03

A 11. sz. főutat is érintő kérdésekben az év derekától folynak egyeztetések a két beruházó között. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Budapesti Fejlesztési Központ illetékeseinek azóta jelezte, hogy a HÉV végállomás és környezete rekonstrukciójának tervezési folyamatába Szentendre városát is be kellene vonni – tájékoztatta Pilis Dániel alpolgármestert a Magyar Közút megyei vezetése. Miután a két projekt a Magyar Közút tájékoztatása alapján időben elkülönül, és a 11-es rekonstrukciójának várható kezdődátumát 2022 tavaszára, kivitelezési időtartamát pedig 15 hónapra jelezte előre a Magyar Közút, ezért valószínűsíthető, hogy a HÉV végállomás állami fejlesztésére a 2023. év második felénél hamarabb nem fognak sort keríteni.

Szentendre alpolgármestere azok után fordult tájékoztatást kérve levélben a Magyar Közút illetékeseihez, hogy a Budapesti Fejlesztési Központ – 2021. december 15-én Vitályos Eszter, a Fidesz választókerületi elnöke közreműködésével, a városvezetés meghívása nélkül Szentendrén – ismertette a H5 HÉV-végállomást fejlesztő elképzeléseit és a bemutatott tervek a 11-es út felújítását előkészítő eddigi döntésekkel kapcsolatban is több kérdést felvetettek.

Magyari László megyei igazgató és Móricz Judit megyei fejlesztési és felújítási osztályvezető válaszlevelükben hangsúlyozták: „a BFK beruházásában a jövőben megvalósuló fejlesztések időben elkülönülnek egymástól, a 11. sz. főút Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában megvalósuló felújítására nincsenek hatással, az időben nem hátráltatják.”

A 11-es rekonstrukciójáról Fülöp Zsolt polgármester kezdeményezett tárgyalást: a városvezetés érveinek kifejtésére 2022. január 12-ére kitűzött online egyeztetés formájában adott lehetőséget a BFK.

(Borítókép: Bellai László)

 

 

 

« 2023. október » loading...
h K s c p s v
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
ked 03

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 03

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.