2021. szeptember 2., 10:12
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 3 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Városokkal a városokért (European City Facility, EUCF) európai programra Szentendre, Óbuda-Békásmegyer és Újpest idén tavasszal benyújtott közös pályázata kedvező elbírálásban részesült. Ez azt jelenti, hogy rövidesen a támogatási megállapodás részleteiről tárgyalhatnak a pályázók. A három önkormányzat Élhető Városokért elnevezésű konzorciuma a távfűtőművek korszerűsítését célzó beruházási tervek elkészítésének támogatására pályázott.

A szentendrei tervek alapján a Püspökmajori Lakótelepen élőket, valamint a városrészben működő intézményeket, köztük az uszodát is szolgáló új, korszerű fűtési rendszer lenne kiépíthető. Sor kerülhetne például az 1970-es években lefektetett – 3,3 kilométer hosszú – távvezeték teljes cseréjére: az elavult rendszert közvetlen földbe fektetett, előre szigetelt acél vezetékek válthatnák fel a hőveszteséget legalább a felére csökkentve. A kezdeményezésünk része továbbá napelemek telepítése a VSZN Zrt. telephelyein. Ez az alternatív energiaforrás egyebek mellett a városi cég irodaépületének teljes éves áramfelhasználási költségét fedezné, és bővítheti a szentendreiek elektromos autó töltési lehetőségeit.

A fenntartható energetikai beruházásokat támogató európai projekt a beruházási koncepció (műszaki megvalósíthatósági tanulmányok, gazdasági és pénzügyi elemzések, kockázatelemzés) kidolgozását finanszírozza. Ez nagy lépés a megvalósulás felé, hiszen az ilyen jelentőségű beruházások megfelelő előkészítése, a beruházási koncepció kidolgozása is komoly forrást igénylő, óriási munka.