2021. június 17., 22:02
A Magyar Közút június 8-án bemutatta a 11-es út szentendrei szakaszának módosításokkal bővített műszaki terveit.

A hosszas egyeztetések után jóváhagyott és véglegesített műszaki tervek alapján augusztusra elkészülnek a kivitelezési tervek. A közbeszerzési eljárást követően 2022 márciusában kezdődhet meg az érdemi munka. Fülöp Zsolt polgármester videóban számolt be az örömteli hírekről, melyben külön megköszönte és kiemelte a Honvédelmi Minisztérium és a laktanya parancsnokának a Rózsa utcai csomópont kiépítésével kapcsolatos együttműködését és hozzájárulását.

A műszaki tervek alapján teljes egészében megújul az útburkolat, a csapadékvíz-elvezető rendszer, továbbá több nagy csomópont, melyek közül a Rózsa utcai és az Egres úti kereszteződés kanyarodósávval bővül, ezzel biztosítva a túlterhelt kereszteződések forgalmának áteresztőképességét.

Átalakul a forgalomirányító rendszer is, a jelenleg mindössze három programmal bíró struktúra – az aktuális forgalomhoz igazítva – mintegy hetven féle variációra ad majd lehetőséget.

Az átfogó felújítás a tervek szerint 15 hónapon keresztül fog tartani és várhatóan 2023-ra készül el. A polgármester videóüzenetéből az is kiderül, hogy a szakaszos munkavégzés ideje alatt irányonként legalább egy-egy sáv járható marad, de a négyből három forgalmi sáv használhatóságára törekednek majd. A kivitelezés során lassításokra, korlátozásokra, sávlezárásokra kell számítani, ami minden járművel közlekedő szentendrei polgártól és a városon átutazóktól is türelmet kíván.

Fülöp Zsolt tájékoztató videója a 11-es felújításáról >>

« 2023. november » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
ked 28

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 28

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.