2021. december 3., 11:52

A 11-es út felújításával kapcsolatos ma délelőtti egyeztetésen elért eredményeket az alábbi közös nyilatkozatban összegezték a tárgyaló felek.

Az imént ért véget az a háromoldalú megbeszélés, amelyre meghívást kapott a Magyar Közút Pest-megyei igazgatója és Szentendre Város polgármestere is. A Magyar Közút a szentendrei önkormányzat módosítási javaslatai közül dr. Vitályos Eszter képviselő asszony és Fülöp Zsolt polgármester kérésére befogadta a Telep utcánál a balra kanyarodással kapcsolatos önkormányzati módosítási javaslatot. Ezen változtatások nem okoznak fennakadást az előkészítésben, így késedelem nélkül, az eredeti tervek alapján jövő tavasszal megkezdődnek a munkálatok, amelyektől a Kormány és az önkormányzat is azt reméli, könnyebb, gyorsabb és biztonságosabb áthaladást tesznek majd lehetővé az érintett szakaszon.

Szentendre szorgalmazta a kivitelezés ideje alatti forgalomterelésről szóló további egyeztetéseket, melyek a Magyar Közút ígérete szerint januárban folytatódhatnak. A város kérésére az illetékes minisztérium megvizsgálja a 11-essel párhuzamos tehermentesítő út ipartelepig vezető szakaszának kiépítési lehetőségeit is.

A felújításra a magyar Kormány 4,45 milliárd forintot fordít, amelybe az út szélesítése, a lámpák összehangolása és biztonságos kanyarodósávok kialakítása is beletartozik majd.

(Borítóképünk a 11-es út szentendrei szakaszán, a Liliom utcánál készült – a szerk.)

 

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
szo 09

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 09

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.