A Szentendrei Lakástárlat szervezésében Alattyáni István Tyutyuval beszélgetett Fülöp Zsolt polgármester. A negyedévente megújuló kiállítások izgalmas betekintést adnak a művészek alkotói módszereibe, látásmódjába és Szentendréhez fűződő kapcsolatukba.

A november 14-én tartott Művésztea során a polgármester vendége Alattyáni István Tyutyu festőművész volt. Az első Szentendrei Plein Air találkozó fődíja nyertesének tájképei a polgármesteri iroda és a titkárság helyiségének falait díszítik néhány hónapon keresztül.

A nyílt, művészetében is sokoldalú képzőművész elárulta, hogy a 20 évvel ezelőtt kezdődő tetoválás iránt érzett elhivatottság számára nem csak bevételi forrás, hanem hordozófelület is a műveinek, ahogyan a vászon is. A képzőművészet e két ágát (tetoválás és festészet) párhuzamosan műveli. A beszélgetés során kiderült, hogy három éve csellózik, és sorra indul a félmaratoni futóversenyeken. Elmondása szerint a tájképei – amelyek a Városházán vendégeskednek – a legőszintébb festményei, amelyben benne vannak a fények, hangok, érzések.

A kortárs festőművész bemutatkozása a Szentendrei Lakástárlat oldalán:
„1975 június negyedikén születtem az Alföld közepén egy nagyközségben, amelyet Petőfi Sándor is megtisztelt áthaladtában. Erre emlékeztet az áruházkertben lévő fejszobra is. Ha szemben állunk akkor a baloldali, jobb oldalon Kossuth…Édesapám hivatásos katona volt, ahogy az ő apja is. Szabadszálláson kiterjedt laktanya és tiszti lakótelep és hozzá tiszti klub is volt. Mögötte nőtlen-szálló: itt élt édesapám még én előttem: nőtlen. A Margaréta cukrászdába járt – mint mindenki – és itt ismerte meg a leendő anyámat, leendő feleségét.

Tíz éves koromban – a katonaság leépítésének hírére – költöztünk Veszprémbe. Innentől Tyutyu. Itt fejeztem be az általános iskolát alig… Szakmunkástanuló voltam: festettem, szobát, csövet, falat. Az igazgató itt figyelt fel a rajzaimra a padokon. Lemosatta, de vászonra megrendelte: megvette. Marasztalt: maradtam. Építésztechnikus szakon érettségiztem és a technikumi bizonyítványt is megszereztem: azzal a kikötéssel, hogy építész ugye nem leszek.

De ekkor már felvettek a Tan Kapuja Buddhista Főiskolára. Legöntudatlanabb döntésem következménye sorsfordító volt. Végre mindenről kérdezhettem ami érdekelt, mert értették a kérdést. A lehető legnagyobb intenzitással tanultam négy évet. Ennyi volt ingyen. Vallásbölcsész filozófus diplomát szereztem, de tibeti nyelvű szöveg fordításával írtam a szakdolgozatomat 2002-ben. Azóta is múlhatatlan odaadással gondolok minden percére ennek a kegyelt állapotnak, lehetőségnek. Mindennapjaim része ma is…

Amint munkát próbáltam keresni, azonnal kiderült hogy a belső ösvény belül marad… Kint mást kellet keresni: keresni. 2003-ban kezdtem el tetoválni. Sosem éreztem ennyi nehézséget és feladatot az alkotással kapcsolatban. Ez nagy meló.

2005-ben újra Pest. A Rákóczin egy stúdióban öt évig. Ez is nagy meló. Hogy könnyebb legyen kiköltöztünk egy Monza közeli kisvárosba. Az volt a terv hogy itt majd könnyebb lesz. Első fél év: az olaszok mind hülyék és tanítani kell őket. A második: tök hülye vagyok miképp tanulhatnék tőlük. Azután 2011-ben hazaköltöztünk, de a szív kis darabja ott maradt. És már jó néhány olajkép is.

Újra Pesten, saját stúdiónyitás. Üzlet, ilyenek: idegen. Lassan belejön. A házasság tönkremegy és bezár. Új olajképek.

Költözés: válás. Csodás albérlet: fejedelmi kilátás, Duna-hidak, Gellért szobor és a vár is. Olajképek mellé akrilképek. Megismerhettem Kalocsai Zolit aki beavatott abba a játékba amivel alkot, és annak mestere. Nincs szó a hálára. Akril nagy szerelem.

Az élet is rendbe kerül. Itt a társ, az igazi: Cötó. S aztán a gyerekek sorban: Bonca és Linka. Kettő: szépek. Nagyon.

Sok akrilkép: nehogy megzavarja a gyereket a terpentin. Elkezdtem szabadban festeni és a legjobb volt. Szenvedély lett a tájlép és abban is fény ahogy láthatóvá teszi majd feloldja a szépet. De aztán apu elment…

És végre Hazajöttünk Szentendrére. Pedig szerintem először vagyunk itt. Itt most jó! Nagyon sok mindent kaptunk már most. Fényt, melegséget, barátságot, figyelmet, tanítást meg a Sanyit a Gyurit és Baksaimestert. És most meg ezt a lehetőséget. Van kedv és lelkesedés, sok kép és könyv és utazás… de mindez már csak felsorolás mert így is hosszú.”

Fotó: Bellai László / Szentendre.hu