Parkolásról szentendreieknek – gyakran ismételt kérdések

parkolas-legfontosabbak

Szentendrei Rendészeti Igazgatóság
Parkolási ügyfélszolgálat | 2000 Szentendre, Paprikabíró u. 21.
+36 26 300-407/parkolás | parkolas.szeri@szentendre.hu
Ügyfélfogadás: Hé 8–18, Ke, Csüt zárva, Sze 11–16, Pé 8–13 óráig

 



Miért volt szükség a parkolási rendelet módosítására?

  • A járművel történő várakozás rendjéről szóló rendelet módosítását elsősorban az tette szükségessé, hogy a gépjárműadó elvonásával együtt az erre vonatkozó adatkezelés is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kezelésébe került. Így az önkormányzat nem rendelkezik olyan adatbázissal, amelynek alapján a kedvezményes parkolásra jogosultak köre meghatározható lenne.
  • A lakosságszám növekedésével együtt a gépjárművek száma is ugrásszerűen megnőtt Szentendrén, ami a parkolási nehézségek állandósulását is eredményezte. A parkolóhelyek száma ugyanis nagyságrendekkel elmarad a parkolási igényektől, egyebek mellett erre az ellentmondásra is reagál az új szabályozás.
  • Mindezek mellett fontos szempont volt a közterülettel mint közvagyonnal való hatékonyabb, eredményesebb gazdálkodás. A szentendrei várakozási területek összesen 3,3 millió parkolásióra-kapacitással rendelkeznek, az elmúlt évek alapján ennek csak mintegy a fele eredményezett bevételt.


Miért kell bevezetni a rendszámalapú nyilvántartást?

  • A lakosságszám növekedésével együtt a gépjárművek száma is ugrásszerűen megnőtt, egyre több háztartásban tartanak fenn 2-3-4 gépjárművet. A parkolóhelyek száma nagyságrendekkel elmarad a parkolási igényektől.
  • Az új parkolóautomaták ügyféloldali kezelőfelülete lehetővé teszi a rendszámbevitelét, így az ügyviteli és ellenőrző szoftverrel összekötött automatákkal egyszerűbbé válik a különböző szentendrei várakozási kedvezmények (szentendrei lakos vagy vállalkozás, parkolási bérletek) kezelése.
  • A felügyeleti szoftver a várakozás időalapú kezelésére is alkalmas, amely lehetővé teszi a szűkös parkolóhely-kapacitással a hatékonyabb gazdálkodást például a munkavállalói várakozási bérletek esetében.


Mi a védett övezet?

  • Olyan – „mindkét irányból behajtani tilos” jelzőtáblával és „kivéve engedéllyel” kiegészítő táblával védett, a közforgalomtól elzárt, a gyalogos forgalom számára fenntartott területek. E közterületeken csak behajtási hozzájárulás birtokában lehet gépjárművel közlekedni. A parkoláshoz várakozási engedély is szükséges, amit az engedélyt igénylők alkalmanként – behajtási hozzájárulásonként – fizetnek meg, ami 2400 Ft/alkalom. A védett övezetben lakók, illetve itt szék- vagy telephellyel rendelkezők számára ez a díj 2400 Ft/év/gépkocsi.
  • A védett övezetbe tartozó közterületek >>>


Mit kell tudni a parkolási zónákról?

  • Szentendrén a helyi szabályozás hagyományosan három zónára osztja a várost.
  • A III-as zóna a legvédettebb, a belváros frekventált részeit jelöli, itt a legmagasabb a parkolási díj, ebben a zónában a szentendreiek nem parkolhatnak kedvezményesen. A III. zónában személygépkocsira és a legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsira a várakozási díj 530 Ft/óra.
  • A II-es zóna a belváros pereme, ahol a szentendrei illetőségűek regisztrált autóikkal kedvezményesen várakozhatnak. A II. zónában személygépkocsira és a legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsira a várakozási díj 380 Ft/óra.
  • Az I-es zóna parkolói (Paprikabíró nagyparkoló, Teátrum parkoló) a személygépkocsik mellett a buszok és a tehergépjárművek számára biztosítanak várakozási lehetőséget. Az I. zónában az autóbusz és 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépkocsi várakozási díja 2 300 Ft/óra.
  • A város fennmaradó közterületein, ahol a KRESZ szabályok azt megengedik, ott ingyenesen lehet parkolni.


2022-ben mely közterületek kerültek a II-es, díjfizetéses várakozási zónába?

  • Szent István utca; Áprily tér; az Ady Endre utca Dézsma és Duna korzó közötti szakasza; a Pátriárka utca Martinovics és Toldi utca közötti szakasza; a Tiszteletes utca Vörösmarty és a Bajcsy Zsilinszky utca közötti szakasza;


2022-ben mely közterületek kerültek a III-as, díjfizetéses várakozási zónába?

  • Duna korzó Bükkös-patak jobb oldalán található kijelölt várakozó hely, a „murvás” parkoló


Zöld rendszámmal rendelkező gépkocsikra milyen parkolási szabályok vonatkoznak?

  • Szentendrén a zöld rendszámú gépkocsik nem élveznek díjmentességet. Ugyanazok a parkolási szabályok, díjfizetési kötelezettségek, ill. kedvezmények vonatkoznak ezekre a gépkocsikra is, mint a nem zöld rendszámú gépkocsikra.


Hogyan érvényesíthető a szentendrei várakozási kedvezmény 2023. január 1-től?

    • 2023 január 1-től a szentendrei parkolási kedvezmény csak a regisztrált, illetve a behajtási hozzájárulással és várakozási engedéllyel rendelkező gépkocsik esetében érvényesíthető.
    • A gépkocsi tulajdonosának, üzembentartójának, aki szentendrei lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, vagy jogi személyek esetében szentendrei székhellyel vagy telephellyel rendelkezik regisztrálnia kell azokat a gépjárműveket, amelyekkel kedvezményesen kíván várakozni az I-II-es parkolási zónákban.
    • A védett övezetben lakóknak vagy telep-, ill. székhellyel rendelkezőknek nem kell regisztrálniuk a gépkocsijukat, ha rendelkeznek érvényes behajtási hozzájárulással, illetve várakozási engedéllyel. Abban az esetben azonban regisztrálniuk kell, ha a II-es övezetben is kedvezményesen akarnak parkolni.
    • A behajtási hozzájárulás és az ezzel együtt járó várakozási engedély csak a védett övezetben jogosít kedvezményes parkolásra az előírt szabályok szerint (a behajtási hozzájáruláson szereplő útvonal, az I-es védett övezetben 10 perc várakozás betartása).
    • A szentendrei várakozási kedvezmény csak abban az esetben érvényesíthető, ha a tulajdonos/ üzembentartó a gépjármű regisztrációja mellett megfizeti a parkolási megváltási díjat is.
    • Amennyiben a gépkocsi-tulajdonos, -üzembentartó nem kíván élni a parkolási kedvezménnyel, akkor nem kell regisztrálnia gépkocsiját.


Miért kell parkolási megváltási díjat fizetni?

  • A város közútjainak karbantartására, fejlesztésére fordítható gépjárműadó mintegy 130 millió forintos elvonása jelentősen csökkentette az ilyen célokra fordítható költségkeretet. Ez a bevételkiesés szükségessé tette a parkolóhelyekkel való költséghatékonyabb gazdálkodást.
  • E mellett épített örökségünk védelme, a légszennyezettség csökkentése, a klímatudatos szempontok is szükségessé teszik, hogy a gépkocsival történő közlekedést pénzügyi eszközökkel is a fenntartható irányba tereljük.


Mit kell tudni a parkolási megváltási díjról?

  • A parkolási megváltási díj megfizetésével a regisztrált, illetve behajtási hozzájárulással és várakozási engedéllyel rendelkező gépkocsik az I-II-es parkolási zónákban szentendrei parkolási kedvezménnyel várakozhatnak.
  • A behajtási hozzájárulás és az ezzel együtt járó várakozási engedély – amelynek díja 2400 Ft/év/gépkocsi – csak a védett övezetben jogosít kedvezményes parkolásra a védett övezetben előírt szabályok szerint. Amennyiben a gépkocsi tulajdonosa, üzembentartója a II-es parkoló zónát is igénybe kívánja venni, akkor regisztrálnia kell és plusz 4600 Ft/év/gépkocsi parkolási megváltási díjat is meg kell fizetnie.
  • A parkolási megváltási díjat személyesen a Rendészeti Igazgatóság ügyfélszolgálatán lehet megfizetni, vagy az online regisztráció lezárásaként bankkártyás fizetéssel vagy átutalással.
  • A parkolási megváltási díjat évente kell megfizetni, egy gépkocsira a tárgyévi díj: 7000 forint.
  • Egy ingatlancímen 4 gépkocsi regisztrálható.
  • Ha valaki nem kívánja igénybe venni a kedvezményes parkolást, annak nem kell regisztrálnia a gépkocsiját és parkolási megváltási díjat sem kell fizetnie.
  • A védett övezetben lak- vagy tartózkodási hellyel, telep- vagy székhellyel rendelkező tulajdonosnak, üzembentartónak behajtási hozzájárulást kell kérnie, ami akkor adható ki, ha a várakozási megváltási díjat is kifizette.
  • A védett övezetben lakók vagy telep-, ill. székhellyel rendelkezők – a behajtási hozzájárulás kiadásának dátumától számítva – egy éves időtartamra kapnak díjmentes behajtási hozzájárulást és 2400 Ft/év/gépkocsi díjú várakozási engedélyt.  Ha a II-es parkoló zónát is igénybe akarja venni a gépkocsi tulajdonosa, üzembentartója, akkor plusz 4600 forint/év/gépkocsi díjat is kell fizetnie, amihez regisztrálnia kell a gépkocsit.
  • A regisztrált gépkocsikkal kedvezményesen igénybe vehető I-es, II-es parkolási zónákba tartozó közterületek >>>
  • A regisztrált gépkocsikkal kedvezményesen NEM igénybe vehető, a III-as parkolási zónába tartozó közterületek >>>


Mit kell tudni a behajtási hozzájárulásról és a várakozási engedélyről?

  • Ha a szentendrei illetőségű magánszemély vagy vállalkozás behajtási hozzájárulásának érvényességi ideje lejár, akkor a díjmentes behajtási hozzájárulás mellett a várakozási megváltási díjat (2400 Ft/év/gépkocsi) is meg kell fizetnie. A nem szentendrei illetőségűek esetében ez a díj behajtási hozzájárulásonként 2400 Ft/alkalom.
  • Az alkalmi beszállítók alkalmanként kérnek és kapnak behajtási hozzájárulást. A hozzájárulás érvényességi idejéig a várakozási megváltási díj megfizetésével jogosultságot szerez a várakozásra is.
  • A védett övezetben lakó vagy székhellyel, telephellyel rendelkezők számára a behajtási engedéllyel együtt megkapott parkolási engedély megváltási díja 2 400 Ft/év/gépkocsi. Ha a tulajdonos, üzembentartó a II-es parkolási zónában is igénybe akarja venni a kedvezményes parkolást, akkor regisztrálnia kell a gépkocsit és 4 600 Ft/év/gépkocsi parkolási megváltási díjat kell fizetnie.
  • A behajtási hozzájárulás tartalmazza az engedélyezett útvonalat is. Gépkocsival közlekedni a védett övezetben csak a hozzájárulásban szereplő útvonalon lehet.
  • A behajtási hozzájárulás és várakozási engedély az I. védett övezetben legfeljebb 10 perc várakozásra jogosít.
  • A védett övezetben a várakozási övezet területi határai pontosan megegyeznek a védett övezet határaival.


Hogyan lehet regisztrálni a gépkocsit?

Regisztrálnia csak annak a gépkocsi-tulajdonosnak, -üzembentartónak kell, aki élni kíván a szentendrei kedvezményes parkolási lehetőséggel. Továbbá azoknak, akik érvényes behajtási hozzájárulással és  várakozási engedéllyel rendelkeznek, ami a védett övezetben történő kedvezményes parkolásra jogosít fel, de a II-es parkoló zónában is igénybe akarják venni a kedvezményt.

  • Személyesen: A gépkocsit a tulajdonosa vagy üzembentartója regisztrálhatja a Rendészet parkolási ügyfélszolgálatán: 2000 Szentendre, Paprikabíró utca 21. | Ügyfélfogadás: hétfő 8:00-18:00, kedd és csütörtök zárva, szerda 11:00-16:00, péntek 8:00-13:00 óráig. Ha kérdése van, hívhatja a +36 26 300-407/parkolás telefonszámot, vagy írhat a parkolas.szeri@szentendre.hu email-címre.
  • Online regisztráció: Online regisztrálásra az ugyfelablak.szentendre.hu oldalon van lehetőség, a jogosultságot igazoló dokumentumok digitális másolatainak becsatolásával.
  • A regisztrációhoz szükséges dokumentumok:
    • Természetes személy esetén érvényes személyazonosító igazolványt, vagy útlevelet, vagy fényképes gépjárművezetői engedélyt, továbbá a lakcímkártyát és a jármű forgalmi engedélyét kell bemutatni. Az online regisztrációnál e dokumentumok digitális másolatának feltöltésére  nincs szükség.
    • Nem természetes személy esetén a cégkivonatot vagy bírósági nyilvántartásba vételről szóló határozatot és a jármű forgalmi engedélyét kell bemutatni, vagy ezek digitális másolatát csatolni az online regisztrációhoz.
  • A parkolási megváltási díj megfizetése: A regisztráció akkor válik véglegessé, illetve akkor érvényesíthető a kedvezmény, ha a parkolási megváltási díj megfizetése is megtörténik, amit vagy személyesen fizetnek be a Rendészet parkolási ügyfélszolgálatán, vagy banki átutalással, vagy online bankkártyás fizetéssel rendeznek.
  • Pótdíj- vagy közigazgatásibírság-tartozás rendezése: A regisztráció csak abban az esetben történhet meg, ha a regisztrálandó személygépkocsi tulajdonosának/üzembentartójának nincs Szentendre Város Önkormányzatával, valamint a parkolási rendszer üzemeltetőjével szemben rendezetlen pótdíj- vagy közigazgatásibírság-tartozása.


Hány gépkocsit lehet regisztrálni háztartásonként?

  • Regisztrálni szentendrei lakóingatlanonként maximum négy járművet lehet.


Milyen gyakorisággal kell elvégezni a regisztrációt?

  • Az adatok rendszeres karbantartása miatt és az évenként megfizetendő parkolási megváltási díj miatt évente kell a regisztrációt elvégezni és megfizetni a parkolási megváltási díjat.


Mit kell tenni, ha a kedvezményre jogosult gépkocsi adataiban változás történik?

  • Ha a kedvezményre jogosult gépkocsi adataiban változás történik – tulajdonos, üzembentartó-változás, új rendszám, forgalmicsere stb. –, akkor a tulajdonos, üzembentartó köteles 15 napon belül bejelenteni a változást vagy személyesen, vagy emailben megküldeni az új dokumentumok másolatát a parkolas.szeri@szentendre.hu email-címre. Az emailben – kérjük – tüntesse fel a várakozási engedélyén szereplő azonosító számot.


Hogyan igényelhető várakozási bérlet és milyen dokumentumok szükségesek hozzá?

  • Várakozási bérlet csak személyesen – a gépkocsi tulajdonosa vagy üzembentartója – intézheti a Rendészeti Igazgatóság parkolási ügyfélszolgálatán.
  • Rendészet parkolási ügyfélszolgálat: 2000 Szentendre, Paprikabíró utca 21. | Ügyfélfogadás: hétfő 8:00-18:00, kedd és csütörtök zárva, szerda 11:00-16:00, péntek 8:00-13:00 óráig. Ha kérdése van, hívhatja a +36 26 300-407/parkolás telefonszámot, vagy írhat a parkolas.szeri@szentendre.hu email-címre.
  • A bérlet kiváltásához szükséges dokumentumok:
    • a bérletigénylő személyazonosságának igazolásához személyazonosító igazolvány, vagy útlevél, vagy fényképes gépjárművezetői engedély,
    • lakossági bérlet esetén lakcímkártya, ill. a lakcím igazolására alkalmas személyi igazolvány és behajtási engedély,
    • a jármű forgalmi engedélye (kivéve a szálláshely-szolgáltatói bérlet esetén),
    • a bérlet típusától függő igazolások: a munkáltató által kiállított igazolás, gyermekintézmény látogatásáról szóló igazolás, szálláshely-szolgáltatói bérlet esetén a szolgáltatás hatósági nyilvántartásba vételéről szóló igazolás, egészségügyi szolgáltatói bérlet esetén az intézmény vezetőjének nyilatkozata arról, hogy a bérlet igénylője a díjköteles várakozási területen végzi munkáját, valamint munkáltatói igazolás


Mit kell tudni a várakozásra jogosító bérletről?

  • Bérletet kizárólag személygépkocsira és legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsira lehet váltani.
  • A bérlet egy biztonsági elemekkel ellátott kártya, amelyet a gépkocsi első szélvédője mögött, jól láthatóan kell elhelyezni.
  • A bérlet a bérleten feltüntetett időtartamban érvényes.
  • Bérlet kizárólag abban az esetben vásárolható, ha a gépkocsi tulajdonosának, üzembentartójának nincs Szentendre Város Önkormányzatával, ill. a Rendészeti Igazgatósággal szemben rendezetlen pótdíj-, vagy közigazgatásibírság-tartozása.
  • A bérlet pótlásának, cseréjének díja alkalmanként 1 610 Ft.
  • Általános bérletet természetes, vagy jogi, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vásárolhat. Az általános bérlet a rajta feltüntetett zónában való várakozásra jogosít. A III. zónára vásárolt bérlet a II. zónában való várakozásra is jogosít.


Ki jogosult lakossági bérlet vásárlásra? Mire jogosít a lakossági bérlet? Mennyi a díja?

  • Az a szentendrei lakos, akinek a lakó- vagy tartózkodási helye Szentendre védett övezetében, illetve a II-es és III-as parkolási zónában van, és nincs lehetősége a saját ingatlanán belül a személygépkocsiját tárolni lakossági bérlet vásárlására jogosult.
  • Lakóingatlanonként csak egy személygépkocsira vásárolható bérlet.
  • A gépkocsi a lakóingatlan közvetlen közelében kialakított helyen várakozhat – (vagy kivételes méltánylást érdemlő esetben az üzemeltető által engedélyezett egyéb helyen) –, amit a bérleten fel kell tüntetni.
  • A III-as parkolási zónában, illetve a védett övezetben lakók csak a bérleten feltüntetett helyen jogosultak a kedvezményes parkolásra.
  • A lakossági bérlet díjai: éves 13 800 Ft, féléves 8 050 Ft, egy havi 2 300 Ft.


Mire jogosít a munkavállalói bérlet? Ki jogosult munkavállalói bérletre? Mennyi a díja?

  • Munkáltatói igazolással kiváltott munkavállalói bérlettel kizárólag munkanapokon a Paprikabíró utcánál található nagyparkolóban, valamint a Bolgár utca és Kertész utca közötti, Szentendre 919/1 hrsz.-ú parkolóban lehet várakozni.
  • A munkáltató a munkavállalónak kizárólag egy gépkocsira adhat igazolást, abban az esetben, ha a munkavállaló állandó munkahelye a védett övezetben, illetve az I-III-as parkolási zónák területén van.
  • Munkavállalói bérletre jogosultak: közalkalmazott, köztisztviselő és szentendrei székhelyen működő iskola, óvoda, költségvetési szerv, önkormányzati részesedéssel működő gazdasági társaság, a Szentendrei Járási Hivatal, ill. Ügyészség munkavállalója, gyógyszertári dolgozó, SZEI szakorvosa, hivatásos ápoló, az Önkormányzat intézménye és gazdasági társasága, a szentendrei rendvédelmi szerv munkavállalói, a Szentendrei Járás települési önkormányzatai 2 személygépkocsira vagy legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsira.
  • A bérlet kiváltásához a bérletet igénylő személyazonosságát igazoló dokumentumon, illetve a jármű forgalmi engedélyén kívül szükség van munkáltatói igazolásra is.
  • Munkavállalói bérlet díjai: éves 13.800 Ft/év, féléves 8.050 Ft/félév, egy havi 2.300 Ft/hó


Ki igényelhet egészségügyi szolgáltatói bérletet?

  • A várakozási területeken belül ellátást végző házi- és gyermekorvos, valamint a mellettük dolgozó ápoló, védőnő, szociális gondozó.
  • A bérlet a munkavégzés során a várakozási terület bármely zónájában használható.
  • A bérlet kiváltásához a bérletet igénylő személyazonosságát igazoló dokumentumon, illetve a jármű forgalmi engedélyén kívül szükség van az intézmény vezetőjének nyilatkozatára arról, hogy a bérlet igénylője a díjköteles várakozási területen végzi munkáját, valamint munkáltatói igazolásra.
  • A bérlet díjai: éves 13.800 Ft/év, féléves 8.050 Ft/félév, egy havi 2.300 Ft/hó


Ki igényelhet oktatási bérletet?

  • Oktatási bérlet vásárolhat az a szülő, akinek gyermeke szentendrei oktatási intézménybe jár.
  • Az oktatási bérlet csak a tanítási év alatt használható.
  • Az oktatási bérlet kizárólag a II. zónában történő várakozásra jogosít.
  • A bérlet kiváltásához a bérletet igénylő személyazonosságát igazoló dokumentumon, illetve a jármű forgalmi engedélyén kívül szükség van a gyermekintézmény látogatásáról szóló igazolásra is.
  • Az oktatási bérlet díjai: éves 13.800 Ft/év, féléves 8.050 Ft/félév


Ki igényelhet szálláshely-szolgáltatói bérletet?

  • Az a szálláshely-szolgáltató igényelhet bérletet, aki a védett övezetben vagy az I–III-as parkolási zónában végzi a szolgáltatást, és szobáinak száma meghaladja a saját területén biztosítható várakozóhelyek számát. Csak annyi bérletet igényelhet, amennyivel a szobaszám meghaladja a saját területén elhelyezhető gépjárművek számát.
  • A szálláshely-szolgáltatói bérletet kizárólag a szálláshely-szolgáltató vendégei használhatják. Ennek igazolására a parkolási rendszert üzemeltető ellenőrizheti a vendégkönyvben a gépkocsi rendszámát.
  • A bérlet kiváltásához a bérletet igénylő személyazonosságát igazoló dokumentumon kívül szükség van a szolgáltatás hatósági nyilvántartásba vételéről szóló igazolásra is.
  • A szálláshely-szolgáltatói bérlet díjai III-as zónában: éves 138.000 Ft, féléves bérlet 103.500 Ft, egy havi bérlet 23.000 Ft. A szálláshely-szolgáltatói bérlet díjai a II-es zónában: éves bérlet 80.500 Ft, féléves bérlet 57.500 Ft, egy havi bérlet 13.800 Ft.