2016. április 19., 13:23

Lassan egy éve, hogy Drégely Miklós vezeti városunk oly nagyon szeretett és oly sokat szidott uszodáját. Az eltelt időszak már elég hosszú ahhoz, hogy mérleget lehessen készíteni: milyen változások történtek ez idő alatt, milyen irányba halad az intézmény.

Kezdjük a legfontosabb hírrel: a V8 idén újra nagy kitüntetésben részesült…
Idén is megkaptuk a Fürdőszövetségtől az ötcsillagos megtisztelő címet, ami azért nagy elismerés, mert rajtunk kívül csak egy uszodának van ilyen minősítése az egész országban. Büszkék vagyunk rá, ez a díj már a mi munkákat minősíti.

Mielőtt megpályázta az állást, látogatóként már ismerte az uszodát. Mi volt róla akkoriban a benyomása?
Már az első pillanatban láttam, hogy lehetne jobban csinálni. A megválasztásom óta ezen dolgozom.

Hogyan kezdett hozzá?
Legelső feladatunk az iszonyatos mennyiségű elmaradt karbantartási munka pótlása volt, ezen dolgozunk folyamatosan. Ezek között voltak-vannak kisebbek és nagyobbak is. Decemberben ráadásul leesett az álmennyezet egy része, ennek pótlása augusztusban lesz, amikor a nagy karbantartásra leállunk néhány hétre.

Az intézmény pénzügyi stabilizáláshoz, ami alapvető elvárás minden ügyvezetőtől, hogyan látott hozzá?
Röviden úgy fogalmaznám meg, hogy racionalizáltuk – és racionalizáljuk – a kiadásokat, és optimalizáljuk a bevételeket.

És hosszabban hogyan fogalmazná meg?
Az összes szolgáltató partnerünket megversenyeztettem, ajánlatokat kértem be, és akik hajlandóak voltak a módosításra, azokat megtartottam. Második lépésben megvizsgáltunk minden olyan folyamatot, ami költséggel jár, hogy hogyan lehet csökkenteni. Itt megemlíteném a léghűtést, mostanáig ugyanis a Városi Szolgáltatóhoz kötött egy mindkét fél számára előnytelen szerződés. Hamarosan új rendszert építünk ki, amellyel az uszoda és a VSZ is jelentős kiadástól megszabadul. A beruházás eredményeként megfelelő mennyiségű hideg levegőt tudunk majd szolgáltatni, így nő a látogatók komfortérzete is.

Beszéljünk a bevételek optimalizálásról is!
Szeptembertől megemeltük a pályabérleti díjakat, és egyes kedvezményeket – melyek az egyesületeket érintették – megszüntettünk. Odafigyelünk a beléptetés szabályainak betartására, új jegytípusokat vezettünk be. Az uszodának bevételt jelent a szentendrei iskolások utáni önkormányzati támogatás, ami most szintén emelkedett.

Többször elmondta, hogy szeretné jobban a köztudatba vinni, hogy a V8 nemcsak uszoda, hanem szabadidőközpont is.
Igen, ez egy kicsit háttérbe szorult. Célom, hogy ha bejön valaki, találjon az úszáson kívül más elfoglaltságot is, ha igénye van rá. Bevezettük a szentendreiek tudatába, hogy van bowlingpályánk, ráadásul négy. Alapítottunk egy egyesületet az uszoda neve alatt, és már a negyedik versenyt rendezzük meg. A pálya idáig pangott az ürességtől, most pedig van olyan hétvége, amikor előre kell időpontot foglalni. Vettünk két biliárdasztalt, most azon dolgozunk, hogy ezt is bevezessük a köztudatba, mert jelenleg a városban máshol nincs ilyen játéklehetőség. A bejáratnál felállítottunk egy zongorát is, bárki játszhat rajta, a gyerekek imádják. Alapítottunk egy V8 bridzsklubot is, és nemsokára lesz triatlon csapatunk is, amely a V8 színeiben fog versenyezni.

Beszéljünk a szaunafejlesztésről is, amelyről lapunkban már hírt adtunk…
Megállapodást kötöttünk egy szanunamesterekből álló céggel a programok megtartására, melyeket péntek délután, szombaton éjszaka és vasárnap délután tartunk. Eddig közel telt házzal működtek, úgyhogy a beruházás költsége biztosan megtérül. Jelenleg Magyarországon a mi új, 40 fős szaunánk az egyik legjobb mesterszauna. Nagy megtiszteltetés volt, hogy mi rendezhettük meg a szaunamesterek konferenciáját március elején, melyre több mint ötvenen jöttek az ország minden részéből, s amelyet először tartottak hazánkban. Nyáron pedig nálunk rendezzük meg a szaunamesterek világbajnokságának hazai fordulóját. Ennek lesz nyilvános része is, és lesz, ami csak a zsűri előtt zajlik, a győztes képviseli majd hazánkat a vébén.

Mit tart az uszoda erősségének?
A szépségét, a kilátást. Nem véletlen, hogy a filmesek is megtalálnak, és jönnek hozzánk forgatni.

És mit tart a hátrányának?
Ez hosszabb felsorolás lesz. Az elhelyezkedését, mert el van dugva, és olyan szűk területen épült, hogy nincs bővítési lehetőség, pedig jó lenne egy kültéri medence is, mert nyáron mindenki a szabad strandra vágyik. Nálunk az a holtszezon. Kevés az öltöző, és komoly gondot jelent a parkolás. A mélygarázs kapacitása limitált, csupán 80 férőhely van, miközben délutánonként több száz gyerek fordul meg itt. Igyekszünk ebben is előbbre lépni, odafigyelünk az uszoda előtti szabályos parkolás fenntartására, kialakítottunk két mozgássérülteknek való parkolóhelyet is. A legnagyobb hátrány pedig, ami már sokszor elhangzott, a medence mérete.

Mi a baj a 33 méteres medencével?
Az, hogy csak vízilabda-mérkőzésekre használható, versenyúszáshoz túl rövid, illetve túl hosszú. Ez, amellett hogy bevételkiesést jelent, nagy presztízsveszteséggel jár. Ezen nem tudunk változtatni, egy leválasztó palánk több tízmilliós beruházás lenne, ami anyagilag soha nem térülne meg.

Milyen az uszoda kihasználtsága?
Hétköznap telt házzal működünk, sokszor a két úszósáv fenntartása is nehézséget okoz. Hétvégén a lakossági használók vannak nagyobb arányban. A wellness részleget a gyerekek csak szombaton használhatják, úgyhogy az ilyenkor telt házzal működik. Nyáron sajnos, mint említettem, holt szezon van, ilyenkor olcsóbb lenne bezárnunk.

Hogyan foglalná össze az eddigi eredményeket?
Már némileg látható az irány: a kiadásaink elkezdtek csökkenni. Ez hosszú folyamat, nem megy egyik pillanatról a másikra. Mindenki tudja, hogy könnyebb nulláról elindulni, mint egy működő rendszerhez hozzányúlni, vagy mínuszról indulni. Az uszoda soha nem lesz nyereséges a fizikai adottságai miatt, és azért sem, mert ez egy közösségi feladatokat ellátó intézmény. Célom, hogy a veszteséget a lehető legjobban minimalizáljam.

És hogyan foglalná össze a további teendőket?
A város perifériáján, s ezzel együtt a kulturális élet perifériáján vagyunk. Ezen szeretnénk változtatni, és bekerülni a város vérkeringésébe. Koncerteket, előadásokat lehet nálunk tartani, jobban ki kellene használni az adottságainkat. Sokan még mindig nem tudják, hogy van egy 100 és egy 300 nm-es konferenciatermünk.
Folyamatban van a koncepció kidolgozása szakértők bevonásával, hogy az itteni sportegyesületek egy égisz alatt működjenek, melynek az a legfőbb előnye, hogy a támogatások egy részét, amit az egyesületek külön-külön megkapnak, az uszodára fordítsák. Ezt nem erőszakkal, az asztalra csapva akarjuk megoldani, hanem igyekszünk mindenki számára elfogadható ajánlatot tenni.
Tavaly ősszel „Ötórai teát hatkor” címmel tartottunk fórumot kifejezetten a püspökmajoriaknak, hogy beszélgessünk a lehetőségekről, a gondokról. Ezt szeretnénk most megismételni, mert kíváncsiak vagyunk, miben változott azóta a véleményük.

Ezek szerint még nem dőlhet hátra?
Az rettentő unalmas lenne.

Szereti az uszodát?
Nagyon. Úgy csinálom, mintha a magamé lenne.
Németh Erika

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
pén 19

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 19

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
pén 19

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
pén 19
pén 19

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
pén 19
pén 19
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
pén 19

Pörkölt Projekt koncert

augusztus 19.. 20:00 - 21:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
pén 26
vas 28
vas 28