2015. november 12., 10:29

Az önkormányzat az idei tanévben újszerű, több fordulóból álló városi helytörténeti vetélkedősorozat hirdetett helyi általános iskolák és a gimnáziumok 7-8. osztályos tanulói számára. Cél, hogy a diákok a feladatokon keresztül alaposabban megismerjék Szentendre gazdag örökségét, ezáltal erősödjön kötődésük lakóhelyükhöz. Az októberi első forduló után pénteken kerül sor a második fordulóra.

eleven örökség1Az októberi első forduló várostörténeti séta volt, amelynek során különféle feladattípusok voltak: rejtvény, teszt, kvíz, fotózás, adatgyűjtés, alkotómunka. A feladatok megoldásához szükséges ismereteket a séta állomásai szolgáltatták. Befejezésül a megszerzett ismereteket a diákok kollázs formájában mutathatták be „Az én Szentendrém” címmel.
A novemberi forduló a képzőművészetre koncentrál, célja, hogy minél érzékletesebben bemutassa, hogy a 20. század eleje itt alkotó művészek mit alkottak/alkotnak. Ebben a fordulóban szeretnénk átadni a diákoknak a legfontosabb ismereteket városunk művészetéről, a feldolgozásukhoz bibliográfiát és támpontokat kapnak majd.
A decemberi forduló célja, hogy a diákok megismerjék a Szentendre lakosságát egykor alkotó és arculatát meghatározó nemzetiségeket. Egymás megismerésének legértékesebb módja a beszélgetés, a közvetlen, személyes kapcsolat, ezért a téma feldolgozása az interjúkészítés módszerén alapul.

Videós összefoglaló az első fordulóról:

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
hét 15

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 15

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
hét 15

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
hét 15
hét 15

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
hét 15
hét 15
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
vas 28
vas 28