2023. augusztus 11., 16:50

A helyi ügyek megoldásához nemcsak szakértőkre és az önkormányzatra van szükség, hanem civilekre is, akik kapcsolatteremtő, kapcsolatépítő feladatokat látnak el, olyasféle munkát, amelyet hivatali eszközökkel lehetetlen lefedni. … A Helyi Demokrácia Műhely hiánypótló szerepet tölt be, azt a szakadékot próbálja áthidalni, ami a lakosság és a hivatal között van – hangsúlyozta Pilis Dániel városfejlesztési alpolgármester a Szentendre és Vidéke 2023. augusztusi számában olvasható riportban. Az alábbiakban a műhely egyik szentendrei projektjével, a Hamvas Béla utca és a Széchenyi tér környéke új forgalmi rendjének kidolgozásával foglalkozó cikk összefoglalóját olvashatják. 

A közösségek létrehozásán, megerősítésén, cselekvő állampolgárok képzésén dolgozó Civil Kollégium Alapítvány indította el a Helyi Demokrácia Műhely programot, amelynek célja az önkormányzati szereplők és a civil szervezetek együttműködésének elősegítése a helyben megoldandó, fontos ügyek mentén. E program keretében Hernádi Krisztina Nóra, Püspökmajor önkormányzati képviselője, Pilis Dániel városfejlesztési alpolgármester és a Civil Kotta Egyesület együttműködésében dolgozzák ki a Hamvas Béla utca és a Széchenyi tér környéke új forgalmi rendjét. A terület közlekedési feszültségeinek megoldása rendszeresen visszatérő javaslat a Városrészi Költségvetési programban is.

A lakossági igények mélyebb felmérése a cél

A riportban Pilis Dániel alpolgármester megemlítette az önkormányzat és a lakossági együttműködés akadályaként  a lakossági fórumok alacsony hatékonyságát, a politikai megosztottságot. Ennek kapcsán hangsúlyozta: „Ezt csak úgy lehet kivédeni, ha a lakosságot minél szélesebb körben bevonjuk a döntéselőkészítési munkába. Ehhez szükségünk volt civil segítőkre, így került bele a programba a Civil Kotta Egyesület. Önkéntes munkájuk óriási segítséget jelentett mire eljutottunk az első lakossági fórumig, hiszen ennek köszönhetően addigra kiderült, milyen érzetek, vélemények jelennek meg a közlekedési kérdésekkel kapcsolatban.”

„A probléma úgy került a látóterünkbe, hogy az ott élők többször is javasolták a Hamvas Béla utca egyirányúsítását – emlékezik Szulovszky István a Civil Kotta Egyesület elnöke. – De rögtön felmerült a kérdés, hogy az ötlet vajon tényleg az emberek többségének a véleményét fedi-e le, és milyen gondok húzódnak meg mögötte. Ezért azt gondoltuk, hasznos lenne mélyebben felmérni a lakossági igényeket. Ennek érdekében kopogtattunk a lakótelepen, kérdőíveket juttattunk el a környező intézményekbe, megkerestük az óvodát, a bölcsődét, beszéltünk a szülőkkel és az intézményvezetőkkel, meghallgattuk az üzletek képviselőit, ők mit gondolnak erről a helyzetről. Ezenkívül online kérdőívet is indítottunk, hogy azok is elmondhassák a véleményüket, akik akár nem itt élnek, de más okból gyakran megfordulnak a környéken.”

Új szemlélettel a közös megoldásokért 

„Olyan információk kerültek felszínre, amelyekre egyáltalán nem számítottunk. Mindenkinek volt véleménye, és mindenki örült, amikor megkérdeztük erről… Közben az önkormányzat által szervezett forgalomszámlálásban is részt vettünk…” – mondta Lázár Zsófia, a Civil Kotta egyik önkéntese. A későbbiekben kifejtette: „Mindezekből olyan adatokhoz jutottunk, amelyekből a forgalomtechnikus ki tud dolgozni több olyan koncepciót is, amelyet aztán az ott élők véleményezni tudnak, és később ki is próbálhatják. Elképzeléseink szerint ugyanis az volna ideális, ha a közösen kiválasztott forgalomtechnikai koncepciót egy próbaidőszak erejéig tesztelhetnék, majd a tapasztalatokat megosztva közösen kiértékelhetnénk, megvitathatnánk, hogy a változtatás meghozta-e a kívánt eredményt.”

A folyamat jelenleg ott tart, hogy rendelkezésre áll egy problématérkép utcákra lebontva, egész pontos ismeretekkel arról, hol, milyen közlekedési gondokat kell megoldani. Ezután a forgalomtechnikusra vár a feladat, hogy kidolgozzon több olyan elképzelést, amelyet be lehet mutatni a lakosságnak véleményezésre.

„Ez egy új ethosz, vagy nóvum, amit itt elkezdtünk, mert az emberek már elfelejtették, hogy van joguk beleszólni a közösség ügyeibe. Ahhoz, hogy ez újra működjön, idő kell, és meg kell változnia mindannyiunk szemléletének is” – idézi a SzeVi cikke Kiss Barnát, a Polgármesteri Kabinet projektmenedzserét.

Helyesbítés: Fenti témával a Tegyünk együtt Szentendréért! címmel júniusban megjelent ingyenes városi információs kiadvány is foglalkozott. Az „Egyirányú legyen? Vagy mégsem? Átalakulóban a Hamvas Béla utca forgalmi rendje” címmel megjelent cikk pontatlanul utalt arra, hogy az érintettek véleményét online kérdőíven az önkormányzat vizsgálta. Az online kérdőívezést ugyanis nem az önkormányzat, hanem az önkormányzattal együttműködésben álló Civil Kotta Egyesület önkéntesei végezték. A pontatlanságért elnézést kérünk!