90. születésnapja alkalmából otthonában köszöntötte Hegedüs Istvánt Fülöp Zsolt polgármester. Az ünnepelt feleségével 62 éve él Szentendrén. Úgy vélik, a hosszú, boldog élethez tudás és ügyesség, de szerencse is kell.

Hegedüs István 1960-ban, egy hosszú vonatúton ismerte meg későbbi feleségét. Ica néni a többórás beszélgetés végén egy noteszlapra írta fel nevét és címét, így kezdődött kapcsolatuk.

– 1960. november 5-én láttam meg először és ’61 januárjában összeházasodtunk – idézi a kezdeteket Pista bácsi, és az emlék most is könnyeket csal a szemébe. Ahogy mondják, kisebb viták, összezördülések minden házasságban előfordulnak, így az övékben is, de komoly veszekedések nem terhelték kapcsolatukat.

– Összeszólalkozások voltak, de el nem hagytuk volna egymást – mondja Ica néni.

– Apám azt mondta nekem, amikor nősültem: fiam, egyre vigyázz, egy nőt nem szabad megütni – foglalja össze a párkapcsolatokra vonatkozó atyai útravalókat Pista bácsi. De a Hegedüs házaspár között ilyesmi fel sem merülhetett: 63 év házasság után is tisztelettel adják meg egymásnak a szót, és várják ki a másik mondanivalójának végét.

Pista bácsi Szentendrén volt katona, Budapestről így kerültek a városba, itt telepedtek le és nevelték fel két fiukat, akik négy unokával, egy lánnyal és három fiúval ajándékozták meg őket. Lány unokájuk révén pedig már egy dédunokával is büszkélkedhetnek. Szentendrén ismerkedtek meg legjobb barátaikkal is, a kapcsolat elkísérte őket egész életükben. Békében és szeretetben őrzik a jó viszonyt azokkal a családtagokkal is, akik válás miatt papírforma szerint már nem tartoznak a rokonsághoz.

– A családi béke titka: befogni a szájat – mosolyog Ica néni, Pista bácsi bólogatásától kísérve.

Munkás éveik nagyobb része is Szentendréhez köti őket: mindketten dolgoztak a Papírgyárban, Ica néni a cementgyárban is, majd iskolai konyhán, szakácsként. Ica néni már fiatalon többször volt kritikus egészségi állapotban – nem véletlen, hogy két fiuk születése között csaknem nyolc év telt el –, de mindig kilábaltak minden bajból. Aktív korukban becsülettel, szorgalommal dolgoztak, ha ehhez új szakmát kellett tanulni, azt is vállalták. Boldogulásukat ennek tudják be, de, mint mondják, az élethez szerencse is kell. A korral járó betegségeiket türelemmel viselik, a gyerekek, menyek és unokák segítségét örömmel fogadják. A gyógyszerek beszerzését, kiporciózását egyik unokájuk vállalta magára, a bevásárlásban, takarításban keresztlányuk segít.

Kapcsolataikat telefonon ápolják, ha menni kell valahova, az unokák segítenek.

– Mi már csak a kiskapuig… – mondja Pista bácsi, és addig ki is kísérik mindketten a látogatót.