Hoschek Károly 2023. június 15-én töltötte be a 95. életévét, ez alkalomból köszöntötte Fülöp Zsolt polgármester. Az ajándékba adott bort rögtön egy palackkal viszonozta, a saját borából. A gesztus meg is adta a beszélgetés egyik fő témáját, a szőlészetet és borászatot, ezen keresztül pedig rávilágított arra a derűs és megoldásokra fókuszáló életszemléletre, ami a család mindennapjait is áthatja.

Lánya, fia és unokái körében ünnepelte 95. születésnapját Hoschek Károly. Szomorúság volt az örömben, hogy felesége, Rózsika néni már nem lehetett vele: pár nappal a 90. születésnapja előtt, nemrég hunyt el – mesélte a polgármesteri köszöntést fogadó Károly bácsi.

Mint mondta, így is ünnepi hangulatban telt a nagy nap, hiszen fia, az ifj. Hoschek Károly, aki 1980 óta Németországban él, csak a fontosabb alkalmakra, születésnapokra, szüretre, karácsonyra térhet haza, most is eljött. Felesége halálával a mindennapokban sem maradt magára Károly bácsi: a lánya, Zsuzsa hazaköltözött, hogy segítse őt.

S hogy Károly fia hogy került Németországba? A család egy része Németországban él, ők segítették az első időkben.

Károly bácsit a térde állapota akadályozza az önálló életvitelben, műteni kellett volna, de mire ez kiderült, a kora miatt már nem lehetett. Így már nehezen áll és mankóval jár. A ház körüli szőlőre, a kertre így is odafigyel, bár a munkákat már a lánya végzi, amikor ő a kertben dolgozik, Károly bácsi karosszékből figyeli és minden tudományát átadja neki.

95 év alatt sok minden történt – meséli. 1944-ben Csallóközben munkaszolgálaton dolgozott, bunkereket ástak. Majd Németországba indították őket, végig gyalogolták Csallóközt, de aztán szétszéledtek, így menekült meg. Látták Pozsony négy tornyát, a szerint tudtak tájékozódni. Egy budakalászi bajtársával négy nap alatt értek haza. Ladikon keltek át a Dunán, Tatabányát elkerülték, mert az veszélyes volt, a Gerecsén átkelve egy istállóban aludtak. – Ahogy elértük Szentendrét, első dolgunk volt megszámolni a templomtornyokat, megvan-e mind. Mert a templomtornyokat mindenhol lerombolták, hiszen magaslati megfigyelés pontok voltak. Megvoltak. A családból elsőként értem haza, a két bátyám Cegléden és Budapesten katonáskodott. A Budapesten állomásozó bátyja műszaki alakulatba tartozott, a vasutat építették újra, a másikat Cegléden tartották fogva, hadifogolyként vitték volna, de akkor már nem engedtek ki hadifoglyokat az országból. – Üzent haza Ceglédről, ment az egész család látogatóba. Károly bácsi, alig túl a gyerkkoron, csúzlival lőtte be az üzenetet a bátyjának, de lebukott, a komolyabb retorziót azért kerülhette el, mert nem volt még 18 éves.

S hogy hogyan ismerkedtek meg feleségével? Már akkor egy csónakban eveztek, amikor még maguk sem tudták, hogy egy pár lesznek. Károly bácsit barátai csónakázni hívták pünkösdkor. Az Elektromos Művek csónakházánál volt a találkozó, ahova Károly bácsi biciklivel, egy rövidnadrágban érkezett. Ez azért fontos, mert a lányok akkortájt katonával nem szívesen ismerkedtek. Károly bácsi a majdani feleségével került egy csónakba, ez volt az első alkalom, amikor beszélgettek. A következőre a HÉV-állomáson került sor, ekkor Rózsika néni alig ismerte fel az őt üdvözlő katonában a csónakázáson megismert rövidnadrágos fiút. Ezzel azonban sorsuk megpecsételődött, 68 évig tartó hosszú, boldog házasság lett a találkozásból.

Károly bácsi úgy tudja, dédapja fazekas volt, Csehországból települt Szentendrére. Két fia volt, egyik ágról származik Károly bácsi, a másik ág Hoschek Lajossal kihalt, az ő neve a Kálváriánál található emlékművön is szerepel, a háborúban meghalt hősök között. Károly bácsi legidősebb bátyja a híres Hoschek László sakkmester. Érdekesség, hogy Károly bácsi unokájának, aki később faipari iskolában tanult, a mestermunkája éppen egy sakkasztal lett. Másik két bátyja kétkezi munkás, egyik kőműves, másik asztalos volt. Egy lánytestvére is volt. Minden testvér hosszú életű volt, 90. évük felett haltak meg, Károly bácsi közöttük  a rangidős a betöltött 95 évével.

Minden cég megszűnt, ahol valaha dolgoztam – mondja nevetve Károly bácsi. A katonaság után a kocsigyárban, majd az ÉTI-nél (Építéstudományi Intézet) dolgozott. A BÉSZKÜ-nél Pomázon az épületasztalosok vezetője volt. Nem tűrte az alkoholt munka közben, ha meglátta, hogy valaki iszik (ami az időtájt nem volt ritka) azonnal közbelépett. – Gépekkel dolgoztunk, az nem volt játék – mondta. Pomázon még a fia is tanuló volt nála. Károly bácsi soha nem ivott,  napi egy fröccs volt az adagja a saját borából, ahogy meséli, soha nem volt részeg egész életében.

Emlékezetes munkái közé tartozik a posta és a Barcsay múzeum famunkái vagy a Szolgáltatóház épülete. Makovecz Imrével is dolgozott is együtt. Mondta is neki: magának könnyű papíron a görbe vonalakat húzni, de a fát nem lehet ferdén megcsinálni. Akkor oldja meg úgy, ahogy tudja, volt a válasz a tervezőtől, és Károly bácsi mindig megoldotta. A megyei tanács épülete is a keze nyomát viseli, az országban sokfelé láthatók épületek, amelyeken dolgozott. Szentendrén is sok volt a megrendelése, számos lépcsőt készített a városban, az emberek inkább vártak rá, mint hogy másra bízzák a munkát. A legkedvesebb munkája? Az ember örömmel csinálta, ami épp a feladata volt – mondta Károly bácsi.

Házukat maguk építették. A telket 1966-ban 30 ezer Ft-ért vették. Ahogy egy szoba elkészült, beköltöztek, a munkákkal úgy haladtak tovább, hogy már a házban laktak. Károly bácsinak nagy bánata, hogy az épülő 11-es út épp a háza előtt vezet el. – Nem mi mentünk az úthoz, az jött hozzánk – mondta. – Régen egy keskeny út volt a ház előtt, a gyerekek ott tollasoztak, játszottak. Egy-egy autó ment el előttük néha, a szenet lovaskocsi hozta. Károly bácsi szerint nagy hiba volt, hogy a 11-essel kettévágták a várost. Azután ezt a részt mindig mindenből kihagyták, kifelejtették. Elfelejtették a vízvezetéket megcsinálni, szemben volt a nyomós kút, onnan hozták a vizet. Aztán a telefont is elfelejtették idehozni, mindig minden sokkal lassabban és nehezebben lett meg. A ház körül gondozott kiskert és saját telepítésű szőlő van, ami már több mint ötven éves. Ennek kezelését Károly bácsitól lánya csak néhány éve vette át. Nem adták fel a borkészítést sem: tavaly 180 liter boruk lett, de a gyengébb években is legalább 80 litert mindig sikerült készíteni. Vegyesen művelnek csemege- és bőrszőlőt, a gyerekeket is bevonták a munkába, utána lehetett menni a strandra, de előbb kötözni kellett a szőlőt vagy leszüretelni a termést. A szőlő és bor cím című, 1979-es kiadású könyv most is ott van a polcon, anno még 24 Ft-ba került. Károly bácsi szerint abban benne van minden tudás, amire a szőlőneveléséhez szükség van. Ma is gyakran fellapozza a könyvet.

Károly bácsi őrzi a családi hagyományokat, legendákat, legkedvesebb családi emléke mégis a gyermekei születése. Két fiú unokája van a lányától: 44 és 35 évesek. A 44 évesnél van két dédunoka: egy lány, egy fiú. A család mindenben összetart, számíthatnak egymásra a fiatalok és az idősebbek is. A humor és a bölcsesség nagyon fontos, ez öröklődik át szülőről gyerekre. Károly bácsi nagyon büszke az unokáira, mindkettő sokat tanult tőle, mindkét fiú diplomát szerzett, precíz, szorgalmas, megbízható gyerekek, akik ha kell, bármikor segítenek a ház körül vagy a lakásban. Ez az a szemlélet, ami az egész családban fellelhető: a problémákat megoldják, nem bánkódnak rajtuk, megteszik, amit tudnak és mindig többre törekszenek.