Kilencvenötödik születésnapja alkalmából Fülöp Zsolt polgármester otthonában köszöntötte Hlavicza Józsefné Kati nénit. Az ünnepelt azzal a bölcs nyugalommal és játékos derűvel fogadta az érkezőt, amivel az egész életét szemlélte és élte.

Fájós lábai, beteg térde miatt nehezen jár Kati néni, a szemével is gondjai vannak, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy a vendég elé siessen: a guruló járássegítőre, rollátorra támaszkodva üdvözölte Fülöp Zsolt polgármestert. – Fáj, fáj, de tűrni kell a fájdalmat – mondta mosolyogva, s általános derültségtől kísérve rögtön be is mutatta a szerkezetet: „az udvarlóm, mindenhova elkísér”. A lakás berendezését úgy alakították, hogy alkalmas legyen a rollátoros mozgásra.

– Jó időben sétálunk az utcán, a ház körül, de vásárolni is eljárunk együtt – tette hozzá Kati néni fiatalabb lánya, Erzsébet. Kati néninek két lánya és három unokája, négy dédunokája van. Szerető családot tudhat magáénak, de annak egyik ága messze került, Tiszasülyre. A mindennapokban főként Erzsébetre számíthat, miután mindketten özvegyen maradtak, kézenfekvő volt, hogy összeköltözzenek.

Szentendrére csak tizenegy éve kerültek, azelőtt pomázi házukban élt a család. Férjével is Pomázon ismerkedtek meg, a focista és a fiatal lány szerelme egy meccsen szövődött.  – Kacsintgattunk egymásra és végül összekacsintottunk – idézi a kezdeteket. 1946-ban házasodtak össze, közös életüket szerény körülmények között, mondhatni, szegénységben kezdték. Kati néni nyolcgyermekes családból származik, de testvérei nem élnek már. Negyven éven át dolgozott három műszakban, szövőnőként. Amikor a lányai születtek, még nem volt GYES, a gyerekek hathetesen bölcsődébe kerültek, ő pedig dolgozni kezdett. Kedvüket nem szegték a nehézségek, a gyereknevelésben édesanyja segítségére számíthatott, munkatársaikkal pedig össze-összejöttek táncolni, énekelni. Férje a helyi művelődési ház vezetőjeként zenés-táncos darabokat állított színpadra, Kati néni ma is szereti az operettet.

Közös életük férje korai halálával ért véget. Kati néni évekig ápolta beteg társát. Amikor egyedül maradt, még hat évig dolgozott telefonközpontosként, azután a barátok, a rejtvényfejtés, olvasás és tévézés töltötte ki idejét. S ahogy ereje fogyatkozott, úgy kapott egyre nagyobb szerepet életében Erzsébet. – Ezermester, mint az apja volt – dicséri lányát Kati néni. – S hogy mi jelentette a legnagyobb örömöt az életben? A gyerekek születése – adja meg a választ – az apjuk is boldog volt, mindig kislányt szeretett volna.

Kati néni napjai ma is derűsen telnek. Ahogy a lába engedi, sétál, mozog, ahogy a szeme bírja, olvas, rejtvényt fejt, tévét néz. De háborús filmet, erőszakot nem, csak főzős műsorokat, szerelmes és természetfilmeket. Ha zenés műsor van, ő is a szereplőkkel énekel. Szentendrén eleinte nem érezte otthon magát, de idővel itt is barátokra talált. – Juli nem nagyon jön, fájnak a lábai, de Terikével gyakran találkozunk, pedig ő is 80 felett van már – mondta. A múltbeli veszteségekkel. fájdalmakkal nem gyötri magát és soha nem politizál – mondja. – 95 év alatt sok minden történt, szép is, jó is, és volt nehézség is. De csak a szépre emlékezem – mosolyog, és hozzáteszi: öt év múlva, a századikon találkozunk!