2020. december 3., 14:56

A kialakult járványügyi helyzet miatt idén sajnos nem ünnepelhetjük közösen az adventi ünnepet. A Szentendrei Kulturális Központ mégis szeretné egy picit közelebb hozni mindenkihez a csodás várakozás időszakát, hogy külön – biztonságban – , de mégis együtt ünnepelhessük ezeket a csodás heteket, a várakozás időszakát. Hogy ezek a hetek varázslatossá váljanak, idén Szentendre csatlakozott egy már országosra nőtt kezdeményezéshez, a Világító adventi kalendáriumhoz.

A játékot Grimmé Dévényi Erikának köszönhetjük, aki először néhány évvel ezelőtt Solymáron szervezte meg, és azóta országos méretűvé vált. Az Önök közreműködésével Szentendrén is létrehozunk egy világító, adventi kalendáriumot! A játék lényege, hogy december elsejétől minden nap más-más helyi lakos díszíti ki, és világítja ki az ablakát a szintén világító aznapi adventi számmal. Karácsonyhoz közeledve így egyre több ablak világít majd Szentendre utcáin. Szenteste pedig egyszerre hoz fényt az összes ablak. Azt, hogy melyik nap hol csillan fel a kidíszített ablak, egy térképen követhető nyomon, a Facebook-esemény oldalán. A térkép alapján egy késő délutáni séta során minden nap megkeresheti az újabb világító kalendáriumi ablakot! Ha pedig elküldi – akár „ablak-tulajdonosként”, akár sétáló felfedezőként – az ablak fotóját, akkor hozzájárul ahhoz, hogy a látványban mindenki gyönyörködhessen!

A játék menete:
A városlakók közül bárki jelentkezhetett. Minden jelentkező megkapta a titkos kalendáriumi sorszámát.
Felkerült a térképre a szám, a megfelelő utcához.
Az adott napon a játékos kiteszi a számát a feldíszített ablakába, ami karácsonyig kint is marad.
Térkép: https://bit.ly/2I2Xv00

Várjuk fényekkel és szeretettel, várjuk együtt a karácsonyt!

 

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
sze 06

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 06

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.