2020. augusztus 25., 12:01

A helyzet változatlan a Postás strandon: fürdeni tilos. Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztálya (BFKH NFO) a hosszú hétvége miatt augusztus 24-én vette le az első vízmintát. Ahhoz, hogy engedélyezni lehessen a fürdést, pár nap múlva ismét mintát kell venni, s ha ez is rendben, akkor engedélyezhető a strandolás.

Mint ismeretes a nagy esőzések miatt aug. 17-én szennyvíz került a Dunába a Postás strandnál, amit a V8 – az előírásoknak megfelelően – azonnal jelentett a BFKH NFO-nak. Az idéntől átszervezték a természetes fürdővizek engedélyeztetésével kapcsolatos eljárásokat, a Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának ez a jogköre megszűnt. Így az összes Pest megyei természetes fürdővizekkel kapcsolatos hatósági eljárás BFKH NFO-hoz került, ami a túlterheltség miatt lelassítja a vízmintavételi és vizsgálati folyamatot.

A sajnálatos az, hogy a Postás strand engedélyezési határozata szerint a fürdési idény augusztus 31-ig tart. Ez azt jelenti, hogy augusztus 31. után a területen fürödni tilos, aminek felügyeletét a Szentendrei Rendészet látja el. Mivel az engedélyeztetési eljárás, ill. annak alapján születő határozat – ami a fürdési szezon időtartamáról is rendelkezik –, hetekbe telő procedúra, ezért az idén már nincs arra lehetőség, hogy ennek módosítását kérjék a fürdési szezon meghosszabbítása miatt. Rozman Péter, V8 ügyvezetője elmondta, hogy jövőre mindenképpen kezdeményezi BFKH Népegészségügyi Főosztályánál a fürdési szezon meghosszabbítását legalább szeptember közepéig, végéig.

 

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
szo 02

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 02

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.