2023. január 6., 15:34

Bár korábban olyan információk érkeztek az önkormányzathoz, hogy a tízezer fő feletti települések nem kapnak segítséget a drasztikusan megemelkedett energiaszámlák kifizetésére, végül mégis jutott támogatás a települések többségének. Szentendre 190 millió forintra számíthat az idei, várhatóan 1100 milliós energiaszámla támogatására.

Ahogy a lakosságot is villámcsapásként érte, hogy Orbán Viktornak a választásokat követő nemzetközi sajtótájékoztatón elhangzott ígérete ellenére részlegesen kivezette a rezsicsökkentést, úgy az önkormányzatoknál is zavarokat okozott, hogy minden előzetes ígéret ellenére búcsút kellett mondaniuk a rezsicsökkentett energiaszámláknak.

Alternatív energiaforrásokat keres az önkormányzat

Hogy Szentendre ki tudja fizetni a sokszorosukra nőtt számlákat, a téli időszakra lényegében kénytelen volt bezárni kulturális, művészeti intézményeit, mert csak így tudta visszafogni az energiafelhasználást, és elérni a kormány által elvárt 25 százalékos energiafelhasználás csökkentést. A V8 uszoda működésének áramvonalasításával sikerült mintegy 25 százalékkal mérsékelni az intézmény energiafelhasználását. Ennek, illetve az önkormányzat, az uszoda, az ott működő sportegyesületek és bérlők összefogásának köszönhetően a tavalyi év végéig nyitva maradhatott az uszoda. A Honvédelmi Minisztériummal folytatott tárgyalások eredményeként a tavalyi év utolsó negyedére 38 millió forint érkezett a kormánytól a megemelkedett energiaköltségek finanszírozását segítendő – ami egy havi energiafelhasználást fedez –, így az év végi szünetet követően január 9. után ismét nyitva tart majd a V8.

Az önkormányzat ezen túlmenően stratégiai energetikai tervet készített az energiafelhasználás mérséklése, illetve alternatív energiaforrások bevonása céljából.

Fülöp Zsolt polgármester – más polgármesterekkel együtt – a helyi és az országos médiában is többször kezdeményezte, hogy a kormány nyújtson valamiféle támogatást az önkormányzatoknak az energiaszámlák kifizetéséhez, mert arra egyedül képtelenek lesznek. Az önkormányzatok segítségkérése végül meghallgatásra talált, legalábbis ezt jelzi, hogy 2022. október elsejétől Balla Györgyöt a Miniszterelnökség energiaügyi biztosává nevezték ki.

A vele folytatott egyeztetés eredményeként, illetve a Miniszterelnökség számára küldött energiatakarékossági és -felhasználási adatok ismeretében döntött a kormány arról, hogy mekkora összeggel támogatja az önkormányzat kötelező feladatokat ellátó intézményeinek energiaszámláit.

Alig több, mint két hónapra elég a kormánytámogatás

A szinte elviselhetetlen magasságokba emelkedő energiaköltségek jól mutatják, hogy milyen nagy szükség van a kormányzati segítségre. Amíg 2021-ben az önkormányzat kötelező feladatokat ellátó intézményei évente 168 millió forintot fizettek a felhasznált elektromos áram és földgáz fejében, addig tavaly – amikor augusztustól az emelt energiaárakat kellett kifizetni –, már 455 millió forint volt, idén pedig az előzetes számítások szerint 1100 millió forint lehet a fenti intézmények energiaszámlája.

A január 2-án született kormányzati döntés értelmében Szentendre a leadott energia menedzsment terv és az iparűzési adóerő-képesség figyelembevételével 190 millió forint kormányzati támogatást kapott az energiaárak emelkedésének ellensúlyozására. Ez az összeg a kötelező feladatokat ellátó önkormányzati intézmények valamivel több, mint két hónapnyi energiaszámlájának kifizetésére elegendő, a többit – hozzávetőlegesen 910 millió forintot – az önkormányzatnak kell majd előteremteni. Nem lesz egyszerű.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
hét 11

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 11

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.