2024. május 24., 14:10

Május 30-án két bejárást is szervez az ikonikus épületben az önkormányzat a Kereskedőház múltja és jelene iránt érdeklődő szentendreiek számára. A bejáráson csak korlátozott számú résztvevőt tudunk fogadni. A jelentkezés elfogadásáról, illetve az esetleges létszám feletti jelentkezésről mindenkinek értesítést küld a polgármesteri titkárság. Részvétel kizárólag saját felelősségre.

A szentendreiek körében közismert, hogy 2017 óta hiába vár az önkormányzat a nemzeti kulturális örökség részét képező Kereskedőház renoválására a kormány által ígért 2,6 milliárd forintra. Az önkormányzat anyagi lehetőségeihez mérten megtett mindent az épület állagának javítása érdekében, de a felújítás túlmutat a város teherbíróképességén.

Az önkormányzat számos alkalommal tárgyalt a kormány képviselőivel a támogatás ügyében, és miután a kormány mostanáig nem intézkedett a megígért összeg átutalásáról, petíció is indult a végveszélybe kerülő épület megmentése érdekében.

Mentstük meg együtt! A petíciót június 30-ig lehet aláírni. Az aláírók elvárása, hogy „Szentendre mindenkori polgármestere, képviselő-testületének tagjai, a térség országgyűlési képviselője közösen lépjenek fel és tegyenek meg minden tőlük telhetőt a nemzeti kulturális örökségünk részét képező szentendrei Kereskedőház és a Templomdomb megmentéséért, mielőbbi megújításáért.”

A héten a képviselők kaptak lehetőséget arra, hogy belülről is láthassák a Kereskedőházat, a jövő héten pedig megtehetik ugyanezt a a szentendreiek.

Május 30-án, csütörtökön két bejárást is tartunk az épületben, hogy a Kereskedőház múltja és jelene iránt érdeklődő szentendreiek a saját szemükkel is láthassák, milyen állapotban van az épület. Kérjük, hogy azok az érdeklődők, akik szeretnének részt venni a bejáráson, azt e-mailben jelezzék a titkarsag@szentendre.hu címre és a tárgymezőben tüntessék fel, hogy melyik turnusban kívánnak részt venni:

Kereskedőház bejárás, I. turnus: 2024. május 30. (csütörtök) 16-17 óra
Kereskedőház bejárás, II. turnus: 2024. május 30. (csütörtök) 17-18 óra

A bejáráson csak korlátozott számú résztvevőt tudunk fogadni. A jelentkezés elfogadásáról, illetve az esetleges létszám feletti jelentkezésről mindenkinek értesítést küld a polgármesteri titkárság. Részvétel kizárólag saját felelősségre!

Történeti háttér:

A Szentendre impozáns Fő terét teret szinte uraló hatalmas ház érdekessége, hogy a 18. század elején épült barokk stílusú, eredetileg hat, különböző időpontokban keletkezett épületből álló együttest a rákövetkező században közös tetőszerkezettel kapcsolták össze. Az épületegyüttes eredeti beosztása ma is felismerhető: a földszinten voltak a tulajdonosok üzletei, ezek mögött a raktárak, az emeleten pedig a lakások. 1977-ben a Képtár kialakításakor elvégzett műemléki falkutatás során az épület földszintjén gyönyörű barokk freskókat tártak fel.

1978. január 27-én, szinte napra pontosan a Szentendrei Festők Társasága hivatalos bejegyzésének 50. évfordulóján nyílt meg a Szentendrei Képtár, mely hosszú ideig Pest megye egyetlen reprezentatív, időszakos tárlatok megrendezésére alkalmas kiállítóterme volt. „Az alapgondolat az volt, hogy a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságához tartozó Képtár helyt adjon a megyei és a szentendrei tárlatoknak, mutassa be a múzeum új szerzeményeit, rendezze meg a gyűjtőkörhöz tartozó jelentős mesterek életmű-kiállítását, s igény szerint fogadjon külföldi műegyütteseket is” – fogalmazták meg a kiállítóhely rendeltetését az alapítók.

További érdekességek a Ferenczy Múzeumi Centrum helytörténeti kiadványában >>>

(Fotó: Isza Ferenc / Szentendre.hu)