2024. szeptember 20–23. között ismét Szentendrén találkoznak a testvérvárosok ifjúsági csapatai, hogy összemérjék tudásukat. A Nemzetközi Ifjúsági Sportfesztiválon Gubbio, Huntingdon–Godmanchester, Kézdivásárhely, Wertheim és Szentendre 10 fős csapatai három sportágban versenyeznek, hogy eldöntsék, mely város fiataljai a legügyesebbek.
Nyolc évvel ezelőtt, 2016. szeptember 26–30. között tartott versenyen a szentendrei fiatalok bizonyultak a legjobbnak. Akkor a fiatalok az első napon a Katonai Akadémián atlétikában 100 és 400 méteres futásban, kislabdadobásban, távolugrásban és váltófutásban mérték össze tudásukat. A második napon a fiúk – szintén az Akadémián – focimeccseket vívtak egymással, a lányok pedig a Móricz Gimnáziumban röplabdáztak. A harmadik napon a Ferenczy Múzeumi Centrumban játékos vetélkedőn ismerkedtek Szentendre nevezetességeivel, kultúrájával, az utolsó napon pedig a V8 uszodában a vízi sportokra került sor.
Idén az első napon, szeptember 20-án a Dunakanyar SE Kőzúzó utcai sporttelepén fél tízkor kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, majd a labdarúgással kezdődnek a versenyek, este pedig a Szentendre nevezetességeit bemutató, városunk című videóösszeállítást nézik meg a fiatalok.
A második nap délelőttjén kerül sor az úszóversenyekre a V8 uszodában, majd az ebédet követően a Móricz Zsigmond Gimnáziumban a röplabda meccsekre. Este – szintén a Móricz Zsigmond Gimnáziumban – DJ partyval búcsúznak a fiatalok a versenyektől, a harmadik nap ugyanis kultúrprogramokkal telik majd.
Szeptember 22-én három program között választhatnak a résztvevők. Az egyiken a fiatalok a Ferenczy Múzeumi Centrumban az ezerarcú művészvárost ismerhetik meg, a másikon a turisztikai iroda munkatársai mutatják be Szentendrét, mint az Európai Örökség részét. Akit pedig inkább a természetjárás érdekel, az választhatja a Kőhegyre szervezett sétát. Az ebédet követően szentendrei szabadprogramra kerül sor, délután öt órakor pedig a záróünnepségre a Városházán.
Amíg a fiatalok csapatai egymással mérik össze erejüket, a testvérvárosok hivatalos küldöttségei megbeszéléseket folytatnak városunk vezetőivel, a jövőről, a további együttműködésről.