
FELHÍVÁS – Égetés helyett komposztáljunk! Szentendre Város Önkormányzata a hulladék megelőzés elősegítése érdekében elindítja a IX. helyi komposztálási programját, melyre június 9-éig lehet jelentkezni.
Számos panasz érkezett a helyi lakosság részéről önkormányzatunkhoz, hogy a szomszédok, az utcabeliek éjjel-nappal égetik a lombot, a levágott fagallyakat, és nagyon zavaró és környezetkárosító a mindent elárasztó a füst. Tovább problémát okozott a Budapest és agglomerációjában kialakult időszakos szmog helyzet. A probléma megoldására Szentendre Város Önkormányzata komplex megoldást dolgozott ki, mely környezetbarát szemléletmód bevezetése tovább folytatódik Szentendrén.
Szentendre helyi rendeletében is módosította az égetésre vonatkozó szabályokat, így az üdülőövezeteken kívül már a pénteki napokon is tilos a kerti zöld hulladék égetése. Kérjük, legyenek tekintettel a környezetükben élőkre és tartsák be a rendeletünket, így elkerülhető, hogy a hatóságnak szabálysértési eljárást kelljen kezdeményeznie.
Égetés helyett, ezen zöld javakat KOMPOSZTÁLJUK s így vegyünk részt a hulladék megelőzésében. Mi is az a komposzt? Szerves anyagokból mikroorganizmusok, gombák, különféle talajlakók segítségével létrejövő humusz, mely fontos erőforrása kertünknek. Felhasználjuk a természet önfenntartó körforgását és a szerves háztartási, kerti hulladékból (zöld javakból) saját magunk készítünk értékes tápanyagot és ingyen juthatunk így a talajjavító anyaghoz, humuszhoz, melyet a természetes körforgásának megfelelően pedig visszajuttatjuk a talajba. A háztartási hulladék legalább 30 százaléka szerves, komposztálásra alkalmas anyag! Ezzel nemcsak környezetbarátként viselkedünk, de még pénzt is takarítunk meg, miközben a kerti földünk tápértékét növeljük.
Ezt követően kidolgozásra került a helyi komposztálási koncepció, program. A program célja, hogy a háztartásokban, a kertekben keletkező komposztálható szervesanyagok -zöldjavak visszakerüljenek a természet körforgásába és helyben, Szentendrén hasznosuljanak és csökkenjen a megtermelt hulladék mennyisége.
A programban bárki részt vehet, aki szentendrei állandó lakos, kerttulajdonos és kedvet érez a komposztáláshoz. Az önkormányzat maximum 200 szentendrei jelentkező részére biztosítja a részvételi lehetőséget. A résztvevőket a jelentkezés sorrendje szerint választjuk ki. Jelentkezni csak a jelentkezési lap Városi Ügyfélszolgálatra (2000 Szentendre, Dunakorzó 18.) történő visszaküldésével lehet.
A program során a résztvevők 1 darab komposztáló ládát vehetnek át ingyenesen és igényeiknek megfelelően további 1 ládát rendelhetnek meg az Önkormányzattól. Az eszközök átvételekor oktatást biztosítunk, melynek során mindenki elsajátíthatja az alapvető tudnivalókat a sikeres komposztálás érdekében.
A résztvevőknek vállalni kell, hogy az átadott komposztáló eszközöket rendeltetésszerűen használják minimum 3 évig. A 4. évtől a résztvevők tulajdonába kerülnek a használatra átadott komposztálási eszközök. Az önkormányzat és a résztvevők között használati megállapodás születik, melynek tartalmát szintén a városi weboldalon olvashatják.
Egy szentendrei ingatlan és állandó lakosa, családja csak egyszer vehet részt a programban.
Jelentkezési határidő: 2017. június 09.
Kívánunk tehát mindenkinek kellemes foglalatosságot a kertjében, az elkövetkező időkre pedig tápanyagban gazdag, értékes humuszt!