2015. június 29., 12:27

Helyszínbejárást tartottak a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás épülő szentendrei telepén a városi önkormányzat, a kivitelezők és civilek részvételével. A helyszíni tájékoztatást a júniusi testületi ülésen kérték képviselők.

A Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás projektje keretében Szentendrén megvalósuló hulladékátrakó és hulladékudvar bejárására 2015. június 26-án került sor. A városvezetést dr. Török Balázs városfejlesztési alpolgármester képviselte.

A 83 település részvételével megvalósuló regionális hulladékgazdálkodási rendszer szentendrei létesítményei számára az Ipar utcában, a tűzoltóság mögött jelöltek ki helyet. A terepet májusban adták át, jelenleg a csatornázással kapcsolatos földmunkák zajlanak.

A helyszínen egy hulladékudvar és egy hulladékátrakó létesítmény épül.

A bejáráson a kivitelező képviselője elmondta, hogy a hulladékudvarba a lakosság szállíthatja be a ház körül keletkezett, nem kommunális hulladékot. A szelektíven gyűjtött üveg, PET palack és egyéb műanyagok mellett lehetőség lesz elhelyezni a tönkrement elektronikai eszközöket, bútort, akkumulátort, kiürült festékes dobozt és egyéb veszélyes hulladékot is. Az átrakóállomás a lakosságtól begyűjtött a kommunális hulladékot fogja kezelni. Elhangzott, hogy a kommunális hulladékot zárt technológiával tömörítik, és zárt konténerekben szállítják tovább lerakókba. Ezzel a technológiával jelentősen csökken az úthálózat teher forgalma.

A hulladékátrakó kapacitása évi 20 ezer tonna, Szentendrétől Pilisszentlászlóig az egész szentendrei járás kommunális hulladékának kezelésére alkalmas. Első körben a Városi Szolgáltató jelenlegi ellátási területét veszi majd át, azaz mintegy negyvenezer embert szolgál ki, később más települések is csatlakozhatnak. A hulladékátrakás Magyarországon mindeddig példa nélküli módon, hangszigetelt falak között zajlik majd, hogy a természeti környezet védelme mellett a zajvédelem is megvalósuljon.

A hulladékkezelés során nagy hangsúlyt fektetnek a talajvizek tisztaságának megóvására, ezért az egész folyamat zárt rendszerű. A porképződést vízpermetezéssel minimalizálják, a csurgalék vizeket pedig szintén zárt rendszerben vezetik el.  Nem történhet meg, hogy a burkolatokon áthatol a csurgalékvíz, s vele a szennyeződések. A szikkasztókba is csak már tisztított – pl. olajszűrő rendszereket átvezetett – víz kerülhet.

A kivitelezők szerint a technológia kipróbált és bevált, a beruházáshoz pedig valamennyi szakhatóság megadta az engedélyt. Mint elhangzott, a hulladékkezelő létesítményeket működésük során is nagyon szigorúan ellenőrzik.

Dr. Török Balázs városfejlesztési alpolgármester a bejáráson úgy fogalmazott: – „27 ezren lakunk ebben a városban és valamennyien hulladékkezelők vagyunk, mégsem mondanám, hogy tönkretesszük a környezetet. Itt is ez történik nagyban, zártabb rendszerben. Mindent megteszünk a talajvizek védelméért, bármit is örököltünk a múltból” – tette hozzá.

Mint a kivitelező részéről elhangzott, a hulladékátrakó beruházási határideje tartható, október végére elindulhat a próbaüzem, decemberben pedig lezárulhat a projekt.

 

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
sze 10

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 10

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
sze 10

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
sze 10
sze 10

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
sze 10
sze 10
sze 10
csü 11

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
pén 12

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
pén 12
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26