2016. augusztus 23., 17:36

A Szentendrei Óvónők Néphagyományt Éltető Közössége, mely 2011-ben Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült, idén ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját. Az idén városunk képviselő-testülete Pro Urbe Emlékéremmel jutalmazta a közösség munkáját Szent István királyunk ünnepén, 2016. augusztus 20-án. Papp Kornéliával, a SZÓNÉK alapító vezetőjével a közösség sokoldalú tevékenységét tekintettük át.

Nevükben a hagyományéltetés szó szerepel, ami nem véletlen…

Tudatosan használjuk így, mert fontosnak tartjuk a különbséget. Sebő Ferenc, a táncház-mozgalom elindítója vallja, hogy aki énekel, mondókázik, mesél, népi játékot játszik, táncol, az a néphagyományt élteti, nem pedig őrzi. Szerinte a rabot kell őrizni, a beteget pedig ápolni, tehát nem ezek a jó kifejezések. De úgy is mondhatjuk, hogy éltetve őrizzük a hagyományt.

 

Amire nagy szükség van korunkban…

Kodály Zoltán szerint a dalok, a mondókák, a mesék csak hagyományba illesztve maradnak fenn. A népköltészet alkotásait, ha nem illesztjük a hagyományba, csak lógnak a levegőben, értelmüket veszítik, és előbb-utóbb eltűnnek. Mi is azt tapasztaljuk, ha az óvodában csak mondogatjuk ezeket, de nem keressük meg az eredetüket, a forrást, akkor értelmetlenné válnak. A gyerekek nem értik meg, mert annyira más világot jelenít meg, mint ami körülveszi őket. A hagyományban minden együtt van, ami éltette a közösséget, nem emelünk ki közülük egyet sem. Ma színpadi produkció a néptánc, a népdaléneklés, a népzene. A néphagyományokat éltető közösségekben mindezek együtt voltak, és mindenki énekelt, táncolt.

 

Miért tartja fontosnak a hagyományok éltetését?

A hagyomány megtartó erő, hiszen olyan ismereteket ad át ősidőktől fogva, amit elődeink szájról szájra lestek el, kézről kézre adtak át, így maradt életben az emberiség. A létezéshez ezekre az ismeretekre szükség van. Megint Kodályt tudom idézni: „A népi kultúra nem pusztán a falusi élet visszhangja, hanem az egész  magyar lékek tükre, a nemzet tükre”.

 

Önöknek sikerült a népi kultúrát az óvodai nevelés részévé tenni. Hogyan kezdtek hozzá?

A ’80-as évek elején Hegyi Füstös Ilonával, a Skanzen múzeumpedagógusával kezdtük keresgélni a lehetőségeket, hogy mi vihető be az óvodába. A Püspökmajori óvodában nagy sikere lett a kezdeményezésnek, a város óvodáiból egyre többen érdeklődtek, hogy miként lehet az évszázadokon keresztül apáról fiúra szálló szokásokat átadni, a magyarságtudatot erősíteni óvodai keretek között. 1991-ben szerveződtünk közösségé tizenöt óvónő részvételével, ma már 25 taggal működünk. Havonta tartjuk összejöveteleinket, minden alkalommal körbejárunk egy-egy témát. Mindig egy kicsit mélyebbre nézünk, így kapunk újabb adalékot, ami lendít rajtunk. Rendszeresen meghívunk neves szakembereket is, hogy gyarapítsuk ismereteinket.

A hagyományéltetés lényege egyébként az ismétlődés. Évről évre ugyanazt csináljuk, mert akkor lesz megtartó a hagyomány, akkor ad biztos gyökereket, és nem fúj a szél erre-arra bennünket. A gyerekek mindezt játékosan szívják magukba, és sok ismerethez jutnak szájról szája, kézről kézre…

 

…ami egy három kötetes könyv címe is.

2001-ben, a Néphagyományőrző Óvónők Egyesületének (NÓE) tavaszi országos találkozóján három játékfűzést mutattunk be: a Bimbó úti óvodások a húsvéti ünnepkört, a Vasúti villasoriak a hétköznapok munkaalkalmaiból adtak ízelítőt, a püspökmajoriak pedig honfoglalási játékot mutattak be. Nem szerepeltettük a gyerekeket, hanem megmutattuk, hogy a gyakorlatban miként lehet játékosan éltetni a hagyományainkat. Túlzás nélkül katartikus volt a hangulat, az óvónők valósággal megrohantak bennünket, hogy hol vannak ezek a játékok leírva. Kéziratos formában nekünk már megvoltak, ezeket azután még formáltuk, szerkesztettük, és egy év múlva összeállt az első kötet, amelyben azokat a játékokat írtuk le, amelyeket 2001-ig megvalósítottuk. Olyan nagy sikere lett a „Szájról szájra, kézről kézre” című oktatási segédkönyvnek, hogy a harmadik kötetet is megjelentettük 2013-ban.

 

Az országos egyesület képzéseket is tart. Miből áll ez pontosan?

Tíz éve folyik a „Néphagyományéltetés az óvodai nevelésben” címmel az az akkreditált képzés, amelynek szakmai részét Faustné Erika, a NÓE korábbi elnöke és én állítottam össze, a néprajzi anyagot pedig Csesznák Éva. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum biztosítja a helyszínt, és munkatársai pedig a néprajzi ismereteket. A bemutató óvodákban megnézhetik, hogy miként valósul meg a gyakorlatban a hagyományéltetés. Az országos egyesület öt Mester Óvodájából kettő városunkban van: az egyik a Bimbó utcai, a másik a Püspökmajori Óvoda. Az érdeklődés töretlen, és nagyon biztató, hogy egyre több fiatal, kezdő óvónő érdeklődik a továbbképzés iránt. Idén nyáron már egyhetes tábort is szerveztünk bentlakásos formában.

 

És rendszeresen megtartják a Teréz napi rendezvényeket is…

A SZÓNÉK a Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársaival összefogva rendezi 2004-től folyamatosan az országos egyesület Teréz-napi képzési napját. Ezekre a szakmai napokra nagy létszámban, csoportosan érkeznek az óvónők, számuk általában eléri a 300-400-at is. Ők Szentendre egy sajátossá váló arcát viszik magukkal, országhatáron túlra is.

 

A SZÓNÉK-ből nőtt ki a jól ismert népdalkör is…

Igényük volt az óvónőknek, hogy minél több népdalt megismerjenek, így jött létre a Filibili Népdalkör, valamint a magyar népmeséket feldolgozó és játszó Fuszulyka Mesejátszó-kör. Rendszeresen fellépünk városunkban és a kistérségben is, és egyre ismertebbek és népszerűbbek vagyunk országosan is.

 

Van folytatása az óvodákban elkezdett nevelésnek?

Sajátságosan jó helyzetben vagyunk Szentendrén a Skanzen miatt, vétek lenne ezt a lehetőséget nem kihasználni. Több helyi iskola is rendszeresen ellátogat a múzeumba tavasszal és ősszel, megízlelni, átélni ezt a világot.

 

Van remény arra, hogy hagyományaink a hétköznapokba is beépüljenek?

Valóban az az igazi, amikor megéljük, átéljük néphagyományainkat a mindennapokban. Kodály Zoltánt szívesen idézem újra, aki azt mondta: „hogy amit hallunk, azt könnyen elfelejtjük, amit látunk és hallunk, az már jobban megmarad, de amiben tevékenyen részt veszünk, az kitörölhetetlenül megmarad bennünk”. Sorolhatnék biztató jeleket. Egyet például: nemrégiben vidám leánysiratót tartottunk a Skanzenben, amelynek az a lényege, hogy a leendő fiatalasszonynak minden feladatot el kellett végeznie, amit asszonykorában kell majd: vajat köpülni, vizes nyolcassal fellocsolni a döngölt agyagot, nagymosást csinálni, tüzet rakni, kenyeret dagasztani, sütni. És mindezt vidáman, jókedvűen, énekelve.

 

Úgy gondolja, jó úton haladnak?

Barsi Ernő népzenészt, népdalgyűjtőt tartjuk a mesterünknek. Minden előadásán, kezében a hegedűvel hirdette, hogy szükség van a hagyományok éltetésére megváltozott körülmények között is. Elköteleztük magunkat a szellemiségével, hálával gondolunk bíztató segítségére. Ő mindig nagy elismeréssel szólt a gyerekekkel együtt játszó szentendrei hagyományéltető óvónők munkájáról.

Bárhova is megyünk az országban és a határon túlra, azt tapasztaljuk, hogy egyre többen követik azt az utat, amelyiken járunk.

 

 

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
sze 17

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 17

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
sze 17

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
sze 17
sze 17

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
sze 17
sze 17
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
pén 19

Pörkölt Projekt koncert

augusztus 19.. 20:00 - 21:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
pén 26
vas 28