2019. augusztus 21., 21:32
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 5 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Tartalmas, szép programsorozattal ünnepelték a szentendreiek augusztus 20-án Szent István királyunk és az államalapítás ünnepét. A Fő téri színpadon koradélutántól késő estig koncertekkel, táncműsorral várták az ünneplőket. A városi ünnepség keretében adták át az idei díjakat. Szentendre Város Díszpolgára 2019-ben Szvorák Katalin énekművész, aki az ünnepségen legújabb CD-jéről énekelt válogatást. Pro Urbe Emlékéremmel tüntették ki Bokorné Forró Ágnest, a Musica Beata kórus vezetőjét, a zeneiskola tanárát, Silacher Miklóst, a Szent Cecília Kórus karnagyát és a Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesületet. Este, a tűzijáték után a Vujicsics együttes magával ragadó koncertje zárta az ünnepi programokat.

Délután a Kecskés Együttes régi zenei koncertje indította a programsort, utána az MHAA szentendrei katonazenekara játszott népszerű dallamokat. Szvorák Katalin, aki idén városunk díszpolgára lett, varázslatos koncertjén legújabb lemeze, a Dalüzenet anyagát mutatta be, melyen az egész Kárpát-medence dalkincséből ad ízelítőt. Közreműködött Sasvári Bori, ének, Cserta Balázs, fúvóshangszerek és Solymosi Vince cimbalom.

A városi műsor ökumenikus újkenyér szenteléssel kezdődött. Blanckenstein György katolikus plébános, Dr. Harmathy András református lelkész, Horváth-Hegyi Olivér evangélikus lelkész és Antal László baptista presbiter szentelte fel a ropogós újkenyeret, melyet a SKANZEN Pékség sütött az ünnep alkalmából. A város a frissen megszentelt kenyeret a hajléktalanoknak ajánlotta fel, így az ünnep után a kenyér a hajléktalanszálló lakóinak asztalára került.

Kertész József előadásában a Szent István királyhoz írt Gaude mater Hungaria – Örvendj, magyar hon, jó anya kezdetű, 13. századi himnuszt hallgatta meg a közönség, majd Verseghi-Nagy Miklós polgármester mondott ünnepi beszédet.

„Szent István megtalálta és kitűzte a magyarok útját, beillesztette az országot az európai népek közösségébe, elfogadta a földrész akkori közös társadalmi formáit és keresztény hagyományait és ezeket az értékeket erősítette meg törvényekkel.

Erős kézzel, megingathatatlanul véghezvitte küldetését, és fiát is erre nevelte híres intelmeiben. Szent István gondolataiban olyan egyetemes üzeneteket találhatunk, amelyek minden korszak magyar emberéhez szólnak, és minden korszak magyar vezetőihez is szólnak. Olyan erényeket fogalmaz meg, amelyekhez ezer év elteltével is alkalmazkodnunk kell, és amelyek ezer év elteltével is fontosak, ha az országot szeretnénk továbbra is erős gyökerű, nagy történelmű országnak megtartani. Szent István máig ható érvénnyel megadta a magyar nemzet hivatását és küldetését.” – mondta el az ünnepségen városunk polgármestere.

Ezt követően került sor Szentendre Város Díszpolgára cím és a Pro Urbe Emlékérmek átadására. A díjakat Verseghi-Nagy Miklós polgármester adta át.

Szentendre Város Díszpolgára – Szvorák Katalin 

A Város Díszpolgára címet idén Szvorák Katalin énekművész kapta nemzetközileg is elismert művészi, zenei és tanári pályafutása, továbbá a város művészeti élete, a hagyományok és magyar kultúra érdekében végzett tevékenysége elismeréseként.

 

Szvorák Katalin felvidéki magyar, az egész Kárpát-medence népdalkészletének hiteles közvetítője. Kossuth-, és Liszt-díjas énekművész, tavaly Európai Polgár díjjal tüntették ki, idén pedig a Magyar Érdemrend középkeresztjét kapta, majd a Jean Monnet-emlékérmet, és a Magyar Örökség díjat, amellyel a nemzetek egymáshoz való közeledését, egymás jobb megismerését elősegítő munkáját ismerték el. Saját bevallása szerint a legbüszkébb arra, hogy az aprócska szlovákiai falu, Pinc díszpolgára. Szvorák Katalin sikert sikerre halmozva nemcsak országos, hanem nemzetközi hírnevet is szerzett magának. Három és fél évtized alatt több, mint háromezer-ötszáz koncertet adott, három kontinens 45 országában. 37 tematikus, önálló lemeze jelent meg. A szlovákiai Losoncon született, jelenleg családjával Pilisszentlászlón élő előadóművész. 1996-tól két évtizeden át a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola népdaltanára volt, tanítványai között mára ismert, és sikeres népzenészek vannak. Kati kezei alatt a gyerekek megtanulták, hogy a legcsodálatosabb hangszer az emberi hang.

Saját bevallása szerint: „A paraszti elődöktől örököltem az alázatot, a juhász felmenőimtől a mérhetetlen szabadság érzetét. A népdalhoz mindkettő elengedhetetlen. … A legféltettebb kincsem az anyanyelvem, mely védelemre, óvásra szorult, s mivel gyakorta meg kellett érte küzdenem, ezért oly drága nekem az énekelt anyanyelvvel együtt. Megmaradtam mindenkori kisebbséginek úgy, hogy ezt az érzést többletté alakítottam, így az egész Kárpát-medencét otthonomnak érzem.” Legújabb lemezén, a „Dalüzenet” című lemezen is ezt a kárpátmedencei népdalkincset örökíti meg, és adja át az utókornak. Szvorák Katalin megszámolhatatlan díja ellenére szerény, kedves ember, a tehetségét a köz javára használó csodálatos művész, akinek az éneklés és a tanítás a lételeme.

Tiszteletbeli szentendreinek tekintjük, városi ünnepeinken, programjainkon mindig számíthatunk rá, zenei múltjával és jelenével a mai napig meghatározó jelenség városunkban.

 

 

Pro Urbe Emlékérem – Bokorné Forró Ágnes

 

Szentendre Város képviselőtestülete döntésének értelmében Pro Urbe Emlékérmet kapott Bokorné Forró Ágnes kórusvezető, szolfézstanár, a Musica Beata kórusban, valamint a Vujicsics Tihamér Zeneiskolában végzett odaadó, áldozatos munkája, illetve a város zenei életében végzett fáradhatatlan és példamutató tevékenysége elismeréseként.

 

1994 őszétől tanít a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában, kezdetben furulyát, fagottot, szolfézst és kórus tárgyakat. 1995-ben költözött Szentendrére, azóta itt él. 1996-ban a Barcsay Jenő Általános Iskola tanulóiból gyermekkart szervezett, mellyel már az első tanévet követően sikerrel szerepeltek Bizet: Carmen c. operájában. A Vujicsics Tihamér Zeneiskola Musicantus Kórusával szintén számos sikert értek el: filmszerepet, Holland Fesztivál szereplést, illetve Hágában Arany Minősítést. Idén 21. éve, hogy a Szentendrei Református Kórust vezeti, melynek karnagyaként jubileumi 2000. év adventje óta hívja közös éneklésre a város liturgikus szolgálatot felvállaló kórusait. Több mint 15 éve hozta létre a Zeneház programot, mellyel az iskolás kor előtti gyermekek zenei nevelését teremtette meg, s végzi ma is. A Musica Beata Kórus munkájában 12 éve vesz részt, közel tíz éve, a kórust vezető karnagyként. A Perjéssy Barnabás igazgató által alapított Virágvasárnapi Hangversenyeket évek óta szervezi, együttműködve az Új Szentendrei Kamarazenekarral és a Szentendrei Református Egyházközséggel. Hasonló sikerrel folytatja az adventi hangversenyt, szintén a szentendrei Kamarazenekarral közösen, mely az évad egyik leglátogatottabb hangversenye városunkban. Több hazai és külföldi kórussal ápol baráti kapcsolatot, ezzel emelve a város hírnevét. Bokorné Forró Ágnes kórusvezető, szolfézstanár, a Zeneház vezetője, szerves része a város zenei életének. A legkisebbektől a szép korú felnőttekig adja át az éneklés, a zene örömét, gazdagítva ezzel az itt élők és ide látogatók életét.

Pro Urbe Emlékérem – Silacher Miklós

 

Silacher Miklós karnagy a Szent Cecília kórusban hosszú évtizedeken át tanúsított odaadó, áldozatos munkája, a város zenei életében végzett fáradhatatlan és példamutató tevékenysége elismeréseként kapta a díjat.

 

A Péter-Pál templom Szent Cecília Kórusának karnagya, Silacher Miklós a kórus élén töltött hosszú szolgálat befejeztével érdemelte ki az elismerést. Kitartása, helytállása, teljesítménye kiemelkedő, számtalan polgárt szolgált hosszú munkássága alatt. Silacher Miklós 46 évvel ezelőtt, az akkori káplán javaslatára Tegzes Györgytől vette át a Szent Cecília Kórus vezetését. A 41 évnyi karvezetésen felül 15 évet töltött tagként a kórusban, mindezen évek alatt, rövid betegségeket kivéve, minden alkalommal  jelen volt a próbákon, részese volt a templomi szertartásoknak, szolgálva ezáltal a város lakóit, elmélyítve a hitéletet a szent zene által. A hosszú évek alatt a templomi liturgián kívül is számtalan egyéb rendezvényen is énekelt kórustagként, illetve kántorként. Megalakulása óta orgonál a Ferences Öregdiák Egyesület rendezvényein, megemlékezésein.

Néhány kiemelkedő missziós útja: 1996-ban Rómába utazott a kórus, ahol október 8-án a Szent Péter Bazilika magyar kápolnájában, a Magyarok Nagyasszonya ünnep elrendelésének 100. évfordulóján tartott szentmisén énekelt. 2003-ban Mariazellben, 2004-ben szintén október 8-án Czestohowában, majd másnap a krakkói Isteni Irgalmasság Bazilika magyar kápolnájának felszentelésén szolgált a kórus. Több ízben jártak Erdélyben, Felvidéken és Kárpátalján, ez utóbbi helyszínen különösen fontos volt az anyaországi jelenlét, a magyar nyelvű művészi előadás. Ezen programok aktív részese volt.

Pro Urbe Emlékérem – Árvácska Állatvédő Egyesület

 

Idén Szentendre Város képviselő-testülete az Árvácska Állatvédő Egyesületnek ítélte az állatvédelem területén tanúsított odaadó, áldozatos munkája, fáradhatatlan és példamutató tevékenysége elismeréseként a Pro Urbe-díjat. A díjat az Egyesület elnöke, Sztakó Jánosné vette át.

Az Egyesület 1997-ben kettős céllal alakult meg; egyrészt mert a városban, de különösen az iskolák körül kóborló állatok félelmet keltettek sok gyermekben és felnőttben egyaránt, ugyanakkor az éhes és kidobott állatok szenvedéseit is meg akarták szüntetni az alapítók.

Az Egyesület azóta is több száz kidobott, elkóborolt, gazda nélküli kutyát és cicát ment meg, gyógyíttat és biztosítja ezeknek az állatoknak az elhelyezését, olykor nagy nehézségek árán. Az Egyesület mindenkori vezetői, dolgozói példamutatóan, nagy szeretettel és türelemmel végzik cseppet sem könnyű feladatukat. A Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület olyan civil szervezet, amely évtizedek óta nagy alázattal, sokszor anyagi gondokkal küzdve végzi állatvédő munkáját. Mindent megtesz azért, hogy a város és környéke gyermekei megszeressék négylábú barátaikat, ezért rendszeresen tartanak állatsimogató napokat és lehetőséget adnak arra is, hogy a zárt kennelekben lévő állatokat sétálni vigyék alkalmi gazdijaik. Ekkor gyakran egy életre szóló barátság is kialakulhat, amely az állatok új gazdáknál történő elhelyezését is elősegíti. Ezeknek a találkozóknak azonban egyik nagy célja, hogy a gyerekeket és a felnőtteket is a felelős állattartásra neveljék. Az Egyesület tevékenységével az egész országban elismerést és tiszteletet vívott ki magának, öregbítve ezzel városunk jó hírét is.

 

Az ünnepi program az Új Szentendrei Kamarazenekar koncertjével folytatódott Schuszter Andrea koncertmester vezetésével. A Kamarazenekar műsorán közismert, a közönség által kedvelt dallamok szólaltak meg.

A rendezvény háziasszonya Kóbor Edit protokollvezető, narrátora Török Olivér volt. Az ünnepi műsor díszvendégei között köszöntötték Szentendre testvérvárosainak wertheimi, huntingdoni és kézdivásárhelyi delegációit. A Wertheimből érkezett vendégek a testvérvárosi kapcsolatok 30. évfordulóját ünnepelték, ez alkalomból újra aláírták, megerősítették a harminc évvel ezelőtt köttetett testvérvárosi egyezményt.

Az ünnep további programjaiban a Csillagszeműek táncegyüttes néptáncműsorát tekinthette meg a közönség, majd a Református Templom kertjében ünnepi koncertet adott az Új Szentendrei Kamarazenekar Kertész Gergő klarinétos szólista fellépésével. Kilenc órától fényekbe öltözött a város: a Templomdombról szikrázó tűzijáték után fergeteges Vujicsics-koncert zárta az ünnepi estet.