2024. április 10., 12:57

Világszínvonalú, grandiózus tárlat nyílt Európai Iskola – Veszélyes csillagzat alatt címmel a Szentendrei Tavaszi Fesztivál nyitányaként a MűvészetMalomban. A Ferenczy Múzeumi Centrum új kiállítása az 1945–1948 között működő, nagy hatású művészcsoport, az Európai Iskola munkásságát mutatja be.

A MűvészetMalom impozáns tereiben, 1200 négyzetméteren, tizenegy tematikus szekció mutatja be az Európai Iskola művészcsoport alkotóit. A kiállítás megvalósítását több éves kutatómunka előzte meg, amelyben a téma jeles szakértői – Árvai Mária, Bodonyi Emőke, Hornyik Sándor, Passuth Krisztina, Pataki Gábor, Várkonyi György – vettek részt. A tematikus egységek mellett korabeli kiállítások rekonstrukciójával tekinthetjük át az Európai Iskola és a belőlük kivált Elvont Művészek Magyarországi Csoportjának tevékenységét.

Nemcsak a művészcsoport magyar tagjainak, hanem a kiállításaikon szereplő vagy velük kapcsolatot ápoló cseh, román, holland és francia művészek alkotásai is láthatók a jelentős hazai- és külföldi gyűjteményekből kölcsönzött, több mint kétszázötven műtárgyat felvonultató tárlaton. A tárlathoz az FMC gyűjteményéből válogatott műveken túl harmincnégy hazai és hat külföldi múzeumból, valamint magángyűjtőktől érkeztek alkotások. A kiállításon többek között Anna Margit, Barcsay Jenő, Bálint Endre, Bán Béla, Barta Lajos, Bokros Birman Dezső, Czóbel Béla, Egry József, Fekete Nagy Béla, Forgács Hann Erzsébet, Gadányi Jenő, Gyarmathy Tihamér, Jakovits József, Korniss Dezső, Lossonczy Tamás, Marosán Gyula, Martinszky János, Martyn Ferenc, Márffy Ödön, Rozsda Endre, Schubert Ernő, Szántó Piroska, Vajda Júlia, Vilt Tibor, Zemplényi Magda alkotásai láthatók.

Fülöp Zsolt polgármester, a kiállítás megnyitóján elhangzott köszöntő beszédét megtekinthetik az alábbi bejegyzésre kattintva:

A rövid életű magyar demokrácia éveiben az Európai Iskola célja a progresszív hazai művészet megteremtése volt, emellett pedig az európai művészet új tendenciáit is igyekezett itthon megismertetni. Intenzív kiállításrendezés, ismeretterjesztés, saját kiadványok és nemzetközi kapcsolatépítés jellemezte a csoport három éves fennállását. Képzőművészek mellett elméleti szakemberek, írók, költők, orvosok, műgyűjtők csatlakoztak hozzá. A csoport alig három év alatt harmincnyolc kiállítást rendezett, emellett hat tárlat nyílt a Galéria a 4 Világtájhoz, valamint két kiállítás az Elvont Művészek Csoportjának szervezésében. Egy rövid időre úgy tűnt, szinkronba hozható az európai és a magyar művészet, de az Európai Iskola tagjai már 1947-től támadások kereszttüzében érezték magukat. Az Európai Iskola 1948-ban önként oszlatta fel magát, utolsó összejövetelüket a Japán kávéházban tartották. Rozsda Endre, az Európai Iskola művészcsoport egyik alapítója így írt erről a napról visszaemlékezésében: „Az utolsó összejövetelünk a Japán kávéházban volt. Másnap megjelentettünk egy hirdetést az újságokban: Japánban megöltek egy Európait. Ez volt a vég.”

A kiállításhoz kapcsolódva, tizennégy tanulmánnyal, igényes, több mint 400 oldalas, gazdagon illusztrált művészeti album jelent meg a Ferenczy Múzeumi Centrum gondozásában. A kötet szerzői: Árvai Mária, Balázs Imre József, Bodonyi Emőke, Eged Dalma, Havasréti József, Hornyik Sándor, Horváth Ágnes, Passuth Krisztina, Pataki Gábor, Pócs Veronika, Standeisky Éva, Szabó Noémi, Turai Hedvig, Várkonyi György. A katalógus grafikusa: Herr Ágnes.

A tárlatot gazdag szakmai program kíséri: a kurátori tárlatvezetések mellett kiemelt helyet foglal el az a háromrészes kerekasztal-sorozat, mely felidézi a csoport újrafelfedezését szolgáló 1973-as és 1984-es kiállításokat, vizsgálja az Európai Iskola kapcsolatát a kortárs irodalommal és bemutatja helyét, jelentőségét a magyar művészettörténetben. Az első kerekasztal-beszélgetés Kovalovszky Márta, Kovács Péter, Passuth Krisztina és Pataki Gábor részvételével április 13-án, 16:00 órakor lesz a MűvészetMalomban.

Emlékezők és emlékek. | Kerekasztal-beszélgetés I. | EURÓPAI ISKOLA

A kiállítást kísérő programok között könyvbemutató, meseterápiás önismereti foglalkozás és monotípia workshop is lesz.

A SZÍNHÁZBÓL MÚZEUMBA akcióban a Szentendrei Tavaszi Fesztivál előadásaira vásárolt jegyekkel térítésmentesen tekinthetők meg a Ferenczy Múzeumi Centrum kiállításai április hónapban.
További 10% kedvezmény a fesztivál 5 előadására, Városkártyával! Pontos információ: https://varoskartya.szentendre.hu/elfogadohelyek/p-17016293988

A kiállítás július 28-ig, szerdától vasárnapig, 10-18 óra között látogatható a MűvészetMalomban (Szentendre, Bogdányi u. 32.)

Fotó: Deim Balázs / Ferenczy Múzeumi Centrum

https://femuz.hu/
https://www.facebook.com/ferenczymuzeumicentrum   https://www.instagram.com/muzeumicentrum/