2018. augusztus 10., 23:27

Mester András kézműves kőmíves szentendrei művészekkel és Tóth Ilona üzlettulajdonossal karöltve egy közös projekt keretében interaktív megnyitó során igyekezett színesíteni Szentendre belvárosát. Mester András műhelye jóvoltából és az önkormányzat anyagi támogatásával dekoratív virágkaspókat kapott a tér.

Az Alkotmány utca elején, a Virágok és kívánságok terére új, helyi művészek által átdolgozott kézműves kaspók kerültek ki július 20-án, melyekbe a tér korábbi színes virágait ültették át. A vidám megnyitón volt zene és koszorúfonás, a szervezők az értékek megóvásáról és a közösség erejéről beszéltek, Benkovits György néhány helytörténeti érdekességet fűzött hozzá az elmondottakhoz. A kaspókat a helyi művészek – Albrecht Emese, Bagdi Kata, Demeter Anett, Farkas Dani, Ficzere Kyrú, Holló Szabó Zsófi, Juhász Eszter Sára, Kecskés Robin, Molnár Fanni Kata és Zarubay Bálint, Pál Dalma, Verebélyi Dia, Zarubay Bence – Mester András műhelyében készítették el. A kötetlen együttlétek során született alkotások mindenféle különös tematika nélkül jöttek létre, egyszerűen a kölcsönös tisztelet és városszeretet, az önkifejezés volt a vezérelv. Az ötletgazdák és alkotók tervezik, hogy a város több pontján is összehangolt, művészi igénnyel elkészített kaspókkal színesítik Szentendrét.

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
vas 14

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 14

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
vas 14

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
vas 14
vas 14

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
vas 14
vas 14
vas 14

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
vas 14
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
vas 28
vas 28