2014. augusztus 19., 09:29

Nemzeti ünnepünkön este 8 órakor – a hagyományokhoz híven – az Új Szentendrei Kamarazenekar ad koncertet a Református Gimnáziumban.
Négyessy Kata csellista, a zenekar tagja lapunknak elmondta, hogy a korábbi évekhez, illetve a Szentendrei Teátrum és Nyár programfüzetben megadotthoz képest változás a helyszínt illetően lesz: idén a Református Gimnázium udvarán, illetve rossz idő esetén a gimnázium kápolnájában tartják meg a kb. egyórás koncertet. A műsor keretében W. A. Mozart K. 453 G-dúr Zongoraversenyét adja elő a fiatal és kiváló zongorista, Berecz Mihály. A 17 éves előadóművész az ismert mesemondó, Berecz András fia, aki fiatal kora ellenére már komoly eredményeket ért el. (2010: kiemelt első díj a nyíregyházi Országos Zongoraversenyen, 2011-ben kiemelt nívódíj a III. Országos Bartók Béla Zongoraversenyen, 2012-ben arany díj a prágai Nemzetközi Ifjúsági Fesztiválon.)
A kamarazenekar erre az alkalomra fúvósokkal is kiegészül. Érdekesség, hogy a fagott szólamokat Bokor György, a zeneiskola korábbi igazgatója, és volt tanítványa, Vedres Péter, Gyermán Júlia hegedűművész fia szólaltatják meg.
Az est karmesterének – tekintettel a jól sikerült virágvasárnapi koncertre – ismét Gál Tamás Liszt-díjas, érdemes művészt kérték fel.

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők és a zenekar tagjai, akik mindent megtesznek azért, hogy a közönség egy szép, nyáresti koncert élményével gazdagodjon.

Szentendre Város Önkormányzata nevében meghívom Önt és kedves családját
SZENT ISTVÁN KIRÁLYUNK és A MAGYAR ÁLLAMALAPÍTÁS
tiszteletére rendezett városi ünnepségre, melynek keretében átadásra kerülnek a
Szentendre Város Díszpolgára kitüntető díj, a Pro Urbe és a Posztumusz Emlékérmek

Az ünnepség helyszíne: Városháza udvara (esőhelyszín: a Városháza Díszterme)

Ünnepi program: 2014. augusztus 20. szerda, 17:00 óra

Köszöntőt mond: dr. Dietz Ferenc polgármester
Ünnepi beszédet mond: Glattfelder Béla,
a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára
Ökumenikus újkenyér-szentelés
Műsor: Farkas Annamária és a Dunazug Együttes
Városi kitüntetések átadása
Narrátor: Juhász Károly

Az Új Szentendrei Kamarazenekar
ÜNNEPI HANGVERSENYE
2014. augusztus 20. szerda, 20:00 óra
a Református Gimnázium udvarán,
rossz idő esetén a gimnázium kápolnájában
Az est házigazdája: dr. P. Tóth Béla, református lelkész

A koncert karmestere: Gál Tamás Liszt-díjas karmester
Az est szólistája: Berecz Mihály fiatal, kiváló zongorista

Műsor:
W. A. Mozart: D-dúr Divertimento K. 136
W. A. Mozart: G-dúr Zongoraverseny K. 453
Weiner Leó: I. Divertimento /részletek/
J. Brahms: Magyar táncok No.5.
Belépődíj: 1500 Ft

« 2023. november » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
csü 30

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
csü 30

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.