Több forrás fejlesztésekre - www.szentendre.hu
2018. február 14., 10:02

Dr. Török Balázs városfejlesztésért felelős alpolgármesterrel a tavalyi beruházásokról, a fejlesztési koncepcióról és az idei tervekről beszélgettünk.

• Idén is készül egy kiadvány a tavalyi évben történt önkormányzati fejlesztésekről. Az már most látszik, hogy jóval terjedelmesebb lesz a 2016-os beszámolónál. Minek köszönhető a beruházások ilyen nagy mértékű növekedése?
Egyrészt a gazdaság jó állapotának köszönhető, hiszen a korábbi évekhez képest nagyobb forrás állt rendelkezésre a fejlesztésekre. A növekvő gazdaság miatt a vállalkozások több adót tudtak befizetni, az állam is jól gazdálkodott ezzel, az önkormányzat meg tudott szabadulni tartozásaitól és hiteleitől, tehát minden csatornán több forrás jutott az önkormányzatnak. Másrészt pedig az önkormányzat is jól tudott gazdálkodni forrásaival, így nem csak volumenében, hanem arányaiban is többet tudott fejlesztésekre fordítani. Ezen kívül számos pályázatot is nyert az önkormányzat, melyek szintén látványos beruházásokhoz vezethettek, illetve vezethetnek idén is.

• A fejlesztések milyen koncepció alapján történnek? Milyen szempontokat tart fontos a város vezetése?
A legfontosabb szempont az, hogy a fejlesztésekre fordított forrásokkal úgymond a lehető legnagyobb társadalmi hasznosságot érjük el. Hogy az emberek is úgy érezzék, odafigyel a városra az önkormányzat, és igyekszik javítani mindenkinek az életkörülményein. Nagyon fontosak az előkészítő és hibaelhárító, vagy energetikai munkák is, melyekből szintén szép számmal készültek, de ezek nem annyira érzékelhetőek. Arra fektetjük a hangsúlyt, hogy a város minden területén érzékelhető változást érjünk el: mindenhol kisebb vagy nagyobb mértékben fejlődjön a környezet, elsősorban a közterületek. Valamint ugyanennyire fontosak az értékteremtő beruházások is, melyek a város arculatához, intézményeinek működési színvonalához járulnak hozzá. Ezektől lesz jobb közérzete a szentendreieknek.

• Többször írtunk már arról, hogy városunk egyik neuralgikus pontja – sok más településhez hasonlóan – az utak állapota. 2017-ben sikerült előre lépni ebben?
Igen, úgy érezzük, hogy ebben jelentős előrelépést tudtunk tenni tavaly. Bár még rengeteg – valószínűleg soha véget nem érő – munka van ezen a területen, de minden korábbi évnél nagyobb mértékben fejlődtek útjaink a Járható Szentendréért Program keretén belül. Sajnos a szentendreiek többsége nem látja és nem tapasztalja az egész városon átívelő beruházásokat, jó esetben is csak egyet vagy kettőt. Ha elindulunk délről észak felé, felújította a város a Móricz Zsigmond, Római sánc, Bimbó, Klapka, Dália, Jobbágy, Halász, Puskin, Pásztor, Fürj, Rozmaring, Muflon, Galóca, Orgona, Üstökös, Egres, Szamóca, Akácfa, Barackvirág, Horgony és Sellő utcákat. Összesen 5 km hosszban újultak meg útjaink, és a tempón nem kívánunk lassítani ezt követően sem.

• A tavalyi fejlesztések közül melyiket emelné ki, és miért?
Bár több fejlesztést is ide vehetnénk, azt hiszem, a legjelentősebb mind közül a majdnem egymilliárd forint értékű beruházást jelentő Dunyha Program volt. Ennek keretén belül az állami Otthon Melege Program nyújtotta források okos felhasználásával a tavalyi évben Szentendrén újult meg a legtöbb panelház lakosságszám-arányosan nézve. Ha nem a lakosságszám alapján nézzük, akkor is – minden más nagyvárost megelőzve – második helyezettek vagyunk az országban Budapest után 25 társasházunkkal, amelyek a Program keretén belül hőszigetelést, új homlokzatot és fűtéskorszerűsítést kaptak.

• Összességében mennyire elégedett a 2017-es évben elvégzett fejlesztési munkákkal?
Bár még rengeteg munka vár az önkormányzatra, és hosszan sorolhatnám a felújításra váró utcák neveit, a magam részéről elégedett vagyok a tavalyi fejlesztésekkel, hiszen sosem tudott még a város saját erejéből ekkora forrást fordítani fejlesztésekre, és sosem valósult meg ennyi projekt/építkezés a városban, mint tavaly. Erre építve, bízunk benne, az idei év is hasonló eredményeket fog hozni.

• Idén, illetve a közeljövőben milyen nagyobb fejlesztéseket terveznek?
Tervből mindig több van, mint ami aztán megvalósul. A kiemelten várt projekt a város teljes közvilágításának a megújítása lesz, ami a közeljövő egyik legjelentősebb fejlesztése. Ennek keretén belül mindenhol új LED-lámpatestek felszerelését tervezzük, és hosszabb megvilágítottságot a napfelkelte és naplemente időszakában, elszakadva végre az országos szabályozástól.
Szintén látványos lesz majd a kerékpárútépítés a Dunától a Bükkös-patak végéig, illetve a csónakház felújítása, és ha nyerünk a pályázatokon, akkor a háziorvosi rendelő felújítása, valamint a Járható Szentendréért Program idei fejlesztései.

• A saját forráson kívül milyen egyéb támogatásokra számít a város a fejlesztések területén?
Pályázatot adtunk be a már említett háziorvosi rendelő felújítására, de egy új fogorvosi és ügyeleti épület létrehozására is, ezen kívül a belvárosi szennyvízelöntéseket megelőzendő egy belvárosi csapadékvíz-elvezetési projektre is. A Népművészetek Házára, a Vasúti villasor elejének felújítására, a rendelőintézet eszközfejlesztésére, a Városháza homlokzatának felújítására, a csónakház és kerékpárút felújítására, valamint az E-töltők létesítésére együttesen mintegy 930 millió Ft támogatást nyerhetünk el, amennyiben minden pályázatunk sikeres lesz.