2015. május 23–26. között Szentendre testvérvárosának, Salon-de-Provence-nak a meghívására a Dunakanyar SE U-12-es korosztályú (2003-as születésű gyerekek) csapata U-13-as (2002-es) korosztályú csapatok számára kiírt nemzetközi utánpótlás labdarúgó tornán vett részt.
A hosszas előkészületi és szervezési munkák után 05.23-án hajnalban repülővel indult útnak a 12 játékosból és 2 edzőből álló különítmény, melyet két szülő repülővel, másik nyolc pedig autóval kísért el. A párizsi átszállás alkalmával a csapat egy rövid sétát tett Európa egyik legszebb fővárosának belvárosában, a Szajna-parton, fotózkodott a híres székesegyháznál, a Notre Dame-nál és a „szerelem-lakatos” hídnál, a Pont des Arts-nál is. A szervezők részéről Mauricette Roussel, önkormányzati kapcsolattartó fogadott Bennünket a marseille-i reptéren (aki férjével együtt végig a csapatunk mellett volt!), és az aznapi állófogadás alkalmával megismerkedhettünk a kb. 45000 lakost számláló város polgármesterével, baráti beszélgetést folytattunk az önkormányzat több vezetőjével, a helyi egyesület elnökével és az egyesületben dolgozó edzőkkel. Este egy hangulatos vacsorára vittek el minket a másik testvérváros, az angliai Huntingdon csapatával együtt, majd egy rövid taktikai megbeszélés szerepelt a programban, már a szállodánkban.
A torna helyszínére, a Stade d’Honneur stadionba minibuszokkal szállították a csapatunkat, ahol kitűnő körülmények fogadtak minket. Fedett, 964 fős lelátó, nagyszerű minőségű futballpálya, pontos, minden részletre kiterjedő szervezés és minden, ami a gyerekek felhőtlen játékát elősegíti. 9:00 körül beszólították a pályára a 24 csapatot, és itt szembesültünk először azzal, hogy mit is jelent az egy év különbség ennél a korosztálynál. Bizony-bizony az ellenfelek között 180 cm-es kidolgozott izomzattal rendelkező játékosok is feltűntek, de tudtuk ezt előre, és amennyire fel lehet, fel is voltunk erre készülve! A csapatok a nemzeti zászlójuk mögé felsorakozva előbb az angol, majd a magyar, végül a francia himnusz előtt tisztelegtek (mondanom sem kell, mit jelentett ennyi ember előtt meghallgatni és énekelni a tiszteletünkre játszott magyar himnuszt!).
A 24 csapatot 4 csoportba osztották és a csoportok első két helyezettje a legjobb nyolc, a csoportok 3-4. helyezettjei a 9-16., az 5-6. helyezettjei pedig a 17-24. helyekért mérkőzhettek másnap. Minden csapat négy, 2×8 perces csoportmeccset játszott, azaz egy csoportellenféllel nem kellett megmérkőzni. Mi a második körben léptünk először pályára és – bár egyértelműen fölényben voltunk – az US Eguilles csapatával szemben, végül 0:0-ra végeztünk. Délután 2-kor következett a nagy esélyes Les Milles elleni csata, ami szó szerint óriási küzdelmet és kiegyenlített mérkőzést hozott, de gól itt sem született: 0:0. Ez azt jelentette, hogy a továbbjutás sorsa a kezünkben maradt. 15:20-kor egy kiélezett, hajtós mérkőzést játszottunk az US Velaux csapata ellen, amin egyértelműen jobbak voltunk. Ezúttal ezt sikerült is győzelemre váltunk, hiszen Tamási Zsoca továbbfejelt labdáját Kiss-Haypál Geri bal külsővel a rövid felsőbe vágta, amivel meg is nyertük a mérkőzést (1:0)! Az utolsó csoportmeccsre nagyon felszívtuk magunkat, tudtuk, hogy ellenfelünknek, a FOS-sur-MER csapatának is a továbbjutás a tét. Ennek megfelelően parázs, küzdelmes, nagyon izgalmas mérkőzést játszott a két gárda, melyből végül mi kerültünk ki győztesen. Két perccel a vége előtt ugyanis Kiss-Haypál Geri tört be a büntetőterületen belülre, ahol szabálytalankodtak vele, a megítélt büntetőt a sértett nagy erővel a léc alá bombázta (1:0), és ez is maradt a végeredmény. Ezzel csoportelsők lettünk, és másnap az első nyolc között folytathattuk! De, ami ennél is fontosabb: több vonatkozásban is kivívtuk a helyi közönség, szervezők, csapatok, szakemberek szimpátiáját, például látható és érzékelhető fizikai hátrányosságaink ellenére nagyszerűen, egyéni képességeinket megmutatva, de igazi csapategységben fociztunk. Többen egyértelműen a legsportszerűbb csapatnak is tartottak Bennünket. Csapatunk vastapsot kapott minden bevonulásnál, vagy jó megmozdulásnál, gólnál és minden mérkőzésünk végén.
Az angolokkal és a helyi szervezőkkel való közös vacsorázás érthetően meseszerű hangulatban telt és mindenki nagyon fogadkozott, hogy másnap mindent megteszünk, hogy az éremért játszhassunk.
Ennek megfelelően hétfő reggel fél 10-kor az SO Caillols elleni mérkőzésünk volt a torna csúcspontja. A srácaink szinte önkívületben fociztak, egymást segítették ki, és egy nagy iramú, kitűnő mérkőzést játszottak az idősebb, nagyobb, erősebb testfelépítésű francia csapat ellen. A vége pedig horrorisztikusra sikeredett: 0:0-ás állásnál, egy perccel a vége előtt egy bedobásunk után Ágót rántották le a büntetőterületen belül és a gólfelelősünk, Kiss-Haypál Geri állt a labda mögé. Remegett szinte az egész stadion, de Geri higgadt maradt, és az előző büntetőjéhez hasonlóan a kapus „szeme közé” vágta a labdát, aki megmozdulni sem tudott (1:0). Ezzel nem várt, óriási sikert elérve a legjobb négy közé jutottunk. Nem lehet leírni azt az ünneplést és örömet, amiben a fiúk részesítették magukat, és részesültek a közönség által ezek után. Zúgott a „Szép volt fiúk” és a „Hajrá Magyarok”, amit lassan talán néhány francia szájból is lehetett már hallani!
De mentünk tovább, és az elődöntőben azzal az US Eguilles-sel kerültünk össze, akikkel a legelső mérkőzésünket játszottuk. Mindenki bizakodott, hiszen azon a meccsen jobbak tudtunk lenni ellenfelünknél, bár gólokban ez nem mutatkozott meg. Ezen a meccsen is nálunk volt többet a labda, de ezúttal sehogy sem sikerült feltörnünk az ellenfél védekezését, mi viszont egy ide-oda szerencsétlenül pattogó labdából sajnos végül elkerülhető gólt kaptunk. A fiúk mindent megtettek az egyenlítésért, de valahogy az nem akart összejönni, így végül 1:0-ra kikaptunk, és a kisdöntőbe kerültünk, ahol a Pays d’Aix FC-vel kerültünk szembe. A bronzmeccsen sem volt gond az akarattal, tisztességgel küzdöttünk – csak hát olyan csapat volt az ellenfél, amely nem csak kategóriákkal volt fizikálisan erősebb, de ezt kitűnően érvényre is juttatta. Le a kalappal minden játékosunk előtt, hiszen a párharcokba úgy mentünk bele (és pattantunk le legtöbbször az ellenfélről), mintha nem két fejjel nagyobb, és szélesebb játékosokkal találkoztunk volna. 3:0-ra veszítettük el a mérkőzést, de olyan vastapsot kapott a csapatunk, amit még nem élhettünk át. A 3. helyet végül megszerző csapat játékosai sorfalat álltak és 5-600 ember felállva és ujjongva ünnepelte a magyar gyerekeket, akik a könnyeikkel küzdve pacsiztak le velük. A taps végigkísérte a gyerekeket egészen a szülőkig, ahol a meghatódás pillanatait élhette át mindenki. Ezt az érzést nem lehet leírni, csak az tudja, aki ott volt, aki átélte.
Az ellenfelek és a közönség gratulált, a szervezők hálálkodtak hogy ott voltunk, holott azt hiszem, mi tartozunk köszönettel. Köszönet a helyi szervezőknek és Szentendre önkormányzatának, hogy ott lehettünk, és átélhettük ezt a minden bizonnyal mindenki számára életre szóló élményt. A szervezők a helyszínen hivatalosan is meghívtak a jövő évi tornára is!
ÓRIÁSI GRATULÁCIÓ A GYEREKEKNEK, MERT TUDÁSUKKAL, VISELKEDÉSÜKKEL MÉLTÓ MÓDON KÉPVISELTÉK AZ EGYESÜLETÜKET, A VÁROSUKAT, AZ ORSZÁGUKAT! A csapat, akikre nagyon büszkék vagyunk: Németh Péter (kapus), Szemere Huba, Gaszt Benedek, Jánovszki Dominik (védők), Jancsó Csaba, Kövesdi Péter, Tamási Zsolt, Máté Erik, Rozgonyi Bence (középpályások), Egervári Ágoston, Kiss-Haypál Gergely, Figder Máté (támadók).
Egervári Zsolt
vezetőedző, U12 (2003)
Dunakanyar SE
