Szent István királyunk és a magyar államalapítás ünnepének tiszteletére rendeztek városi ünnepséget a Városházán, augusztus 20-án. Az ünnepség keretében adták át a Szentendre Város Díszpolgára kitüntető díjat, a Pro Urbe és a Posztumusz Emlékérmeket. Az alábbiakban bemutatjuk az idei díjazottakat, akiknek gratulálunk az elismeréshez!

Dietz Ferenc polgármester ünnepi beszédében Szent Istvánt így méltatta, „Lerakta a magyar állam alapjait, ennek során sokszor kemény harcok árán, véres módon leszámolt azokkal, akik a hatalom megszerzésének lehetőségétől megrészegülve hátba támadták a törvényes királyt, akinek Magyarország felemelkedését köszönhették. A lázadás leverése nem Istvánnak a trónon maradása, hanem az országunk jövője szempontjából volt fontos. Ha nem lép fel erélyesen a hitszegőkkel szemben és letérünk a megkezdett útról, ma már nincs magyar állam… Fiához írt intelmeiben kiemelte a kereszténység, az európai értékrend, a különböző népek befogadásának és a kulturális változatosságnak a fontosságát… Szentendre megfogadta Szent István intelmeit, az évszázadok során különleges, sokszínű és erős várossá vált. De van még feladatunk – hibáinkból tanulva – tovább kell építkezünk fizikailag és lelkileg is, hiszen országunk csak akkor lehet sikeres, ha azt erős települések alkotják…”

Szentendre Város díszpolgára:

Wasilewski Maciej
Wasilewski Maciej, a TELMEX Zrt. elnök vezérigazgatója igazi lokálpatriótaként segíti, támogatja a város érdekeit szolgáló kezdeményezéseket. A Telmexnek köszönhetően valósulhatott meg az P’Art Mozi, valamint a városi rendelőintézet székeinek beszerzése. Az elmúlt években az Szentendrei Kulturális Központ helyiségeinek színvonalas berendezéséhez járult hozzá, valamint a Városháza irodáiban és az ügyfélváró folyosókon történt bútorcserék alkalmával is jelentős kedvezményt biztosított. Szentendre sportéletét is segítette azzal, hogy anyagi hozzájárulást biztosított az Izbégi Sportpálya felújításához. Támogatói tevékenysége közül még ki kell emelni a több éve sikeres Angyalmamák karácsonya rendezvényt és a városi gyereknapot, amely eseményeket természetbeni ajándékokkal segítette, de hozzájárult a Péter-Pál templom előtt álló II. János Pál pápa szobor felállításához is.
Wasilewski Maciej közéleti tevékenységének vezérfonala, hogy személyes ügyének tekinti a lengyel-magyar barátság ápolását és a két nemzet közötti együttműködés bővítését is.

Pro Urbe díjazottak

Jolanda Willemse
Willemse Jolán, vagy ahogy őt Szentendrén holland nevén ismerik, Jolanda, közel tíz éve él városunkban. Férjével költözött ide harminc év afrikai és ázsiai munkavállalás után. Aktívan részt vesz Szentendre civil- és kulturális életében. A jótékonyság iránti elkötelezettsége már Afrikában megnyilvánult, ennek jutalmaként ő volt a világon az első magánszemély és nő, aki elnyerte a Brisbane-trófeát, melyet azok kaphatnak meg, akik a legtöbbet tesznek az iskoláskorú gyermekek aktív sportolásáért. Örökös tagja a Corona Lady Society karitatív szervezetnek, mely a világ sok országában segíti a rászorulókat.
Évek óta részt vesz a határainkon túli magyar kultúra fennmaradásáért, kiemelten a moldvai csángó gyerekek magyar identitásának megőrzéséért szervezett programokban. Anyagilag támogatja több diószéni gyermek magyar nyelvű oktatását. A Keresztszülők a Moldvai Csángó Magyarokért Egyesület országos szervezetének alelnöke és szociális felelőse. Két jótékonysági esten közel 2,5 millió forintot gyűjtött össze diószéni gyerekek magyar nyelvoktatására és táboroztatására. A moldvai magyarok ügye érdekében szervezett programokkal hozzájárult a szentendreiek határainkon túli
magyarokért érzett felelősségtudata megerősödéséhez. Elindította az „Ön kinek adna egy születésnapot az életéből?” programot, amelynek során az összegyűjtött támogatásból fogyatékkal élő diákokat táboroztatott Szentendrén.
Jolanda társadalmi tevékenysége nem csak a jótékonyságban merül ki. Hat éve belépett a Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesületébe. Itt nemcsak angol és német nyelvtudását kamatoztatja, hanem a több országban szerzett emberi és protokolláris tapasztalataival is segíti az egyesület munkáját. Belépése óta szervezőként is részt vesz minden nemzetközi programban. Eredményes munkájának köszönhetően egy már-már elhalt finn testvérvárosi kapcsolat megújult. Ebben az évben megválasztották Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete elnökévé, s az ő vezetése alatt egy ötvenfős csapat képviselte városunkat és hazánkat a Németországban megrendezett Európai Népek Fesztiválján, ahol az előkelő második helyezést értük el.

Pirk Ambrus kertépítő mérnök
Pirk Ambrus 65 éve él Szentendrén. Ő Magyarország egyik legjelentősebb táj- és kertépítő mérnöke, sőt művésze, aki országosan és nemzetközileg is elismertté vált. Iparművészként csobogókat, díszkutakat, szökőkutakat, kandelábereket, kerti bútorokat tervez. Munkái a természet és az ember alkotta táj harmóniáját idézik. Gazdag életművet hozott létre a táj- és kertépítészet területein, a szakma teljes vertikumában. Több jelentős történelmi városunk, Győr, Székesfehérvár, Pápa, Kőszeg, Sopron, Szeged városközpontjának arculatát alakította ki, részben vagy egészben. Megvalósult kerttervei megtalálhatók Budapesten, Esztergomban, Szolnokon, Szegeden, Hévízen, Gödöllőn és külföldi városokban is. Országos és helyi tervpályázatok díjazottja.
Szakirodalmi tevékenysége is kiemelkedő. Két szakkönyve jelent meg Ötletek a kert berendezéséhez és a Játékról komolyan címmel. A Budapesten megrendezett Európai Kertkonferencián bemutatott négy legszebb magyarországi kert közül három Pirk Ambrus tervei alapján valósult meg. 2005-ben Ormos Imre emlékéremmel tüntették ki a táj és kertrendezés terén kimagasló tevékenységéért, illetve a szakterület fejlesztéséhez való hozzájárulásáért.
1968-tól ’70-ig Szentendre főkertésze volt. Harminc éven keresztül tevékenykedett a Műemléki Albizottság tagjaként. Mindig szívesen segítette a várost, szakmai tanácsadással vagy társadalmi munkában végzett tervezéssel. Több esztendeje dolgozik a Pirk János Múzeum megteremtésén. Sok munkát belefektetve, nagy anyagi áldozatokat vállalva és támogatók felkutatásával azon munkálkodik, hogy édesapja művészeti hagyatékát bemutatva gyarapítsa városunk kulturális és turisztikai vonzerejét.

Püspökmajor Lakótelepi Baráti Kör – Szebeni Lajos elnök
A Baráti Kör 20 éve, 1994-ben alakult meg Tóth István vezetésével. Céljuk a lakótelep és környéke lakói életkörülményeinek javítása érdekében végzett érdekegyeztető tárgyalások szervezése, a távlati fejlesztési tervek véleményezése és a lakótelepi lakosok érdekvédelme volt. Részt vettek a 2002-ben telepített gázmotor és a vele kapcsolatos problémák megoldásában, a táv- vagy egyedi gázfűtés körüli viták, az egyedi hőmennyiség mérése, a fűtőművel kapcsolatos zaj, a közterületi tisztaság és rend, a közlekedési problémák stb. rendezésében. A felsoroltakon kívül mindig fontos cél volt a lakótelep szerves integrálása a városba. E célok megvalósításához olyan – sajnos korán elhunyt – „zászlóvivők” kellettek, mint Tóth István alapító, vagy Kiss Károly önkormányzati képviselő.
2004-ben, Tóth István halála után az új elnök, Szebeni Lajos vezetésével folyatódott az érdekvédelmi munka. Önkormányzati vonalon a beruházások túlhangsúlyozása helyett meg kell barátkozni a felújítások fontosságával. E törekvéseket támogatja teljes erővel az egyesület, de ehhez a tagság aktivitására, az önkormányzat támogatására is szükség van.
A Püspökmajor Lakótelepi Baráti Kör az érdekvédelem mellett sokat tesz a lakótelepi közösség építéséért, gyermeknapi, Idősek karácsonya és más ünnepek szervezésével, de ugyanezt a cél szolgálja a kezdeményezésükre idén megvalósult Közösségi Kert is. A környezet szépítéséért végzett önkéntes munkájuk révén újult meg a hajdan a város szélén álló Fehér-kereszt, és két napja, augusztus 18-án avatták fel a Baráti kör és a Katona József utca lakói által rendbe hozott és parkosított új, Bubán teret is. (Lapunkban tévesen jelent meg Szebeni Lajos fotója, a hibáért elnézést kérünk!)

Miniszteri dicséret:

Szakál Antalné szül. Varsányi Viola
1934-ben született az akkor Csehszlovákiához tartozó Paláston, Palócföld szélén. Édesapja kántortanító volt. A faluban csak nekik volt rádiójuk, így az egész falu az ő rádiójukból hallotta, hogy a községet visszacsatolták Magyarországhoz. A háború utáni erőszakos lakosságcsere révén került Dunabogdányba, innen járt a szentendrei Ferences Gimnáziumba, ahol 1953-ban érettségizett. 21 éven át a Dunabogdányi Általános Iskolában, majd 1977-től 2008-ig Szentendrén, egykori iskolájában, a Ferences Gimnáziumban tanított. A magyar nyelv és irodalom legendás tanára volt. Rendkívül széleskörű irodalmi műveltsége, lenyűgöző eszmefuttatásai magával ragadták diákjait. Sokaknak jelentett életre szóló élményt, hogy a tanítványai lehettek. Rendkívül igényes, diákjaitól sokat követelő tanár volt. Legkedvesebb írója Gárdonyi Géza. Ő maga is írt egy kisregényt Ahol a két patak összeér címmel, amelynek stílusa egyben tisztelet-
adás író példaképének. Kisregénye és balladái szülőfalujának történelméből merítenek ihletet. Nyugdíjba vonulás után is sokat tett a diákokért, szülőfalujában és a szentendrei Ferences Gimnáziumban is aktív szerepet vállat az iskola életében.
Szakál Antalné szabadidejét is gyakran tanítványaival töltötte, dunai és tiszai kajaktúrákon. Közel 80 évesen is, ha teheti, vízre száll. A Ferences Gimnázium tanári kara 2002-ben Hein Jenő-díjjal tüntette ki.

Posztumusz Pro Urbe Díjak:

Dr. Kucsera Ferenc plébános
1892-ben Léván született, szegény sorsú családban. 1915-ben szentelték pappá, majd ledoktorált. Még ebben az évben Szentendrére került, mint segédlelkész. A hívek hamar megszerették, még a katolikus körökön kívül is megkülönböztetett tisztelet övezte. Négyévi papi szolgálat után a Tanácsköztársaság terrorjának az áldozata lett. A nép összehangolt, szervezett akcióval próbált föllépni egy előre eltervezett gyilkosságsorozat ellen, melyre 1919. június 24-én harangzúgással hívták fel a lakosság figyelmét. Bár Kucsera Ferenc nem vett részt a szervezkedésben, a népszerű pap neve a lista élére került, érte mentek először. Azt akarták megtudni tőle, hogy ki adta oda a templom kulcsát a harangozáshoz és ki húzta meg a harangokat. Kucsera Ferenc nem beszélt, mert sem a plébánost, sem a harangot meghúzó, nyolcgyermekes családapát nem akarta kiszolgáltatni a pribékeknek, ezért a Duna-partra kísérték és hivatalos ítélet nélkül agyonlőtték. Holttestét egy napig a kivégzés helyén hagyták, majd koporsó és szertartás nélkül a temetőárokba temették el. A sírt a következő reggel virágerdő borította. Ma Kucsera Ferenc a katolikus Kálvárián nyugszik, meggyilkolásának helyét öntöttvas kereszt jelzi a Duna-parton.

Dr. Chikán Bálint művészettörténész, művészeti író
1952-ben Budapesten született. 1971-től 1976-ig a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tanult, 1978–1983. között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar hallgatója. 1979-től 1984-ig a Fiatal Képzőművészek Stúdiója, majd 1984–1987 között a Kortárs Művészeti Fórum vezetője. 1984-ben védte meg egyetemi doktori disszertációját, melynek címe: A műtárgy, mint különleges áru. 1987-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola adjunktusa, 1989-től a Szentendrei Ferenczy Múzeum Képzőművészeti Főosztályának vezetője volt. Művészeti-írói munkássága a kortárs művészet szinte valamennyi területét felöleli. Ő publikált először hazai országos folyóiratokban tanulmányokat az erdélyi magyar avantgarde művészetről is.
Művészetszervezői szerepe is jelentős, az ő szentendrei művészekhez intézett felhívásának eredményeként gyűlt össze az a sok millió forint értékű műtárgy-adomány, mely a Szentendre Művészetéért Közalapítvány törzstőkéjét jelentette, s mely a MűvészetMalom kortárs művészeti központtá alakítását elindította. 1996-ban Szentendre Város Önkormányzata Közművelődési díjjal tüntette ki. 1999-ben, tragikusan fiatalon, 47 évesen ragadta el a súlyos betegség.

Boromisza Tibor festőművész
Bácsalmáson született 1880-ban. 18 éves korában katonai karrierjét szakította félbe a művészet iránti elkötelezettsége. Festészeti tanulmányait Nagybányán kezdte Ferenczy Károlynál, majd Rómába, Párizsba és Münchenbe utazott tanulmányútra. 1904 és 1914 között a Nagybányai Művésztelepen a kortárs európai stílusirányzatokhoz felzárkózni kívánó újabb generáció, a neósok egyik vezéregyénisége volt. 1922-ben költözött először Szentendrére, a Szamárhegyen maga építette meg a házát. Az elmúlt évek kutatásai bebizonyították, hogy 1922 és 1927 között több tucatnyi akvarellen és olajképen elsőként ő örökítette meg a ma „őstémaként” számon tartott városrészleteket és Szentendre lakóit, gyakran a földeken dolgozó parasztokat is.
Festményei az 1920-as évek végétől, rendszeresen szerepeltek egyéni- és csoportos kiállításokon. Az 1930-as években, bár már nem lakott a városban, országos lapokban számos írása jelent meg Szentendréről és a szentendrei emberekről. 1954-ben feleségével és öt gyermekével költözött másodszor Szentendrére, sajnos élete utolsó éveiben a megtört, idős, beteg, súlyos anyagi gondokkal küszködő művész már keveset festett. 1960 januárjában hunyt el, a szamárhegyi temetőben helyezték örök nyugalomra. Duna-parton álló egykori lakásának Dunakorzóra nyíló 2 szobájában 50 éve, 1964-ban nyílt meg emlékszobája, melyet a mai napig a család tart fenn.

Soproni Sándor régész, múzeumigazgató
A Budapesti Tudományegyetemen végzett régészként. 1951 és 1961 között a szentendrei Ferenczy Károly Városi Múzeum igazgatója volt. 1961-től a Magyar Nemzeti Múzeum Római Gyűjteményének munkatársa, 1975-től a Központi Régészeti Könyvtár igazgatója, majd a szegedi és a budapesti egyetem régészeti tanszékein tanított. Élete utolsó éveiben az ELTE Régészeti Tanszék oktatója volt, tudományos hagyatéka is a tanszéken maradt.
Római koros régészként elsősorban a pannóniai limes kutatásával foglalkozott, kutatási eredményeit több tanulmányban és egy monográfiában tette közzé. Foglalkozott epigráfiával, azaz a római kori feliratok feldolgozásával, valamint Pannonia ókori földrajzi és települési viszonyaival. Ásatásokat végzett Szentendrén, mindenekelőtt Ulcisia Castra római katonai táborban és körzetében, valamint a Dunakanyar több helyszínén, a visegrádi Sibrik-dombon lévő római táborban, a Visegrád-malompataki kiserődben, a leányfalui őrtoronyban és az alsóhetényi késő római erődben. Nevéhez fűződik több, ma már a Duna medrében eltűnt római őrtorony helyének azonosítása, s ezzel a dunakanyari limessel, és az egész a Ripa Pannonicával kapcsolatos ismereteinket pontosította.
Budakalászon a Luppa csárdánál ő tárta fel a ma ismert legnagyobb késő rézkori temető számos sírját. Ekkor került elő a világhírű agyag kocsimodell, mely Európa egyik legrégebbi kocsiábrázolása.

Mathiász János szőlőnemesítő
Mathiász János világhírű szőlőnemesítő 1838-ban született a felvidéki Ádámföldén. A kassai papneveldében, majd a jogakadémián folytatta tanulmányait, 1860-ban Abaúj vármegye írnoka, majd főispáni
titkára lett. A szőlészet iránti érdeklődése azután teljesedett ki, hogy a kassai Rozália-hegyen vett két hold szőlőt, ahová néhány év leforgása alatt mintegy 1600 szőlőfajtát telepített. Ezek cserepes gyűjteményével az 1873-as bécsi világkiállításon első díjat nyert. A váratlan sikernek köszönhetően több állásajánlatot is kapott, de még az orosz cár krími szőlőbirtokának vezetésére is nemet mondott, mert szeme előtt a magyar csemegeszőlő-termesztés fellendítése lebegett. 1880-ban hivatalát feladva Kassáról Tokaj-Hegyaljára költözött, és öt hold szőlőt vett Mádon. Mathiász 1890-ben Katona Zsigmond kecskeméti gyógyszerész javaslatára 17 hold földet vett betelepítésre a város határában. A homoki szőlőkultúra meghonosításával új fejezetet nyitott az alföldi szőlőtermesztésben, egyúttal megtalálta a filoxéra ellenszerét is, mivel a homok megfojtotta a szőlő gyökerére kapaszkodó élősködőt. Katonatelepi birtokáról vagonszám szállította Tokajra az egészséges szőlővesszőket, ezzel elévülhetetlen érdemeket szerzett a tokaj-hegyaljai szőlészet-borászat megmentésében. 1899-ben végleg Kecskemétre költözött, életének itt töltött két évtizede szőlőnemesítői munkásságának legtermékenyebb időszaka volt. Az „Ezeréves Magyarország emléke” nevű csemegeszőlője az 1896-os millenniumi kiállításon nemzetközi hírnevet szerzett. Mathiász Kecskemét-katonatelepi birtokát felkereste a korabeli elit, még Ferenc József és Erzsébet királyné is járt nála. A kiváló szőlőnemesítő 1921-ben, 83 éves korában halt meg Kecskeméten. Birtokát 1926-ban megvásárolta a magyar állam, egykori kúriája a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet otthona.

Szentirmai Zoltán szobrászművész
1941-ben született Budapesten, Munkácsy Mihály-díjas szobrász- és éremművész, pedagógus. A Képzőművészeti Főiskolát 1967-ben végezte el. 1979-ben költözött családjával Szentendrére. A város atmoszférája intenzíven hatott munkássága, mely ideköltözése után teljesedett ki. Virtuóz technikáját magas fokú képzettsége alapozta meg. Sokat kísérletezett. Ennek során különböző anyagokat kombinált össze: kő, fa, bronz variációit a témának alárendelve használta, a kifejező erő fokozásának érdekében. Tanulmányozta az ókori és az építészeti formaelemeket. Fontos műfaja volt az éremművészet.
Pedagógiai munkássága is jelentős, 1968 és 2008 között a Kirakatrendező és Dekoratőr Szabadiskolában rajzot és művészettörténészetet tanított, de ez nem jelentette művészeti hivatásának háttérbe szorítását. Számos köztéri szobrot is készített: Nagyrédén a Szőlőprést, Esztergomban a Vitéz Jánost, Mohácson a Bárkát, Bükkábrányon a II. Endre királyt, Ajkán a Bakony madarait. Szentendrén minden csoportos művészeti kiállításon részt vett míves, elmélyült gondolatiságot és briliáns szakmai tudás bizonyító kisplasztikáival. Egyéni – sajnos már posztumusz – életmű kiállításának bemutatását jövő évre tervezi a Ferenczy Múzeum.

Dúcz László erdész, író, őstörténet-kutató
1945-ben született. Foglalkozása szerint erdész, vadász és solymász, mellette civilként elhivatott őstörténet-kutató és író volt. Első látásra nagyon különbözőek ezek a tevékenységek, pedig egy tőről fakadnak, és az egyik következik a másikból. Uzsai, majd sikárosi kerületvezető erdészként feladatai között szerepelt a vadászat is, melyhez az állatok ismerete és szeretete is szükséges. A vadászat egyik, talán a legnemesebb formája a magyarok hagyományos solymászata, mellyel kapcsolatos olvasmányai során tudatosult benne, hogy ritka és védett kerecsensólymunk azonos a magyarság ősi mondabeli madarával, a turullal. Ezen a nyomon elindult érdeklődése vezette el a magyar őstörténet kutatásához. Az ismereteit másokkal megosztani szándékozó kultúrember így vált íróvá. Ismert művei: a Közöttünk élő turulmadár, a Harmatcseppek, az Istennek háttal, a Csillagfényben.
Szentendrén a szó legnemesebb értelmében vett szolgálatként végezte napi munkáját, mely városunk kies külterületének, az erdők és mezők védelme volt. Hivatása mellett szívügyének tekintette a hagyományőrzést is. Alapító tagja volt a Petőfi Kulturális és Hagyományőrző Egyesületnek, ahol előadásai nagy érdeklődést váltottak ki. 2009-ben tragikus hirtelenséggel végzett vele a súlyos betegség.

Szűcs József szőlőnemesítő
1894-ben született Pomázon. A biológiát és a genetikát nem szakkönyvekből tanulta, tudását tapasztalati úton, egy élet kitartó munkájával szerezte meg. 1920-tól foglalkozott szőlőnemesítéssel, 1925-től Izbégen megtelepedve. Az 1920-as évek derekán a Kőhegy lankáin apránként vásárolta meg kísérletre és termesztésre befogott területeit, melyet a Szőlészeti Kutatóintézet 1963-ban hivatalosan is elismert kísérleti teleppé nyilvánított. Több ezer hibridet állított elő, ebből 20 fajtát fogadott el a Fajtaminősítő Intézet. A nemesített fajták legtöbbjének elnevezése is városunk hírét-nevét öregbíti: Szentendrei magvatlan, Izbégi muskotály, Izbégi Piroska, Kőhegyi hárs, Szentendre szépe, Kőhegy gyöngye, Kőhegyi hárs, Kőhegyi zamatos. Egész életét a szőlői között élte le. Kivételes tehetsége és affinitása volt a szőlészet tudományához. 1963-ban jelent meg tapasztalatait, a gyakorlatban szerzett tudását közre adó könyve, A szőlő növényvédelme. A Szőlészeti Kutatóintézet és a Kertészeti Egyetem munkássága elismeréseként Kossuth-díjra is felterjesztette, de sajnos éppen ekkor ragadta el a halál, s emiatt a kitüntetést már nem kaphatta meg.

Dr. Starzsinszky László korábbi polgármester
1887-ben született Galambokon. Középiskoláit Nagykanizsán végezte, a jogi diplomát a Pécsi Tudományegyetemen szerezte 1909-ben. 1908 és1916 között Csáktornyán, 1916-től 1924-ig Szentendrén jegyzőként működött. 1924-től 1934-ig volt Szentendre polgármestere. Nevéhez fűződik a Járásbíróság, a Posta kialakítása, a főútvonalak kiépítése, a Városháza északi- és déli, kétemeletes szárnyának felépíttetése, melyet Agorasztó Tivadar alispán adott át a városnak. Támogatta az 1934-ben a Castrum területén megindult szentendrei római koros ásatásokat. Ő adta át a Szentendrei Művésztelepet megalapító nyolc Réti-tanítvány festőművésznek 1926-ban az első, Pomázi úti épületeket, majd 1928-ban a mai, Bogdányi úti Művésztelep területét, s ezzel hozzájárult ahhoz, hogy a város nemcsak a magyar, hanem az egyetemes művészettörténet elismert színhelye lett.
Nemcsak a Városháza dísztermében bemutatott kiállításokkal, de megrendelésekkel is támogatta a Művésztelep fiatal festőit: grafikai munkák mellett megbízta a művészeket a Templomdombi Plébániatemplom szentélyében Krisztus életét megjelenítő freskók elkészítésére is.
Dumtsa Jenő korábbi polgármester
1838-ban született Pesten. 12 éves korában költözött szüleivel Szentendrére. Tanulmányait Bécsben végezte. 1868-ban megválasztották főbírónak, majd 4 év múlva polgármesternek. Szentendre város széles látókörű, célratörő vezetőt ismert meg benne. Létrehozta a takarékpénztárt, hogy a város polgárai tőkét gyűjthessenek és hitelhez jussanak. Az 1871-es törvény alapján átszervezte a feudális jellegű városigazgatást, és Szentendre megkapta a rendezett város rangját. Sikeres pénzügyi taktikával, részvények adásvételével kihúzta a várost az évtizedes adósságcsapdából, és költségvetési többlethez juttatta. Árvízvédelmi töltést építtetett a Dera-patak mentén. A szentendrei szőlőket is kipusztító filoxéra járvány utáni gazdasági válság leküzdése érdekében 15 év alatt mintegy 25 ezer gyümölcsfát ültettetett a szentendrei domboldalakon. Dumtsa Jenőt pénzügyi zsenialitása mellett kivételesen erős szociális érzékenység is jellemezte. Minden alkalmat megragadott arra, hogy a városi önkormányzatot rávegye a rászorultak segélyezésére vagy alapítványi támogatására. Az 1896-os millennium alkalmából városi ösztöndíjat alapított, segélyt szavaztak meg tűzoltóknak, özvegyeknek, szegényeknek, de gyakran magánvagyonából is áldozott jótékony célokra.
Élete delelőjén, polgármestersége 25. évfordulója és 60. születésnapja alkalmából tartott ülésén az önkormányzat a város főutcáját róla nevezte el. A királytól megkapta a Ferenc József Rend Lovagja kitüntetést is. 65 éves korában vonult nyugdíjba. 1917-ben, 79 éves korában, osztatlan köztisztelettel és szeretettel övezve hunyt el.

Ferenczy Károly festőművész
A magyarországi plein air festészet legnagyobb mestere, a nagybányai művésztelep egyik iránymutató egyénisége volt. Művészete rendkívül nagy hatással volt, a kortárs és az utána következő festőnemzedékre, ehhez kiváló pedagógiai munkássága is hozzájárult. Művészeti tehetségét későbbi felesége, Fialka Olga festőművész fedezte fel, akinek hatására jogi és mezőgazdasági tanulmányait félbehagyva 1884-től festészetet tanult Rómában és Münchenben, majd két évig a párizsi Julian Akadémia növendéke volt. 1889-től 1892-ig családjával együtt Szentendrén, az Alkotmány utcában ma is álló házban élt. Itt születtek ikergyermekei, Béni és Noémi 1890-ben. Ferenczy Károly első – még a francia naturalista festészet hatását mutató – festői korszaka Szentendrén bontakozott ki.
1893-ban Münchenben megismerkedett Hollósy Simonnal, aki 1896-ban meghívta Ferenczy Károlyt abba a festőcsoportba, akik Nagybányán az első magyar művésztelepet megalapították. Stílusa ettől kezdve egyenletes ütemben fejlődött sajátosan egyénivé. 1917. március 18-án hunyt el.
Az 1951-ben megalapított városi múzeum Ferenczy Károly nevét vette fel. 1972-ben ugyanebben az épületben nyílt meg a Ferenczy család állandó gyűjteményes kiállítása. 2013-tól új épületben, a Pajor-házban látható a család minden tagjának művei, köztük Ferenczy Károly gyönyörű festményei is.
Paizs Goebel Jenő festőművész
1896-ban született Budapesten. 1915-16-ban az Iparrajziskola üvegfestő részlegében tanult, majd a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait Réti István tanítványaként. Tehetséges festőnek bizonyult már pályája elején is, ezért a Szinyei Merse Pál Társaságtól 1924-ben megkapta a Nemes Marcell-ösztöndíjat, így el tudott menni Párizsba, de dolgozott Barbizonban is, ahol Paál László festészetét tanulmányozta. Az 1920-as évek közepén Nagybányán alkotott. A Művésztelep Szentendrére kerülése testvérének, Paizs Ödön újságírónak köszönhető, aki Starzsinszky László polgármestert meggyőzte, hogy a város használaton kívüli épületeit fiatal művészek rendelkezésére bocsássa. Paizs Goebel Jenő 1926-ban egyik alapító tagja lett a Szentendrei Művésztelepnek, 1928-ban pedig a Szentendrei Festők Társaságának. Az 1930-as években itt, Szentendrén alakult ki jellegzetesen egyéni hangja, különös álomvilágát megjelenítő, fantasztikus, gyakran áttételesen szimbolikus festői stílusa. Állandó témája volt a szentendrei táj, melyet bensőséges hangulatú képekben festett meg. 1944. november 23-án hunyt el.
Paizs Goebel Jenő festményeit a Ferenczy Múzeumban, az alapító nyolcak műveit bemutató állandó kiállításban csodálhatjuk meg.