2015. július 6., 09:41

A víz az emberi lét egyik alapja, az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen forrás. Testünket 60-65%-ban víz építi fel. A víz biztosítja szervezetünk számára a szükséges tápanyagok felszívódását és szállítását, és testünk megfelelő belső hőmérsékletéhez is elengedhetetlenül fontos. Egy átlagos felnőttnek napi 2-2,5 liter folyadék fogyasztása ajánlott, így pótolható a napi vízleadásunk. Nyáron a verejtékezés miatt megnő a szervezetünk vízvesztesége, ezért ebben az időszakban még fontosabb a megfelelő folyadékpótlás.


A víz párologtatásával testünk hűti magát a nagy melegben. A köznyelvben izzadásként, verejtékezésként emlegetett folyamat révén a legnagyobb melegben akár több liter vizet is veszíthetünk. Ha ezt nem pótoljuk, az fejfájást, kiszáradást és akár ájulást is okozhat. Különösen fontos odafigyelni a kisgyermekek és az idősek folyadékpótlására. Szervezetük alkalmazkodó-képessége alacsonyabb, ráadásul korosztályi sajátosság az olykor nem megfelelő mértékű vízfogyasztás. A kicsik a játékba belefeledkezve elfelejtenek inni, az idősebbek esetében a szomjúságérzet csökken.
Szakemberek szerint a legtökéletesebb folyadékpótló a víz. Magyarország igen szerencsés, hiszen gazdag felszín alatti vizekben, amelyek minősége lényegesen jobb a felszín felettieknél. Az ország ivóvízkészletének 95 százaléka származik felszín alatti vizekből. A csapvíz és a víziközművek által szolgáltatott nyilvános kutak vize jó minőségű, folyamatosan ellenőrzött, üdítően friss és kiegyensúlyozott mértékben tartalmazza a szervezet számára nélkülözhetetlen ásványi anyagokat.

« 2023. június » loading...
h K s c p s v
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
szo 03

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 03

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.