2016. július 4., 10:09

A nagy meleg ellenére sok program várja az időseket a Gondozási Központban. Az intézmény a nyár folyamán sem zár be. A programokat úgy szervezik, hogy mindenki megtalálja benne a saját érdeklődési körének megfelelőt.

Június 1-én Nyílt napot tartottak, melynek célja, hogy az érdeklődők bepillantást nyerjenek az intézmény életébe. A nap apropójából meghívták a Püspökmajori civil nyugdíjas klubot, így a zenés kerti parti az ismerkedésről és a kapcsolatépítésről is szólt. A zenét Stiegler Zsuzsa, és a KO-MA-KO Együttes biztosította. A látogatók megtekinthették R. Tamás Valéria szobrászművész Naphimnusz című kiállítását, amit május 30-án nyitott meg Kecskésné Sipos Andrea, az intézmény vezetője.

gondozasi_kozpont (1)

Június 6-tól kézimunka kiállítást rendeztek a város időseinek alkotásaiból. Minden látogató meglepődött, mennyi kincs került elő a szekrények mélyéről. Márai írja az ünnepről: „Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is.” Ezek a kiállítások ilyen ünnepek, láthatatlan és mégis látható ünnepet varázsoltak az idősek klubja foglalkoztatójába.

gondozasi_kozpont (2)

Az intézményt szép kert veszi körül, különösen idén, amikor az önkormányzattól egynyári virágpalántákat kaptak. A kertben lévő gyümölcsfák termőbe fordultak, a meggyfákon igen sok gyümölcs termett. „Roskadoztak az ágai, mi meg gondolkodóba estünk. Mit is kezdhetnék ennyi meggyel? A nagy segítséget jelentő „közmunkásaink” közreműködésével a meggyek lekerültek a fáról. Az időseink közösen kimagozták a már édessé váló gyümölcsöket. A klubvezető és a dolgozók kipréselték belőle a levet. A meggymagokat sem dobtuk ki. Meggymag párnát készítünk belőle, amit Magdi néni és Giza néni ügyes kezei készítenek el a nyár folyamán. A meggyből készült szörpnek még neve is lett: öreg meggy szörp…”

„Munkánkat több önkéntes is segíti. Czövekné Török Lídia kézműves foglalkozásokkal színesíti az idősek életét, és nem utolsó sorban az intézmény falait.  Éles Berna, aki korábban a gyakorlati idejét is nálunk töltötte. Kovács Miklósné csütörtökönként a zenés bibliaórákat tarja. Évek óta visszajáró önkéntesünk Dr. Balogh Ibolya nyugdíjas orvos is, aki egészségnevelő előadásokat tart havi rendszerességgel a klubtagoknak. Ezúton is köszönjük a közreműködők áldozatos munkáját! –  Borbély Veronika mentálhigiénés foglalkoztató

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
pén 01

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 01

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.