2017. május 12., 10:15

A János utca alján lévő kis téren gyűltek össze a környékbeli lakosok, a városvezetés részéről pedig Verseghi-Nagy Miklós polgármester, dr. Török Balázs városfejlesztési alpolgármester, illetve Kudett Krisztina zöldreferens, hogy megbeszéljék a tér sorsát, a Kovács László utcai vashíd felújítását és a János utca forgalmi problémáit.

A park

A fórum előzménye az volt, hogy az önkormányzat elbontotta a kis térnél lévő kerítést, és a lakosok attól féltek, hogy parkolót akar itt kialakítani az önkormányzat. Az alpolgármester ezt határozottan cáfolta. Mint mondta, annyi történt, hogy az önkormányzati tulajdont valaki elbirtokolta, s mivel nem találták az egykori építtetőt, az önkormányzat két megoldás közül választhatott: megszünteti vagy legalizálja a kerítést. Egy megszokott, rutinszerű munkát végeztek. A lakók szerint az volt a gond, hogy nem tájékoztatták őket előtte, és nem tudták, hogy mi fog itt történni. Végül Kudett Krisztina zöldreferenssel megállapodtak abban, hogy a most kialakult közösségi teret a legegyszerűbb megoldással újítják meg: virágültetéssel, erdei pad és asztal kihelyezésével. Kérték a régi betonjárda elbontását, és a terület körbekerítését ahhoz hasonlóan, mint a Szegedi utcai játszótérnél.

 

A vashíd és a János utca

A következő téma a Kovács László utcai vashíd felújítása volt. A polgármester szerint téves a lakosok körében elterjedt információ, hogy a kishidat szélesíteni akarják. Ilyen tervek nem voltak, csak a híd felújítását tervezik, amely továbbra is kétirányú forgalmat bonyolítana, mint eddig.

Fülöp Zsolt, a körzet képviselője elmondta, hogy a most készülő szerkezeti tervekben piros vonallal be van jelölve a János utca szélesítése, ebből vonta le a következtetést. Szerinte végig kellene gondolni a János utca és környékének közlekedését, mert nem alkalmas a városrészek – Pismány és a Püspökmajor-lakótelep – összekötésére. Több lakó is egyetértett abban, hogy a János utca nem bírja el ezt a forgalmat, ráadásul rossz a levegő, a széngáz beszorul a völgybe. Elhangzott az a javaslat is, hogy fentről legyen egyirányú a János utca.

Végül Fülöp Zsolt három pontban foglalta össze a kéréseket: kerüljön ki a szabályozási tervből a piros vonallal jelölt szélesítés; épüljön meg a járda a János utcában; a következő lépésben pedig tárgyaljanak a közlekedési helyzet megoldásáról a forgalomcsillapítás érdekében.

Török Balázs szerint nem lehet kivenni a szabályozási tervből a jelölést, mert jogszabály írja elő a kétirányú utcák útszélességet, és ehhez tartania kell magát az önkormányzatnak. A polgármester viszont hozzátette, hogy a János utcai járdaépítés folyamata elkezdődött, és mihamarabb szeretné a város kiépíteni.

 

Járdaépítés

A lakók egyetértettek abban, hogy az utca felső részén a jobboldalon legyen a járda, és kérték, hogy az utca alsó szakaszán is ezen a Pilis felőli oldalon legyen tervezve a járda nyomvonala. Elmondták, hogy szerintük itt nincs is feltétlenül szükség épített járdára, elég, ha oszlopok felállításával elkülönítik az úttesttől a jelenlegi felfestés vonalában. Nehezményezték, hogy a nyomvonal kijelölése előtt nem kérdezték meg a véleményüket, csak a tervek elkészülte után.

 

A környék egyéb problémái

A lakók jelezték, hogy gondot jelent a vízelvezetés hiánya, mert nagyobb esőzéseknél a hordalék lezúdul a meredek János utcáról, és a lapos területen hordalékkúpot alakít ki, mely már egy motoros és egy kerékpáros esetében balesetet is okozott. Egy Jobbágy utcai lakos panaszolta, hogy télen nem takarították el a havat, ezért a szemetes autó sem tudott bemenni az utcába, s kérte, hogy az önkormányzat biztosítson szóróanyagot a síkosságmentesítéshez. A lakók szerint a Kovács László utcában is szükség lenne járdára, és kérték a szabálytalanul épített fekvőrendőrök szabályossá tételét.

Egy lakó javasolta, hogy ha a hidat felújítják, akkor alakítsanak ki rajta gyalogos átkelőt is, de Török Balázs elmondta, hogy a gyalogosok átkelésére építette meg az önkormányzat az új Vajda János utcánál lévő hidat, ami 120 méterre van a vashídtól.

 

Félretájékoztatás és rémhírek

Az egyik lakó kérte Fülöp Zsolt önkormányzati képviselőt, hogy ne terjesszenek olyan információkat, amit előtte az önkormányzattal nem egyeztettek, mert a félretájékoztatás következtében mindenféle rémhírek terjedtek el a lakosok körében. Fülöp Zsolt elmondta, hogy ő csak arra hívta fel a lakók figyelmét, hogy mi lehet a következménye a szerkezeti tervben jelölt változtatásnak. Hozzátette, hogy javasolták egy olyan rendelet megalkotását, ami kötelezné az önkormányzatot a lakosok előzetes tájékoztatására.

Török Balázs azzal zárta a beszélgetést, hogy a hosszú távú megoldás az intézmények áthelyezése lenne a belvárosból, hogy a forgalom több irányba osztódjon a városrészek között, és sehol se keletkezzen túlterhelés. Ez egy hosszú folyamat, amely idő alatt a János utca kétirányú forgalma fennmarad, viszont a járdaépítés felülvizsgálatát a szaktervezőtől meg fogják kérni. A kialakult beszélgetésben azt is leszögezte, hogy az önkormányzat minden szentendrei lakosnak jobb életkörülményeket szeretne nyújtani, de nehéz az egymásnak ellentmondó érdekeket egyeztetni, és mindenki igényének egyszerre megfelelni. Nem a szándék rossz, hanem a meglévő adottságokat kell megfelelően kezelni. Sokat tesznek a város újratervezéséért, de egyelőre nem tudják megoldani, hogy mindenhonnan eltűnjön az átmenő forgalom. A problémákat nem lehet egyszerre megoldani, türelem kell hozzá, de egymásután meg fognak tudni oldódni.

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
szo 20

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 20

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
szo 20

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
szo 20
szo 20

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
szo 20
szo 20
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
pén 26
vas 28
vas 28