2012. december 18., 11:42

Akik ismernek, tudják, hogy szenvedélyesen szeretem Szentendrét fényképezni. Nemrégiben a „Nagyhíd” (Apor híd) Dumtsa utcai oldalán álltam, és megpróbáltam lefényképezni a Pozsarevacska templomot. A Vuk Karadzsics tér hátterében a templommal, beljebb az újra épülő Pajor-kúriával csodálatos városképi rész. Igen ám, de a templom az előtte álló bálványfáktól nem látszott, olyan volt, mintha egy erdőben állna. Milyen kár, gondoltam, hogy városunk egyik legszebb és legrégebbi temploma teljesen el van takarva a fákkal. Amikor közelebb mentem, láttam, hogy a fák veszélyes közelségben vannak a templomhoz.
A gyökerek nagy valószínűséggel már a templom alatt lehetnek, az ágak viszont a templom tető fölé magasodnak. A tetőt és az ereszcsatornát a fák lehullott levelei beborították, és a tetőn kialakult moharéteg nyilvánvalóan régóta akadályozza a tető természetes szellőzését. Minden bizonnyal pusztul a tetőszerkezet…
Bálványfák! Aki ismeri ezt az agresszív növényt, az tudja, hogy milyen kockázatot jelent a jelenléte. Van fa, ami a kőfalba nőtt bele… Ekkor eszembe jutott egy néhány évvel ezelőtti eset. Ugyanebből a fasorból minden előzetes jel nélkül kidőlt az egyik fa. Mint a kugli. Szerencsére akkor a kőfal felé dőlt. A kőfalat úgy zúzta szét, mint a perecet. Még elgondolni is szörnyű, mi lett volna, ha a templom felé dől!? És ezekből az „időzített bombákból”, még három darab áll, amellyel a műemlék templom és környezete komoly veszélynek van kitéve!
Másnap bementem a Városházára, és elmondtam aggodalmaimat a polgármesteri hivatal illetékeseinek. Viszonylag rövid idő alatt felpörögtek az események. Néhány napon belül egy bizottság állt fel, minden érintett bevonásával. A helyszíni bejáráson bizonyosságot nyertek az aggodalmaim. Minden jelenlévő: a hivatal, a városvédők, a művészek és az érintett egyház képviselői egyetértettek az aggodalmak jogosságával. A dolog hivatalos útra lépett.
Remélem, hogy a város lakossága megértéssel és egyetértéssel ítéli meg és fogadja el a megkerülhetetlen helyzet folytatását, a veszélyt jelentő fák kivágását.
Pistyur Imre

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
vas 03

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 03

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.