Szentendre Díszpolgára 2015: Dr. P. Tóth Béla református lelkész
Dr. P. Tóth Béla 1982 novembere óta a Szentendrei Református egyházközség lelkipásztora, a leghosszabb ideje egyházi vezető városunkban. Teológiát és pszichológiát végzett, ez utóbbi szakterületen doktori fokozatot is szerzett. 1989-93 között a European Conference on Pastoral Care and Counselling főtitkára, 1990-ben a Columbia Theological Seminary (USA) vendégprofesszora volt. Lelkipásztori szolgálata mellett megalapította és vezeti a Református Telefon-lelkigondozást. Az American Journal of Pastoral Counseling (1994-2007) és a Spirituality in Mental Health (2007-) szerkesztő bizottságának tagja. Az ELTE BTK Pszichológia Szakán előadó 1995–2001. között.
• Találkozásunkkor büszkén vezetett körbe a szépen felújított templomudvaron és kibővített parókián, melyet hamarosan utódjának ad át. Úgy látom, felszabadultság és öröm sugárzik arcáról.
Számomra öröm, hogy méltó körülményeket sikerült teremteni a parókián, így adhatom át utódomnak. A templom 1748-ban épült, mellette ez a valamikori terményraktár állt, ahová a tizedet hozták be egykor a hívők. 102 évvel ezelőtt, amióta a református egyház kezelésébe került a templom, az épületet iskolává alakították, majd a háború után, az iskolák
államosításakor lelkészlakást és gyülekezeti termet alakítottak itt ki. Ennek teljes körű műemléki felújítása és bővítése fejeződött most be: födémcserével, új tetőzettel és hőszigeteléssel, három új tetőtéri szobával és fürdőszobával, tágas, amerikai konyhás nappalival, új lelkészi hivatallal, nyílászárók és közművek cseréjével.
• Nagy váltás lesz a gyülekezet életében, hogy harminchárom év után átadja a lelkészi teendőket…
Most, hogy már közelebb vagyok a hetvenhez, úgy döntöttem, átadom a szolgálatot. Sokan kérdezik, miért. Erre a régi mondás érvényes: „Addig kell menni, míg tízen kérdezik, miért megy, nem pedig akkor, amikor százan kérdezik, miért nem megy már?” Augusztus 1-jétől vonultam nyugalomba, most helyettes lelkész tölti be tisztemet, amíg a presbitérium megtalálja utódomat. Ahogyan engem megszerettek, bizonyos vagyok benne, hogy utódomat is megszereti a gyülekezet. Családommal meghívásra érkeztünk előző szolgálati helyemről,
Budaörsről, ahol nyolc évet töltöttem, s a presbitérium most is a meghívásos lelkészválasztás mellett döntött. Valóban, a személyes kapcsolat nagyon sokat jelent, a lelkész személye az a kapcsolódó pont, ami arra hivatott, hogy egy magasabb rendű világnak a keresői találjanak benne pásztort, vezetőt, aki segíti őket lelki küzdelmeikben – előrehaladni, nemesedni, tisztulni. Ez nagyon nagy felelősség. Ahogy mondani szokták: „Ha egy óra elromlik, az baj, de ha a toronyóra romlik el, amihez az emberek igazítják órájukat, az nagyobb baj.”
• Mikor dőlt el, hogy a lelkészi hivatást választja?
Édesapám református lelkész volt, és édesanyám is hívő asszony. Öten voltunk testvérek, akik közül egyedül én választottam így. Eredetileg fizikusnak készültem, reáltantárgyakból voltam jó, de az érettségi előtt egy évvel, tizenhét évesen elhívást kaptam az Örökkévalótól a szolgálatra. Úgy éreztem, ez a bibliai mondat hozzám szól és vezérel: „Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben”. Sok mindent megbántam már életemben, de ezt a döntésemet soha. Szentendrei szolgálatomban nagyon sok örömöm volt abban, hogy a felnőttek, gimnáziumi vagy óvodás szülők közül sokan érett fejjel döntöttek úgy, hogy gyülekezetünk igehallgatói, vagy teljes jogú, úrvacsorával élő tagjaivá lesznek, ami annak is a záloga, hogy ők, ha lehet, még hitelesebben vagy még több szeretettel, odaadással próbálják továbbplántálni a keresztyén hitet azokba az új generációkba, melyek nagyon sok hatásnak vannak kitéve ma.
• Mivel tölti majd ki a felszabadult időt?
Az egyházmegye legnagyobb gyülekezete a szentendrei. A közösség nyolcszáz választó- jogú tagot számlál, ez körülbelül kétezer lélek. Ha hozzávesszük a gimnázium ötszáz tanulóját és ezer szülőjét, az óvoda száz kicsijét kétszáz szülővel, akkor látható, hogy nagyjából három és fél, négyezer ember életének ügyei-
ben voltam jelen szolgálattevőként. A gyülekezeti szolgálat terheit letéve könnyebben lélegzem, s bár nyugalomba vonultam, nem adom át a tétlenségnek magamat – a tanítói munkámat folytatom a gimnáziumban. Négy osztályt tanítok hittanra, kettőt filozófiára és vezetem a pszichológia szakkört. Minden héten írok egy igehirdetést, mintha vasárnapi istentiszteletre készülnék, ami a honlapomon, a www.ptothbela.com-on olvasható. Egyébként is szeretnék írni, éspedig olyan témákról, amelyek mindenkit foglalkoztatnak, hívőket és kereső embereket egyaránt. Örülök annak, hogy a kevesebb napi teher mellett foglalkozhatom ezekkel.
• A Szentendrei Református Gimnázium tehát szintén fontos pont az életében.
1999-ben indult az első osztály, s tizenkét év múlva már a száz legjobb gimnázium között voltunk az országban, a 957 középiskolából a legjobb 10%-ban. Nagyon sokat köszönhetünk feleségemnek, aki első igazgatóként hallatlan hozzáértéssel, komolysággal, szigorral és szeretettel nagyszerű iskolát alkotott. Pro Urbe-díjjal ment nyugdíjba, a város megbecsülte igazgatói tevékenységét, de állami kitüntetést is kapott, a Köztársaság Aranykeresztjével tüntették ki. Született pedagógus, és nem tudtuk volna másképp kiépíteni és fejleszteni a gimnáziumot, ha nem ilyen szövetséget kapunk Istentől, hogy mi egymást megtaláltuk, és együtt tudtuk olyanná tenni az iskolát, ahogyan most sokan szeretik és megbecsülik. Három felnőtt fiunk van, mindhárman a számítástechnika világában élnek, ketten közülük már nősek. Két unokánk közül Ádámka három- éves, Sárika pedig nyolc hónapos – nagyon sok örömünk van bennük!
• Az elmúlt évek alatt milyen változások, fejlesztések zajlottak a gimnáziumban?
A szentendrei református iskola a két világháború között először az egyházközség tulajdonában lévő, Kossuth u. 3. sz. alatt működött (ma Ferenczy Múzeum), később évtizedekig ez volt a református polgári iskola leányinternátusa. A jelenlegi Petzelt József Szakképző Iskola elődjét nyolctantermes református iskolaként a református egyházközség építtette 1929-ben, a nagy világválság idején. A rendszerváltozáskor el kellett dönteni, újraindítjuk-e az időközben – fél évszázadra – államosított iskolánkat, így a volt tűzoltóság épületét igényeltük meg erre a célra, ahonnan akkorra már a helyi rendőrkapitányság elköltözött, és az épület fele üresen állt. A teljes rekonstrukció helyett a város úgy döntött, átadja az épületet az egyházközségnek, a tűzoltóság számára pedig új laktanyát építtetett. Statikailag megerősítettük a teljesen lelakott, csatornázatlan, szigeteletlen épületet, minden ajtót, ablakot ki kellett cserélni, a teljes fűtés- és villanyhálózatot, a vizesblokkokat felújítani és hozzáépíteni egy új szárnyat és tornatermet. Az iskola büszkesége még a tetőtérbe épült négyszáz személyes kápolna, a gyönyörű, új hangverseny-orgonával, ami nemcsak az áhítatok helyszíne, de egyben hangversenyterem is. Negyedévente koncerteknek ad otthont, legközelebb október 2-án lesz benne szép, szimfonikus hangverseny a Budapesti Vonósok vendégjátékával.
• Mit szeretne fejleszteni még az iskolában?
Jó lenne újabb szárnyat építeni, mert kicsit szűken vagyunk, hiszen kezdetben egy nyolc- és egy négyosztályos tagozata volt az iskolának, amit fölfejlesztettünk két nyolcosztályos évfolyammá, így most tizenhat teljes tanteremre van szükség, illetve csoportszobákra. A minőségi, modern oktatás lehetőleg nem harmincfős osztályokkal, hanem kisebb csoportokban zajlik. A nyelvoktatást, az emelt szintű matematika, emelt szintű történelem igényes oktatását bontott csoportokban kell megoldani, hogy komolyabb eredményeket érjünk el. De ne felejtkezzünk el a Református Óvodáról sem, ahol nagyon áldott és szép munka folyik. 2009-ben vettük át a várostól, s ezt is teljesen újjá kellett építeni, mert bizonyos részei életveszélyesek voltak. Komoly bővítést, hőszigetelést, statikai megerősítést, nyílászárók és közművek cseréjét igényelte ez az
épület is. A nagyszerű szakmai színvonala, felszereltsége és barátságos légköre sokak számára teszi vonzóvá a városban. Sokan a gyermekeik kezét fogva, felnőttként indulnak el innen lelki-hitbeli útjukon.
• Tanárként mire a legbüszkébb?
Arra, hogy a tanítványainknak 95-98%-a egyetemre, főiskolára kerül, és megállják a helyüket a legjobb hazai oktatási intézményekben és külföldön is. A legelső osztályunkból mindjárt került egy református lelkész is, aki ma már többgyermekes családapa és nagyszerű munkát végez az egyik Pest környéki, városi gyülekezetben. Ugyanígy büszke lehetek a rengeteg nyelvvizsgásunkra, akik az érettségi előtt már középfokú, felsőfokú vizsgákat tesznek, sokan két, három nyelvből is. Nagy előnye iskolánknak, hogy ECDL bizonyítványt szereznek tanulóink már az érettségi előtt. A mi vizsgaközpontunkban szerzik meg az oklevelet a város többi oktatási intézményének diákjai is.
A diákok lelki problémáikkal is gyakran fordulnak tanáraikhoz, hitoktatóikhoz, és örülök, hogy sok olyan esetet tudunk magunk mögött az elmúlt tizenhat évben, amikor összegubancolódott lelkű kamaszoknak tudtunk segíteni, hogy megoldják életük aktuális problémáit. A környékbeli reformátusságnak, bizonyos értelemben az egész Dunakanyarnak létrehoztunk egy szellemi központot, ahova a szülők is szívesen jönnek rendezvényekre, előadásokra, koncertekre. Büszkeségeink még az értékes műalkotások, amelyekkel a legjobb szentendrei művészek gazdagították gimnáziumunk épületét és udvarát.
• Említette, hogy a parókia terasza előtt nem véletlenül dísze a kertnek a pergolára futó szőlő és a fügefa.
Amikor harminchárom évvel ezelőtt ideköltöztünk, látván a hangulatos teraszt a 270 éves épület templomra néző, déli oldalán, amely a hideg szelektől védett, rögtön az jutott eszembe: ide fügefát kell ültetni. A Bibliában, az Ószövetségben háromszor is olvasható az a szép mondat, hogy „…ki-ki nyugszik az ő szőlője alatt és fügefája alatt…”, ami az idillnek, a messiási kornak, a boldog társas életnek és áldott békének a jelképe. A füge mellé szőlőt is ültettem – a mai napig bőven terem…
