2015. december 7., 15:00
A tél folyamán újabb tanfolyamok és előadások indulnak Szentendrén, a Szentendrei Önkormányzat és a Zsigmond Király Főiskola által közösen működtetett Aranykor Központ (Szentendre, Dunakorzó 18.) szervezésében:

1. 2016. január 14-étől, csütörtöktől három szinten: 1. (kezdő), 2. (középhaladó) és 4. (emelt) szinten
(9-től, 11-től és 13 órától) kezdődnek el az angol kurzusok, Kaszap Réka vezetésével. A helyszín az Aranykor Központ emeleti terme lesz. A hallgatók a 10.000 forintos tandíjért 21 tanórát kapnak, összesen 7 alkalommal.
2. 2016. január 8-án pénteken, 10 órakor kezdődik Fodor Éva vezetésével az Időstorna, a hallgatók 10+1 órát kapnak a 10.000 forintos tandíjért. A helyszín az Aranykor Központ emeleti tornaterme lesz.

A tanfolyamokra jelentkezni lehet az Aranykor Központ ügyeleti telefonszámán: 06 30 692 47 46 (munkanapokon, munkaidőben).
A tanfolyami jelentkezésnek két feltétele van: Szentendre vagy környéki állandó lakcím, és 50 év feletti életkor.


A tél folyamán várjuk Önöket előadásokkal is az Aranykor Központ emeleti előadótermében:

1. 2016. december 21-én hétfőn, 17 órától Dr. Jászberényi József tart művészettörténeti előadást: Van Gogh, avagy a depresszió csodája címmel. Belépődíj: 500 forint.
2.
2016. január 13-án, szerdán, 16 órától Dr. Szabóné Deák Ildikó, gyógyszertári szakasszisztens tart előadást Gyógyszerek a mindennapokban címmel. Belépődíj: 500 forint.
3.
2016. január 13-án szerdán, 17 órától Dr. Szabó Sándor Tibor, okleveles gépészmérnök, mérnöktanár tart előadást: Közlekedjünk biztonságosan címmel. Belépődíj 500 forint.

TANULNI SOHASEM KÉSŐ!!!
« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
hét 08

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 08

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
hét 08

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
hét 08
hét 08

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
hét 08
hét 08
hét 08
ked 09

Dunavirágmentés Szentendrén

augusztus 9.. 19:00 - 22:00
sze 10
csü 11

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
pén 12

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
pén 12
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26