2020. március 25., 22:43
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 5 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Interjú Fülöp Zsolt polgármesterrel, a Helyi Operatív Törzs munkájáról.

Teljesen új utakon jár a szentendrei városvezetés, amikor a koronavírus okozta veszélyhelyzettel áll szemben. Egy árvíz elleni védekezés – legyen az bármilyen embert próbáló feladat is – már nem ismeretlen terep városunk előtt, hiszen évszázadok óta kialakult eljárásrend segít bennünket a küzdelemben. Arra viszont, hogy miként védekezzünk egy járvánnyal szemben, most kell válaszokat találnunk. A jelen veszélyhelyzet elrendelését követően felállított Helyi Operatív Törzs (HOPT) működéséről Fülöp Zsolt polgármestert kérdeztük.

Pontosan mikor és milyen céllal jött létre a Helyi Operatív Törzs?

Az egészségügyi vészhelyzet kihirdetését követően számomra nyilvánvaló volt, hogy mielőbb szükséges egy Helyi  Operatív Törzs felállítása, amely a védekezés elősegítése és az ellátás megszervezése érdekében előkészíti a szükséges döntéseket, és közreműködésével hatékonyan tudjuk szervezni a munkánkat.
A vonatkozó jogszabályok viszont egyértelműen a polgármester hatáskörébe utalják a döntéseket.
Én természetesen ezeket a döntéseket az HOPT-re, vagyis az intézményeink és cégeink vezetőre, hivatalunkra támaszkodva, a civil javaslatok figyelembevételével hozom meg.

Milyen eljárásrendben működnek?

Napi kétszer konferencia ülést tartunk, reggel 9 és délután 16 órakor, méghozzá online, ugyanis a városvezetés több – védekezésben is meghatározó – tagja karanténba kényszerült az elmúlt két hétben. A napi két alkalmat pedig azért tartom szükségesnek, mert azt érzem, versenyt futunk az idővel. A célunk ugyanis az, hogy még mielőtt berobban a tömeges járványhelyzet városunkban is, a lehető legfelkészültebben tudjunk helytállni a szentendreiek életbiztonsága és ellátása érdekében.

Mely feladatok elvégzése jelenti a legnagyobb kihívást?

Az önkormányzatra háruló ellátások szervezése, a közétkeztetéssel összefüggő igények és lehetőségek felmérése, kidolgozása és a lakosság naprakész, célirányos tájékoztatása, ami nélkülözhetetlen a szentendreiek felelős védekezéséhez, hiszen hiteles információk alapján tud mindenki jó egyéni döntéseket hozni.

Milyen a kapcsolat a civilekkel, mennyire sikerült őket bevonni az HOPT tevékenységébe?

Örömmel  tölt el, hogy már a vészhelyzet kihirdetését követően elindultak a felajánlások a cégektől, magánszemélyektől, egyházaktól, civil szervezetektől. Ezeket köszönöm, és kérem továbbra is azokat, akik majd ezek után tudnak bármilyen segítséget felajánlani, tegyék meg ezt az ügyfélszolgálatunkon keresztül (26/300-407, ugyfelszolgalat@szentendre.hu), mert nem túlzás, hogy életet menthetünk. Külön köszönet azoknak is, akik magánemberként segítenek szervezni például egy lakóközösség életét, vagy akár ismeretleneket hoznak össze, hogy egymást támogassák. Ez a kreativitás, önzetlenség példamutató!

Hogyan látja az egészségügyi ellátásban dolgozók (házi és gyerekorvosok, mentőszolgálatosok, szakrendelő) felkészültségét, eszközellátását, a védekezés során?

Az orvosok és segítőik emberileg és szakmailag is példamutató szolgálatot végeznek. Rendszeres kapcsolatban vagyunk az érintettekkel, és nemcsak felmérjük az igényeiket, hanem továbbítjuk a járványügyi helyzet kezeléséért felelős országos operatív törzs, és az illetékes minisztérium felé. Sajnos eddig nem sikerült megnyugtató válaszokat kapni, sőt. De szeretnék bízni abban hogy ez csak napok kérdése. Azt tudni kell, hogy az egészségügyi ellátásban dolgozóink természetesen próbálják beszerezni a szükséges védőfelszereléseket, maszkokat, fertőtlenítőt, de a hagyományos kereskedelmi csatornák nem működnek. Ettől függetlenül az önkormányzat is rendelt maszkokat, fertőtlenítő- és tisztítószereket, mert mi is mindent elkövetünk, hogy segítsük őket. Köszönöm azoknak a segítségét, akik akár saját cégük készletéből, akár más kapcsolat segítségével segítették a védekezéshez szükséges eszközök beszerzését! A neheze még előttünk áll, azonban a szentendreiek követve a védekezés szabályait már most tanúbizonyságot tettek fegyelmezettségükről és segítőkészségükről. Azt gondolom, jó úton járunk ahhoz, hogy legyőzzük a félelmet és végül a vírust is.

Hogyan tud a város lakossága informálódni a döntéseikről?

Mind a munkánk, mind a döntéseink transzparensen követhetők a város hivatalos oldalán, egy külön erre a célra létrehozott felületen, illetve a folyamatosan frissülő információk elérhetőek a város hivatalos Facebook oldalán is.