2023. június 26., 10:42

A városrészek közötti kerékpáros nyomvonal megvalósulásával olyan jelentős mértékű útépítés, -felújítás és fejlesztés valósul meg Szentendrén, amit a város önerőből nem tudott volna finanszírozni – mondta el Fülöp Zsolt polgármester a kerékpáros nyomvonal kivitelezésének megkezdéséről tartott sajtótájékoztatón. Az európai uniós forrásból megvalósuló kerékpáros nyomvonal nem turisztikai célokat, hanem a szentendreiek közlekedését szolgálja, ami elősegítheti a városon belül egyre inkább ellehetetlenülő autósforgalom csökkentését.

A június 25-ei, vasárnapi sajtótájékoztatóra a Bükkös parti piacon került sor, ahol a közkedvelt Gasztro Piknik programmal búcsúztak néhány hónapra a megszokott helytől, mert hétfőtől elkezdődik a kerékpáros nyomvonal piaci szakaszának felújítása.

A beruházással összesen közel 1300 méter utcaszakasz kap új szilárd burkolatot,  és mintegy 400 méter hosszan felújítják a kockaköves burkolatot. A gyalogos-kerékpáros utat 1600 méter hosszan, több szakaszon újraaszfaltozzák, néhol szélesítik. A Bükkös-patak Izbégnél új gyalogos-kerékpáros hidat kap és további 530 méter útszakaszt  is újraaszfaltoznak a forgalomtechnikai beavatkozások mellett– emelte ki a polgármester.

Újságírói kérdésre válaszolva Fülöp Zsolt elmondta, hogy a kerékpáros nyomvonal útvonaltervét véglegesen 2019 januárjában hagyták jóvá, erre a tervre kapta meg a város a támogatást, ettől eltérni nem lehet. A beruházás megvalósulásával a vegyes használatú (autós, kerékpáros, gyalogos) kerékpáros nyomvonal a HÉV állomást, a Belvárost, Püspökmajort és Izbéget köti majd össze.  A többlettámogatás megítéléséről 2023. május 15-én értesült az önkormányzat, de a projekt befejezésének határideje nem módosult. A közel 7 km-es nyomvonal kivitelezését, október 31-ig  be kell fejezni, ami rendkívül gyors tempót diktál.

Sem a korábbi, sem a jelenlegi önkormányzat nem rendelkezett akkora plusz forrással, amelyből megvalósítható lett volna a kerékpáros nyomvonal, mert a 2016-ban elnyert támogatás közel sem fedezte a bekerülési költségeket – válaszolta a polgármester arra a kérdésre, hogy miért nem kezdődött el korábban a kivitelezés.

A beruházás a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP-5.3.2-15-2016-00010 sz.) keretében elnyert 244,89 M Ft és a 2023. május 15-én többlettámogatásként megítélt 371 M Ft, valamint a 30 millió forintos önkormányzati önrészből, összesen 645,89 millió forintból valósul meg.

Az izbégi gyalogos-kerékpáros híd kapcsán Fülöp Zsolt elmondta, hogy annak pontos helye is szerepelt a pályázati dokumentációban, a tervezésnél igyekeztek olyan módon meghatározni, hogy a lehető legkevesebb fát kelljen kivágni, de ez elkerülhetetlen volt. A fakivágási munkákat a Templomdomb öreg akácfáit örökbe fogadó, alpintechnikás faápolással foglalkozó, Dzsindzsa Nindzsa végezte. A munka megkezdése előtt megvizsgálták, hogy fészkek találhatók-e a kivágandó fákon– tette hozzá Kosztek Gabriella, a projekt menedzsere –, és tájékoztatásuk szerint nem találtak fészkeket.

A városvezetés elkötelezett a zöldterületek megóvásában, minőségének javításában, ezért a kivágott fák helyett a patakpartra jellemző fajokkal fogja megújítani a ligeterdőt – hangsúlyozta Fülöp Zsolt.

A kivitelezés előrehaladása kapcsán elhangzott, hogy a szilárd burkolat kivitelezése már folyik a Pipacs, Szegély és a Pilisi utcákban, június 26-tól megkezdődik a Bükkös part piaci szakaszának felújítása, zajlik a hídpillérek helyének előkészítése, augusztus végén, szeptember elején várható a hídtest beemelése a helyére. A kivitelezés többi ütemének előkészítésén is dolgozik a kivitelező Stone Dekor Kft. és a HVT-Bau Kft.

Fotó: Fekete István / Szentendre.hu