2023. november 21., 15:57

Elkezdődött a városrészeket összekötő kerékpáros nyomvonal utolsó nagy munkájának kivitelezése: a Bükkös patak két partját összekötő kerékpáros-gyalogos híd megépítése a Jobbágy, illetve a Mária utcánál.

A tizenhat méter hosszú acélgerendákat már korábban a helyszínre szállították, ami nem kevés ötletességet és ügyességet igényelt a szállítóktól a keskeny utcákon.

Ahogy az időjárás engedte elkészültek a két parton a tartópillérek, és november 20-án a helyükre emelték és rögzítették az acél tartógerendákat. A mintegy három méter széles gyalogos-kerékpáros híd szerelvényezése a napokban folytatódik az útpálya megépítésével, a hídkorlátok felszerelésével. A korlátot faoszlopok fogják tartani, a vízszintesen acélhuzalokat faelemek egészítik ki. A Jobbágy utca és a híd között, illetve a híd és a Pilisi utca közötti szakaszon stabilizált, környezetbarát útburkolat készül.

A híddal lehetővé válik, hogy a Duna korzótól vagy a HÉV-állomástól indulva a patak mentén áthaladva a városon, majd Izbégen a Dömörkapui elágazásig a nagyobb biztonságot nyújtó kerékpáros nyomvonalon közlekedhessenek a kerékpárosok. Az európai uniós forrásból megvalósuló kerékpáros nyomvonal nem turisztikai célokat, hanem a szentendreiek közlekedését szolgálja, ami elősegítheti a városon belül egyre inkább ellehetetlenülő autósforgalom csökkentését.

A kerékpáros nyomvonal kivitelezése gyakorlatilag befejeződött, már „csak” a híd van hátra és a Duna korzó Kossuth utcai szakaszon a lámpák felszerelése, illetve a kisebb javítási munkák.

Az előző városvezetés által jóváhagyott útvonal mentén Pipacs, Szegély, Pilisi, József, Jobbágy, Anna utcák új szilárd burkolatot kaptak, a beruházással összesen közel 1300 méter utcaszakaszt aszfaltoztak, a gyalogos-kerékpáros utat több mint 2000 méter hosszan, több szakaszon újraaszfaltozták, néhol szélesítették, továbbá mintegy 400 méter hosszan felújították a kockaköves burkolatot.

A 30 millió forintos önkormányzati önrésszel együtt a beruházás költsége 646 millió forint. 2016-ban a város közel 245 millió forintot nyert el az uniós finanszírozású Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében, majd 2023-ban 371 millió forint további támogatást kapott. Összességében hét km hosszú, vegyes használatú kerékpáros nyomvonal létesül. A városrészeket összekötő kerékpáros nyomvonal megvalósulásával olyan jelentős mértékű útépítés, -felújítás és fejlesztés valósul meg Szentendrén, amit a város önerőből nem tudott volna finanszírozni.

Fotó: Isza Ferenc