Harmincadik évébe lép Wertheim és Szentendre testvérvárosi kapcsolata. Ez alkalomból látta vendégül Szentendre a wertheimi küldöttséget, hogy a szerződést az évfordulón megerősítsék. A vendégek a nemzeti ünnepre is Magyarországon maradtak.
Wertheim és Szentendre három évtizedes testvérvárosi kapcsolatot ápol. Ez alkalomból érkezett Szentendrére a német város küldöttsége és más testvérvárosok képviselői is. Wertheim küldöttségét Markus Herrera Torrez főpolgármester vezette, de eljött Stefan Gläser akkori főpolgármester is, aki harminc éve a testvérvárosi szerződést a német fél részéről aláírta.
A testvérvárosok küldöttségét, a Nemzetközi Kapcsolatok Egyesülete tagjait és a megjelenteket augusztus 19-én gálaműsorral fogadta a város. A rendezvény háziasszonya Kóbor Edit protokollfőnök volt, a német felszólalók beszédeit Csigéné Várnai Judit, a Móricz Zsigmond Gimnázium nyugdíjba vonult német tanárnője tolmácsolta.
A Városházán tartott fogadáson elsőként városunk ifjú tehetsége, Laár Janka lépett fel, aki számos nemzetközi versenyt nyert már. Mozart C dúr Andantéját játszotta fuvolán, zongorán kísérte Forrai Judit, a Vujicsics Tihamér Zeneiskola zongoratanára.
A vendégeket ezután Verseghi-Nagy Miklós polgármester köszöntötte. Beszédében kiemelte: több szempontból is izgalmas a 30. évforduló, az 1989-es év. „Ebben az évben nyitottuk meg Sopronnál a határt, ahol a kelet-német polgárok szabadon átmehettek Ausztriába az ún. Pán-Európai Pikniken. Ezt a nyitást azóta is fontos mérföldkőként kezelik a két nép kapcsolatában, hisz egy fizikai kapunyitás mögött egy igazi politikai nyitás lehetősége is rejlett.” Verseghi-Nagy Miklós felidézte, hogy a Wertheimmel kialakított kapcsolat a csobánkai születésű, iskoláit Szentendrén végző Hans Hermann-nak köszönhető, ő volt az ötletgazda, és a kezdetektől aktív támogatója, kezdeményezője a közös programoknak. „Tudjuk, a testvérvárosi eszme a II. Világháború után született, elsődleges célja a béketeremtés, a különböző népek közelebb kerülése volt. Nálunk Magyarországon, a kommunista rezsim alatt pedig utazási lehetőséget is jelentett a testvérvárosi kapcsolat. Ma már szabadon utazunk, az Európai Unió tagjaként gyakorlatilag egy család tagjai vagyunk, könnyebb a helyzet. Ugyanakkor, mindannyian tudjuk saját tapasztalatból is, hogy a családi kötelékek is csak akkor maradnak erősek, ha törődünk velük.„ Szentendre polgármestere végül Richard Bach amerikai író szavait idézte „A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm. Mi most egy nagy család tagjaiként vagyunk jelen, és hiszem, a legfontosabb üzenet valóban ez: az egymás iránti tisztelet és a benne lelt öröm. Kívánom, hogy az
együttműködésünket ez határozza meg a jövőben is!”
A polgármesteri köszöntő után a gálaműsorban Szentendre ifjú tehetségét egy felnőtt tehetség követte, Bojta Zsuzsanna operaénekes, aki Carlos Guastavino: La Rosa y el sauce című argentin dalt, illetve Bizet: Carmen: Habanera című áriáját adta elő, zongorán kísérte Thiago Bertoldi.
A köszöntők után a jubileumi oklevelek ünnepélyes aláírása következett, mellyel a három évtizede kötött testvérvárosi szerződést erősítették meg. Wertheim részéről Marcus Herrera Torrez főpolgármester, Szentendre képviseletében Verseghi-Nagy Miklós polgármester látta el kézjegyével a díszoklevelet.
Az ünnepi rendezvényt a Dunazug Együttes fergeteges műsora zárta, a nemzetközi dallamokat követően igazi magyar népzenével, tánccal.
A testvérvárosi küldöttség Budapestre is ellátogatott, megtekintették a Parlamentet és városnézésén vettek részt 19-én. A vendégek augusztus 20-ra is Magyarországon maradtak, hogy vendéglátóikkal ünnepeljék a magyar államalapítás ünnepét. 20-án Szentendrével ismerkedtek Csokonay Nóra idegenvezetésével. A Czóbel Múzeumban a kurátor Barki Gergő vezette őket körbe, a vendégek ezután a MűvészetMalomban is megfordultak, ahol tábla emlékeztet Stefan Gläser nagylelkű adományára.
A szerződéseket anno két helyen is aláírták: 1989-ben Wertheimben dr. Szini István és Stefan Gläser, majd 1990-ben Szentendrén Krajcsovits Istvánné és Stefan Gläser. A testvérvárosi megállapodásban mindkét város elkötelezte magát a közös történelmi, kulturális és gazdasági értékek alapján az együttműködésre, cserekapcsolatok teremtésére.
Az eredeti szerződés szövegét a megújítással kiegészítve két nyelven írta alá a két város jelenlegi polgármestere.
A megújított kapcsolatok és az együttműködés első friss lépése egy Wertheimben rendezett Czóbel kiállítás lehet, amelyről a vendégek egyeztettek a Czóbel Múzeumban tett látogatás után.
Szentendre és Wertheim városok megállapodása testvérvárosi kapcsolat létesítésére
Bevezető
Szentendre, a Magyar Köztársaság városa, és Wertheim, a Német Szövetségi Köztársaság városa kölcsönös egyetértés és baráti együttműködés alapján hivatalos testvérvárosi kapcsolatot létesítenek.
I.
Létrehozzuk a testvérvárosi szövetséget azzal a céllal, hogy megvalósítsuk az emberek békében és szabadságban való egymás mellett élés lehetőségeit az európai szövetség jegyében.
Kívánjuk, hogy:
Szentendre és Wertheim városok történelmi, kulturális és gazdasági értékei kapcsolódjanak egymáshoz, és ápolják azokat,
Erősödjön városaink lakói között barátság, különösen a fiatalok részére megvalósítandó kulturális és sportrendezvények által,
Alakuljanak ki kapcsolatok családok, iskolák, gazdasági és társadalmi szervezetek között,
Kapjanak különös jelentőséget a két város együttműködésében Szentendre és Wertheim körzetében élő német és magyar nemzetiségek kapcsolatai.
II.
Szentendre és Wertheim kötelezettséget vállal, hogy a városlakók közötti baráti kapcsolatok valamennyi területére vonatkozó cserelehetőségek létrehozásában sokoldalú segítséget nyújt.
Mindkét város:
megteremti a lehetőséget a családok közötti személyes és baráti kapcsolatok kialakításának,
kezdeményezi közös kulturális, művészeti és sportprogramok, valamint művészeti kiállítások rendezését, elősegíti a fiatalok, tanulók, oktatók cserelátogatását, valamint oktató tananyagok kölcsönös cseréjét,
kialakítja a két város irányítására vonatkozó tapasztalatcserék lehetőségeit,
kiépíti a gazdasági szervezetek közötti munkacsoportokat,
szorgalmazza az idegenforgalom fellendítését és továbbfejlesztését,
előmozdítja a termelő- és kereskedelmi vállalatok közötti kapcsolatfelvételeket és a kapcsolatok további ápolását.
A fenti szerződés 1990. szeptember 18-án került aláírásra Szentendrén, Krajcsovits Istvánné tanácselnök és Stefan Gläser főpolgármester által.
2019. augusztus 19-én, Szentendre és Wertheim testvérvárosi kapcsolatának 30. éves évfordulóján Verseghi-Nagy Miklós polgármester és Markus Herrera Torrez főpolgármester aláírásukkal megújítják a testvérvárosi szerződést.