A május elején meghirdetett pályázat határideje 2022. augusztus 1-én lejárt. Miután ebben a körben pályázat nem érkezett, az új kiírás tartalmáról az augusztus végére tervezett rendkívüli testületi ülésen születik döntés. Kiemelt elvárás a pályázókkal szemben, hogy a terület jelenlegi állapotát felszámolják, a megsemmisült egykori áruház romjait minél hamarabb eltakarítsák.
A szentendreiek és a városba látogatók számára egyaránt kitüntetett jelentőségű terület fejlesztését szolgáló pályázat kiírásáról 2022. április 27-én döntött a képviselő-testület. A pályázati feltételeket részletesen ismertető felhívás május 6-án jelent meg. A megszabott, augusztus elsejei határidőig egyetlen pályázat sem érkezett, ezért a városvezetés úgy döntött: az új pályázati kiírást minél hamarabb elő kel készíteni, hogy az augusztus végi rendkívüli testületi ülésen érdemben tárgyalhassanak róla.
„A Spar Magyarország júniusban kérte a határidő meghosszabbítását, erre azonban nem adott lehetőséget a pályázati kiírás. Bízunk benne, hogy az újabb körben lesz érvényes pályázat. Reményeink szerint több is és a megfelelő partnerrel végre megkezdődhet a tervezés, a szükséges hatósági engedélyek beszerzése, végül az építkezés, és a HÉV-állomás állami fejlesztésével együtt hamarosan megújul ez a terület, melynek lehangoló állapotát a helyiek és a turisták is joggal kifogásolják” – tájékoztatta a Szentendre.hu-t Fülöp Zsolt polgármester.
(Borítóképünkön a szentendrei HÉV-állomás és az egykori áruház környéke látható. A felvételt 2021 őszén Vajda Tamás készítette.)