A 2014-2019-es ciklus utolsó képviselő-testületi ülésére került sor szeptember 12-én. Októberben – a polgármester-, az önkormányzati- és a nemzetiségi képviselő választás miatt – alakuló ülésre kerül sor, így a következő rendes képviselő-testületi ülés novemberben lesz az újonnan megválasztott képviselőkkel. Az ülés végén Verseghi-Nagy Miklós polgármester megköszönte a képviselők, valamint a jegyző, az aljegyző és a hivatal dolgozóinak munkáját az ötéves ciklusban. A szeptemberi ülés főbb hírei.
Költségvetési rendelet módosítása
A rendelet előírásainak megfelelően átdolgozták a város 2019. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet mellékleteit, melynek során előirányzatosításra kerültek a 2019. évi állami támogatások, a 6. és 8. hónap között hozott határozatok költségvetést érintő hatásai, az intézmények által kért és egyéb módosítások. Az átdolgozás a főösszeg 243,59 millió forintos növekedését eredményezte.
A Városi Szolgáltató I. félévi beszámolója
A Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. a közszolgáltatási szerződés szerint a szolgáltató fél-évente számol el az átvett kompenzációval, és számol be a közszolgáltatási tevékenységről. A Társaság 39,43 millió Ft kompenzációs többlettel zárta az I. félévet, mely a közszolgáltatási feladatok egy részének II. félévre történő áthúzódásából adódik. A képviselő-testület elfogadta az elszámolást és a beszámolót, és – tekintettel a Társaság likviditási helyzetére – eltekintett a többletkompenzáció visszafizetésétől.
Téli útüzemeltetés
A téli útüzemeltetési szolgáltatás 2018. évi felülvizsgálata során megállapították, hogy a Dombtető, Bokros és Tisztás utcák magán-
utaknak minősülnek, ezért törölték őket az ellátandó utcák közül. 2019-ben a magánutat üzemeltető egyesület jelezte az Önkormányzatnak, hogy a téli időszakban megnyitja az utcát a közforgalom részére, ezért a Dombtető és a Bokros utcák téli útüzemeltetésbe bevont területként kerültek rögzítésre a szabályzatban.
Hengerelt aszfaltburkolatot kapott a Ribizli, a Rozmaring, a Lévai, a Szofrics Pál és a Nagyváradi utca egy szakasza, ami indokolttá tette bevonásukat a téli útüzemeltetési szolgáltatásba. A módosítás a téli útüzemeltetési időszak első napján, 2019. november 15-én lép hatályba.
Az új szabályzat elfogadásával a közszolgáltatási szerződés is módosult. A Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. egyes téli útüzemeltetési feladatok ellátására közbeszerzési eljárást indított, mely határideje szeptember 13. Tekintettel az októberi önkormányzati választásokra, az eljárást lezáró döntést átruházták a Közbeszerzési Bizottságra.
Szerződésmódosítás
A Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény vezetőjének dr. Mazán Katalint nevezték ki öt év határozott időre 2019 júliusától. A házszám-felülvizsgálatok során az intézmény székhelyének címe is megváltozott: Szentlászlói út 89.-ről 103.-ra. Időközben módosultak a törzskönyvi nyilvántartási adatok és azonosítók is, valamint az ingatlan könyv szerinti értéke – ezen változásokra való tekintettel módosították a vagyonkezelési szerződést.
Ösztöndíjpályázat
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer célja a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőfokú tanulmányainak támogatása. Az ösztöndíj többszintű támogatási rendszer három pénzügyi forrással: a települési és a megyei önkormányzatok által nyújtott támogatás; illetve a felsőoktatási intézményi támogatás. 2001-től az önkormányzat minden évben részt vesz az ösztöndíjpályázatban, jelenleg 10 „A” típusú felsőoktatásban részt vevő hallgatót támogat havi 4000 Ft-tal.
A testület döntése szerint az önkormányzat 2020-ban is indul a pályázaton, és miután a döntés a 2020. évi költségvetésre vonatkozó kötelezettségvállalást tartalmaz, a képviselők egyidejűleg döntöttek a jövő évre biztosított támogatási összeg mértékéről is. E szerint jövőre 500 ezer Ft-ot biztosítanak 10 fiatal havi 5 000 Ft-os támogatására, így a diákok – az intézményi ösztöndíjrésszel együtt – az eddigi havi 8 000 Ft helyett 10 000 Ft támogatásban részesülnek.
Városi csónakház
Júniusban nyílt közbeszerzési eljárást indítottak a városi csónakház felújítására. A határidőre három ajánlat érkezett be, majd a többszöri hiánypótlás lezárultával egy érvényes kivitelezői ajánlat maradt. Az érvényes ajánlatot benyújtó TÉR Generál Kft. árajánlata bruttó 81,32 millió Ft. A költségvetésben a VEKOP- 4.1.1-15-2016-00004 számú pályázati forrásból 66,04 millió Ft áll rendelkezésre, és további 3,45 millió Ft saját forrásból. A beérkezett ajánlat meghaladja a rendelkezésre álló keretet, ezért a többletköltséget – bruttó 11,82 millió Ft-ot – a 2019. évi költségvetés általános tartaléka terhére biztosítják. A pályázatot 2020. június 30-ig kell megvalósítani.
Új közterület-elnevezés
Központi jogszabályi előírás alapján folyamatosan zajlik a szentendrei közterület elnevezések és házszámozások felülvizsgálata. Ezúttal a 7967 hrsz-ú közterületet Ilona köznek nevezték el. A 2018-ben elhunyt Táncos Lászlóné Balaskó Ilona gondozta és felügyelte évtizedekig ezt a kis területet, akit a környéken köztisztelet övezett. Az utca elnevezéssel személyének, közösségi munkájának szeretne a boldogtanyai közösség emléket állítani.