2022. március 23., 22:56
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 2 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Pál Gábor, a belváros önkormányzati képviselője is támogatja a területen élők kezdeményezését, amely szerint a Kucsera Ferenc és a Péter Pál utcák védett övezetbe kerülhetnek. Kitiltanák az átmenő forgalmat a két utcából, az itt lakók behajtási engedéllyel azonban  továbbra is közlekedhetnek. A kezdeményezés támogatói azt remélik, hogy ez a változtatás csökkenti a balesetveszélyes helyzetek kialakulását, és élhetőbb környezetet teremt a belvárosnak ezen a részén is. A Szentendre védjegyének számító szűk, macskaköves utcákat ugyanis nem a jelenlegi, intenzív átmenő forgalomra tervezték. 

A forgalmi rend megváltoztatásának tárgyában meghirdetett lakossági fórumot azért hívta össze a képviselő, hogy a helyben lakókkal megvitassák a Kucsera Ferenc és a Péter Pál utcák védett övezetbe kerülésének lehetőségét: eszerint az átmenő autósforgalom megszűnne ebben a térségben, természetesen megtartva az ott élő polgárok behajtásának lehetőségét.

Több alternatíva mérlegelése után a két utca védett övezetbe sorolását eredetileg a belvárosi lakosok vetették fel, és egyöntetűen álltak ki amellett, hogy az átmenő forgalmat meg kell szüntetni. Ez messzemenően egyezett Pál Gábor képviselő álláspontjával is.

A változás több szempontból is indokolt. Szentendre óvárosában még mindig jelentős a lég- és zajterhelést is okozó autósforgalom, ráadásul a macskaköves utcák egyre kevésbé bírják a megnövekedett gépjárműterhelést, és járda hiányában gyakran alakulnak ki balesetveszélyes szituációk. Reggelente és délutánonként diákok sokasága közlekedik erre gyalogosan, hiszen ezen a két utcán keresztül közelítik meg a Szent András Katolikus Általános Iskolát, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumot, a Templomdombi Általános Iskolát, a Ferences Gimnáziumot és a Református Gimnáziumot is.

A javaslatot szorgalmazók emellett azt is fontos szempontnak tartják, hogy Európában, de más jelentős épített örökséggel rendelkező magyar városban is az a trend alakult ki, hogy a történelmi belvárosból kitiltják, vagy korlátozzák az átmenő autósforgalmat. Ehhez képest Szentendrén arányaiban is kevesebb a sétáló-, vagy korlátozott forgalmú utca, mint más hasonló adottságú városban Európa-szerte. A fórumon részt vevők úgy gondolják, hogy a forgalmi változással a két utcát birtokba fogják venni a gyalogosok, turisztikai szempontból nőhet a látogatottsága, és a tapasztalatok alapján a kereskedelmi egységeknek is nőhetne a forgalma. Az említett iskolák és más intézmények így is megközelíthetőek maradnak az autósok számára. Mindemellett egy előremutató, patrióta és zöld kezdeményezés valósulhatna meg, amelyet vélhetőleg a szentendreiek is hamar megszoknak és megkedvelnek.

A Péter Pál és a Kucsera Ferenc utcákban lakók behajtási engedéllyel közlekedhetnek, ahogyan a Kör, a Janicsár, és Vak Bottyán utcákban élők is, bár ez utóbbi három utca már régóta védett övezetnek számít, ebbe a térségbe már eddig is csak engedéllyel hajthattak be az ott lakó polgárok.

Természetesen a javaslat tervezésekor felvetődött a kérdés, hogy forgalomtechnikai szempontból hogyan oldható meg a Szent Péter-Pál római katolikus templom autóval történő megközelítése, gondolva itt a gyalogosan nehezen közlekedő idős vagy beteg hívekre. Pál Gábor egyeztetést kezdeményezett a plébániával, és várhatóan az egyházközség javaslatára a város behajtási engedélyt állít majd ki azon híveknek, akiknél indokolt a templom gépjárműves megközelítése.

Fontos tudni, hogy ezzel a döntéssel Szentendre Város Önkormányzata jelentős, éves szinten 11 millió forintos parkolásból származó bevételtől esik el. Ám ennél a szempontnál mind Pál Gábor önkormányzati képviselő, mind a városvezetés fontosabbnak tartja az élhetőbb, biztonságosabb, és egészségesebb környezetet.

(Borítóképünkön a Kucsera utca alsó szakasza látható. Fotó: Bellai László)