A karantén betartásának hatósági ellenőrzésében a Szentendrei Rendészet is részt vesz. A városi intézményeknél meg kell oldani a karantén letelte utáni tesztelést. A Kulturális Központ épületeiben minden nap van fertőtlenítés. Ezek voltak a főbb témák a Helyi Operatív Törzs heti ülésén.
A Szentendrei Rendészet részt vesz a karantén betartásának hatósági ellenőrzésében a Szentendrei Rendőrkapitánysággal együttműködve. Egyelőre pontos tájékoztatást nem tudnak adni azok számáról, akik karanténba kényszerültek.
Arról is tárgyaltak, hogy egyes városi intézményeknél meg kell oldani a karantén letelte utáni tesztelést. Ugyanis a jelenlegi protokoll szerint, ha a járványügyi megfigyelés alatt állónak nincsenek tünetei, akkor 10 nap után, ellenőrző tesztelés nélkül munkába állhat, néhány munkakör esetében ez azonban nem szerencsés.
A SZEI vezetője, Dublinszki-Boda Péter bejelentette, hogy elindult a térítéses PCR-tesztelés a rendelőintézetben, erről értesítette a járás polgármestereit.
A Szentendrei Kulturális Központ vezetője, Lakatos Judit elmondta, hogy a Kulturális Központ épületeiben a délutáni foglalkozásokon sok gyermek vesz részt, ezért szükségessé vált a folyamatos takarításon kívül a nanotechnológiás fertőtlenítés bevezetése is a DMH-ban. Az Adventtől Vízkeresztig esemény megrendezéséről az intézményvezető állásfoglalást kér az országos tisztifőorvostól.
Egyes rendezvények megtartása kapcsán megbeszélték, hogy szabadtéren ugyan engedélyezettek a rendezvények a védelmi szabályok betartása mellett, de van benne egészségügyi kockázat, mert elkerülhetetlen a közönség csoportosulása.