2012. október 16-án a Hétszínvirág tagóvoda Kis vakond csoportjában az őszi időszak hagyományai közül Vásári játékot mutattak be a csoportban járó gyerekek szüleiknek.

A „Vásár” szó hallatán (honfoglalás előtti iráni jövevényszó, jelentése: sokadalom, szabadság, ebből származik a vasárnap szó, amely a vásár napját is jelöli) talán kevesünknek jut eszébe, hogy tartalma milyen régi időkből származik.

A „Vásár” a legősibb időkig visszavezethető hagyomány, már a földművelés megkezdésekor jelentkező többlettermények cseréjével elkezdődött. A korai időkben a pénz megjelenése előtt, különböző pénzt helyettesítő terméket ajánlottak fel csereegységként, „pénzként”. A világ különböző országaiban sokfajta csereegységet használtak, például állatbőröket; strucctojás korongokból vagy kutyafogakból készült nyakláncot,  gyöngyöt, kagylót, egységesen csomagolt sót, dohányt, tollat és még sok minden mást is. A megszokott cserehelyek az évek múlásával vásárhelyekké alakultak, több helységnévben is előfordul (Hódmezővásárhely, Martonvásár). Az egyház ellenezte a vasárnapokon és ünnepnapokon rendezett vásárokat. Elsősorban kereskedelmi jellegű alkalom volt, de társadalmi és műveltségcserélő lehetőség is. Országos vásárokat a nagy tájak, vidékek találkozásánál és a jelentősebb iparral rendelkező mezővárosokban rendeztek, évente négy alkalommal: április-májusban állatvásárt; június végén, július elején az aratásra való felkészülésre, szeptember-októberben a termények és állatok eladására, december elején a téli ruhaneműk beszerzésére tartottak vásárt. Két részre tagolódott, egyik a kirakodó vásár a másik az állat és termény vásár volt.

A kirakodó vásárban megjelentek a ruházati cikkek árusításával foglalkozó kereskedők: szűcsök, gubások, szabók, csizmadiák, papucsosok, kalaposok, de még az ócskások is.

A háztartásban szükséges felszereléseket is itt szerezték be: az asztalosok által készített bútorokat (főleg ládákat), a kötelesek és szíjgyártók készítette szerszámokat, a rézárusoktól a konyhai fémedényeket, a fazekasoktól a cserépedényeket, tányérokat. A vásárban még a szellemi szükségletek kielégítéséről is gondoskodtak, hiszen jelen voltak a könyvkereskedők, a ponyván árulók (kik a betyárok, rablók, hősökről szóló kiadványokat árusították). Elengedhetetlen résztvevői közé tartoztak a képmutogatók, kik a képeken ábrázolt és versbe szedett történettel szórakoztatták a jelenlévőket. A szórakoztatásról gondoskodtak a mutatványosok, komédiások, medvetáncoltatók, planétások, csíziósok, körhintások is.

Az állat és terményvásárokon árusították a gabonát, gyapjút, szénát, nádat és egyéb terményeket. Itt „köttettek a nagy üzletek”, ami után áldomást ittak a lacikonyhákban, vendégfogadókban, kocsmákba.

Az állatvásárok jellegzetes alakja volt a cigánykupec, aki lovakkal foglalkozott.

A megjelenők nagy része csak az ismerősökkel, barátokkal akart találkozni, de vásárfia nélkül senki sem ment haza. A fiatalok számára ismerkedési alkalom is volt. „A jó vásár” után nem maradhatott el az esti mulatozás és tánc sem.

A mai világban élő gyerekek és szüleik már a piacokra, a nagy bevásárlóközpontokba, plázákban járnak vásárolni és „szórakozni”. A gyerekek ezért tágra nyílt szemekkel hallgatják az óvó nénik elmondása és fényképek nézegetése közben az elmúlt korok eseményeit. Örömmel tanulják meg a vásári kikiáltók tréfás rigmusait, gyakorolják a tánclépéseket, és veszik fel a „népies” ruhadarabokat.

Mi óvodapedagógusok rendkívül szükségesnek tartjuk a múltunk hagyományainak és kultúrájának megismertetését és továbbadását, a gyerekek és a fiatalok számára, hiszen:  „ A múlton nyugszik a jelen és ezen a jövendő. (Széchenyi)”

A két csoportra „zsugorodott” Hétszínvirág tagóvoda már jó néhány éve az epohális pedagógiai program szerint működik. A többtíz éves szakmai tapasztalattal rendelkező óvodapedagógusok, kéthetes ”epohákban” dolgozzák fel az óvodás környezeti és a matematikai anyagot. Kiemelten foglalkoznak a környezeti neveléssel, a népi hagyományok és kultúra továbbadásával. A mindennapok tevékenységeihez, az ünnepekhez, az évkör szokásaihoz kapcsolódnak a mesék, versek, mondókák, rigmusok, dalok, dalos játékok és kézműves tevékenységek is.

Ebben az évben, nagycsoportosaikkal a Vásárt, a vásári forgatag hangulatát próbáltuk megeleveníteni.  A gyerekek maguk készítették a vásári „portékát” is: savanyúságot, mézeskalácsot, agyagedényeket, trombitát, de árusítottak sok-sok egyéb szülői felajánlásból származó apróságot is.

Az így befolyt pénzből a játékkészletet bővítjük egy új terepasztallal.

                                                                                           Nádasi Gyuláné  okleveles óvodapedagógus