2015. február 25., 22:35
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Márciustól jelentősen átalakul a szociális ellátások rendszere, a járási hivatalok hatáskörébe kerül az aktív korúak ellátása. A változások elsősorban azokat érintik, akik eddig önkormányzati rendelet alapján voltak jogosultak rendszeres szociális segélyre. A segély helyett ugyanis az egészségkárosodási és gyerekfelügyeleti támogatás kerül bevezetésre. A jegyzők pedig febr. 28-ig minden korábbi jogosultságot felül fognak vizsgálni.

Az állam által nyújtandó ellátások 2015. március 1-jétől a járási hivatalok állapítják meg. Ebbe a körbe tartozó ellátások a következőek: aktív korúak ellátása (foglalkoztatást helyettesítő támogatás, illetve az egészségkárosodási és gyerekfelügyeleti támogatás); időskorúak járadéka; ápolási díj (alapösszegű, emelt összegű és kiemelt ápolási díj); közgyógyellátás (alanyi és normatív alapú); egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság.

A felsorolt, teljes egészében központi költségvetési forrásból kifizetett ellátásokon túl más ellátások nyújtásáról, jogosultsági feltételeiről az önkormányzatok döntenek, az ún. települési támogatás keretében.

Jelentős változás, hogy március 1-től az aktív korúak ellátását is a járási hivatalok állapítják meg a települési jegyzők helyett. A támogatást a kormányhivatal folyósítja minden hónap 5. napjáig. A kérelmek továbbra is benyújthatók a Polgármesteri Hivatalban, továbbá a kormányablakoknál és a járási hivatalokban.

Az aktív korúak ellátása során megállapítható ellátás típus jelenleg a foglalkoztatást helyettesítő támogatás és a rendszeres szociális segély. A foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultság feltétel-rendszerében nem történik változás. A támogatás havi összege a 2014. évhez hasonlóan 22.800 Ft. A foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő személyek továbbra is a járási hivatal munkaügyi kirendeltségével kötelesek együttműködni, a felajánlott munkalehetőségeket elfogadni.

A rendszeres szociális segély 2015. március 1-től ebben a formában már nem lesz része a szociális ellátórendszernek. A rendszeres szociális segély helyett egy új ellátási forma, az egészségkárosodási és gyerekfelügyeleti támogatás kerül bevezetésre. Azon személyek aktív korúak ellátására való jogosultságát, akik részére március 1-jét megelőzően rendszeres szociális segélyt kaptak, a jegyzőnek hivatalból 2015. február 28. napjáig felül kell vizsgálnia.

A lakásfenntartási támogatás szabályai március 1-jétől kikerülnek a szociális törvényből. Ezután a támogatás ebben a formában nem állapítható meg. A települési önkormányzatok a települési támogatás keretében biztosíthatnak támogatást a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez, amelyet helyi rendeletben szabályozhatnak.

A méltányossági közgyógyellátás, illetve a méltányossági ápolási díj szabályai tavasztól szintén kikerülnek a szociális törvényből. Az önkormányzatok települési támogatás keretében nyújthatnak támogatást a gyógyszerkiadások viseléséhez, valamint a 18. életévét betöltött tartósan beteg személy ápolását, gondozását végző hozzátartozók részére.

A települési támogatás feltételrendszerét a szentendrei képviselő-testület a februári ülésén úgy alakította ki, hogy az eddigi ellátások ne változzanak, semelyik rászoruló ne kapjon kevesebb támogatást, mint eddig. Így például bár a lakásfenntartási támogatást az Országgyűlés megszünteti, de ugyanolyan formában, mint eddig, a Képviselő-testület biztosítja ezt az ellátási formát, tehát – megváltozott néven – települési támogatásként továbbra is igényelhető segély az önkormányzattól a rezsi kiadások kifizetéséhez.
Azok pedig, akik a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe kerülnek, illetve időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdenek, az eddigieknek megfelelően továbbra is kérhetik az önkormányzat segítségét, csak a támogatás elnevezése változik települési támogatásra.

A szociális ellátásokkal kapcsolatos bármely kérdésben forduljanak bizalommal a Hivatal munkatársaihoz ügyfélfogadási időben személyesen (Szentendre, Városház tér 3.), vagy munkaidőben telefonon (06/26 785-055).