Testvérvárosunkban Zilahon évente augusztus 1-én ünneplik a Zilahi Napokat a római telepesekre emlékezve római felvonulással, és háromnapos fesztivállal.

A Zilahi Napok még erdélyi útikönyvekben is szereplő esemény, háromnapos forgatag sátrakkal, színpaddal, rengeteg műsorral.

11 éve bevezetett különlegesség a római ruhába öltözött felvonulás, amelyet a szombathelyi Savaria Napok mintájára szombathelyi segítséggel találtak ki és rendeznek meg. Számunkra természetesen a magyar vonatkozású programok, események voltak igazán érdekesek. Zilahról idén többször írtunk, hisz idén ünnepeltük a testvérvárosi szerződések aláírásának 25. évfordulóját, járt ott kirándulócsoport városunkból, most viszont hivatalos meghívásra látogattunk el a híres-neves fesztiválra.

Zilahról tudni kell, hogy míg 1968-ban 98% magyar élt itt, mára a hatvan ezres városban arányuk már csak 16% körül van. A helyi magyarok szerveztek nekünk egy magyar-magyar találkozót, ahol az RMDSZ tagok, a helyi országgyűlési képviselő és szenátor úr (kétkamarás Parlament van), zenészek, újságírók, tanárok vártak bennünket óriási vendégszeretettel és őszinte örömmel, hogy magyar szót vittünk hozzájuk.

Külön érdekesség volt a helyi református templom látogatás is, a lelkész körbevezetett minket a debreceni után második legnagyobb magyar református templomban. Az istentiszteleteken egyszerre 1500-an vehetnek részt, és telente gyakran zsúfolásig megtelik a templom! A vallás és a magyarságtudat összetartó erejének szó szerint szívszorító példáival találkoztunk ottlétünk alatt. Sajnos, az egykoron ragyogó régi Főtér a Wesselényi szoborral mára már nem Főtérként működik, az Angyalkás kút angyalkáinak nincsen szárnya, a Városházán nem leng magyar zászló…

A Partiumban élő erdélyieknek kifejezett kívánsága, hogy, ha Erdélybe indulunk, ne csak a Székelyföldet látogassuk, ne feledkezzünk meg róluk, a szórványban élő magyarokról. Láttuk, hallottuk, hogy élnek, és éreztük azt a belülről jövő meleg szeretetet, amellyel fogadtak, kísértek, elárasztottak bennünket, igazán különleges bánásmódban részesültünk. Úgy a város vezetése (Radu Capilnasu, román polgármester úr vezetésével), mint a helyi magyarok kitüntetett figyelemmel gondoskodtak rólunk, melyért köszönet jár innen is.

A szentendrei olvasóknak pedig melegen ajánljuk, hogy látogassanak el Zilahra, Ady egykori iskolájába, a költő szellemisége máig meghatározó jelleggel ott lebeg a város felett, és szinte hallani a híres verset.

Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.

Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbusong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.

Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.

Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomoruan magyar.

Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
Kicsi országom, példás alakban
Te orcádra ütök.

És, jaj, hiába, mindenha szándék,
Százszor földobnál, én visszaszállnék,
Százszor is, végül is.