A Kereskedőház üzent, az épület első emeleti födémjének egy darabja október első hetében egyszerűen leszakadt. Szentendre műemléki épületének megmentése tovább nem odázható el. Az önkormányzat a statikai vizsgálat után a legszükségesebb állagvédő munkákat saját költségvetéséből biztosított forrásból elvégezteti. Továbbra is egyeztetést szorgalmaz a kormány illetékeseivel, hogy a 2017-ben kormányhatározatban megítélt turisztikai fejlesztési támogatásból megvalósuljon a város ikonikus épületének teljes körű felújítása.
Október elején az épület felső szintjén több négyzetmétert érintő területen beszakadt az elkorhadt födém. Az épület állagromlásának felmérésére újabb bejárást tartottak. A szemlén az önkormányzat polgármesteri hivatala által felkért statikai szakértő, a hivatal, a múzeum és a VSZ munkatársai mellett Fülöp Zsolt polgármester és Gulyás József alpolgármester is részt vett. A födém beszakadását az épület elégtelen, egyre romló állapota okozta.
Az emeleti födém beszakadásának elsődleges statikai vizsgálata megtörtént, további statikai vizsgálatok után születhet döntés, hogy milyen munkálatokkal, eszközökkel lehet a leggyorsabban a további állagromlást megállítani, vagy legalább lassítani A munkákhoz az önkormányzat a szükséges forrásokat soron kívül biztosítja, ahogy eddig már több alkalommal is megtette.
Az épületen egyre több olyan állagromlási tünet tapasztalható, amely egyértelműen bizonyítja, hogy Szentendre ikonikus műemléképületének teljes rekonstrukciója nem tűr halasztást.
A Kereskedőház felújításának elindítása azért sem halogatható, mert városunk Fő terén a megjelenésében is elszomorító épület újabb éveket – visszafordíthatatlan következmények nélkül – már nem bír ki. Ráadásul minél később indul meg a beruházás, annál többe kerül majd. 2017-ben ennek költségét 2,6 milliárdra becsülték, ez ma már lényegesen több. Az épület megújítása, a tervezési, beruházási folyamat mielőbbi indítása csak a város és a kormány együttműködésével valósítható meg.
Ezért is lesz témája a Kereskedőház megmentése a városvezetés és Vitályos Eszter országgyűlési képviselő október végére tervezett találkozójának.
A pusztuló Kereskedőház megtekintésére idén május 30-án két bejárást is szervezett az ikonikus épületben az önkormányzat az épület múltja és jelene iránt érdeklődő és aggódó szentendreiek számára.
A Kereskedőház megmentése érdekében indított petíciót június 30-ig lehetett aláírni, amely a Kereskedőház és a Templomdomb megújítására irányult, mert a 2018-ban már elindított projektet 2019 és 2020 között – különböző készültségi állapotban – leállították.
Idén júliusban a polgármester – a Szentendrét érintő valamennyi fontos kérdésben – így a Kereskedőház ügyében is levélben kereste meg Vitályos Esztert, a választókerület országgyűlési képviselőjét, és javasolta, hogy a nagyobb projekteket, így Kereskedőház, a Templomdomb és a Dunakorzó és környezetének teljes rekonstrukcióját bontsák beruházási ütemekre. Egyúttal azt is kezdeményezte, hogy még augusztus vége előtt, szakértők bevonásával közösen tekintsék át a projektek mielőbbi elindításával kapcsolatos legfontosabb teendőket.
(Borítókép: Bellai László / Szentendre.hu)