2025. április 11., 09:35

A legutóbbi képviselő-testületi ülésen tárgyalták dr. Filó András  interpellációját, amelyben  arra a kérdésére várt választ, hogy hány közúti jelző- és kiegészítő táblával sikerült csökkenteni a belvárosban, a parkolási zónán belül a táblák számát.

A belváros, a kijelölt várakozási területek és a védett övezet forgalomszabályozásával tavaly tavasszal foglalkozott a képviselő-testület. Egyebek mellett megállapította, hogy a terület forgalomszabályozására többféle önkormányzati rendelet vonatkozik, ezek az előírások túlszabályozottságot eredményeztek. A testület ezek jogi felülvizsgálatáról és összhangba hozásáról határozott, ez a folyamat jelenleg is zajlik, befejezésének határideje 2025 vége.

A beavatkozást igénylő helyzet kezelésére elfogadott forgalomszabályozási felülvizsgálati program előrehaladásáról a képviselőket többször tájékoztatták – olvasható az interpellációra adott válaszban. A képviselő-testület döntésének értelmében átfogóan feltérképezték a problémás forgalmi helyszíneket, megvizsgálták, hogy mely táblák nehezítik meg a tájékozódást és ahol indokolt volt, egyszerűsítettek. Az eddigi intézkedések alapján tételes felsorolás is készült, hogy hány táblát, oszlopot és kiegészítő elemet távolítottak el az egyszerűbb értelmezhetőség érdekében.

Eddig az alábbi forgalomszabályozási eszközöket és kiegészítőket távolították el a belvárosban:

  • tábla és kiegészítő tábla: 299 db
  • oszlop: 51 db
  • oszlop toldalék: 122 db
  • oszloptoldó: 67 db

Az összesített adatokat tartalmazó beszámoló részletes ismertetése nem volt indokolt a testület ülésén, mivel a képviselő a napirend tárgyalásán már nem volt jelen. A képviselő-testület a választ szavazással elfogadta.