2017. február 24., 20:38
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A szentendreiek véleményét várja az önkormányzat a város készülő Építési Szabályzatával kapcsolatban. A partnerségi egyeztetés szakaszában lakossági fórum és nyílt nap keretében konzultálhatnak a szakemberekkel a polgárok. A véleményeket írásban várja a hivatal március 31-ig.

Partnerségi szakaszba érkezett a városi Építési Szabályzat megújítása. Több mint két éve kezdődött el az a többlépcsős tervezési folyamat, amelynek eredményeként hamarosan megújul Szentendre Építési Szabályzata. Olyan, a város jövőjét, fejlődését meghatározó dokumentumok megalkotása előzte meg a szabályzat elkészítését, mint a Településfejlesztési Koncepció és az Integrált Településfejlesztési Stratégia.

„Örömtelinek gondolom azt, hogy a képviselő-testület ezeket az anyagokat ellenszavazat nélkül, igen nagy konszenzus mellett fogadta el, és így haladunk tovább ebben a tervezési folyamatban, ahol most ott tartunk, hogy a Helyi Építési Szabályzatot, amelyet Szentendre Építési Szabályzatnak hívunk, azt bocsátottuk véleményezésre” – mondta Verseghi-Nagy Miklós polgármester.

A véleményezési szakasz kezdete február 13-a, hétfő volt és március 31-ig van nyitva a lehetőség, hogy mindenki elmondhassa véleményét.

A legfontosabb az, hogy ha valaki szeretné, hogy rögzítve legyen ő, mint partner ebben a folyamatban, akkor írásban kell megtennie az észrevételét, ezeket mind rögzítjük, mindegyikre válaszolunk, mindegyikre reagálunk és lehetőség szerint a javaslatokat, amennyiben arra lehetőség van, be is építjük ebbe a szabályzatba” – hangsúlyozta a polgármester.

A partnerségi folyamat részeként február 28-án 18 órai kezdettel tart az önkormányzat lakossági fórumot, ahol a város polgárai megtekinthetik a terveket, elmondhatják a véleményüket, továbbá, aki egyéni ügyével kapcsolatban szeretne konzultálni, bejelentkezhet március 14-re, a nyílt napra, amikor személyesen beszélhet a tervezőkkel és a főépítésszel.

„Én mindenkit biztatok, hogy vegyen részt ebben a folyamatban és tegye meg észrevételét, illetve tájékozódjon. A tájékozódást segíti az a füzet, az a tájékoztató, amelyben közérthető nyelven fogalmaztuk meg Szentendre Építési Szabályzatának a legfontosabb vívmányait, a legfontosabb attribútumait, ezt online formában is elérhetik a lakosok, letölthető a szentendre.hu oldalról, illetve egy kis füzet készült, amelyet minden szentendrei háztartásba eljuttatunk.”