2015. augusztus 3., 10:45

A Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete szervezésében kiutazó csapat győzött az Európai Népek Fesztiválján. Az EPF (European Peoples Festival) ez alkalommal Lengyelországban, Złocieniecben került megrendezésre. A város Pomerániában helyezkedik el, ami nekem olyan meseszerűen hangzik, talán ezért is lett ilyen meseszép a csapatunk eredménye.

Az EPF jelentősége az, hogy a különböző népi, nemzeti kultúrák találkozása, megismerése révén elősegítse az előítéletek és az idegengyűlölet leküzdését, és így erősíti, szolgálja a békés együttélést, közeli és távolabbi szomszédjainkkal egyaránt. Ez példaértékű a nemzetközi fesztiválok sorában azért, mert nem elsősorban a „bulik” lehetőségét teremti meg, hanem a különböző nemzetek, népek sokszínűségében lévő emberi értékek kölcsönös megismerésére ad lehetőséget és alkalmat minden korosztály és minden résztvevő számára.

Az 1992 óta minden évben megrendezésre kerülő rendezvénysorozaton minden országból ugyanaz a kisváros a vesz részt. Magyarországot Szentendre képviseli. Az idén Lengyelország, Belgium, Dánia, Franciaország, Írország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Németország, Olaszország, Skócia, Spanyolország városainak delegáltjai képviselhették hazájukat. Csapatunk a különböző versenyeken elért eredmények összesítése alapján, a fenti országok mindegyikét megelőzve, a fesztivál első helyét vívta ki, mellyel elnyertük a győztesnek járó kupát és a vándorserleget!

 

Nagy megtiszteltetés és felelősség ezeken a fesztiválokon évről évre részt venni és képviselni hazánkat, városunkat. A megfelelő felkészülés igen fontos, mert a vendéglátók és a többi résztvevő is rajtunk keresztül ismerheti meg Magyarországot. Az én legfontosabb feladatom – mint szervező és résztvevő – a kulturális program összeállítása, bemutatása volt. Már jóval az indulás előtt elkezdtem kialakítani az előző évek tapasztalataiból a koncepciót. Vezérfonalam az Európai Unió jelmondata „Egység a sokféleségben” és az idei Fesztivál mottója a „Respectable” (tisztelet, elfogadás) volt. Ezek alapján táncművészként és hagyományőrző mentortanárként nem tudtam másra gondolni, minthogy az UNESCO által a Világörökség részévé választott Magyar Táncházmozgalomra építsek. Ennek keretén belül az összmagyar népi kultúrát vittük színpadra, a Magyarországon élő nemzetiségek és kisebbség kultúráját is elfogadva, tisztelve, az ő táncaikból és magyar táncokból készült egy koreográfia. Sikerünket az eredmény tükrözi.

Hasonló mondható el a Szentendrei Kreatív Színházi Stúdió produkciójáról, melynek szintén a „Respectable” mottó volt az alapja, és egy különleges idősotthonban játszódik. Nagy sikerrel és szép eredménnyel adták elő darabjukat.

A gasztronómiai versenyben minden ország megfőzhette a maga jellegzetes ételeit. Ezeket aztán megkóstoltatta az érdeklődőkkel és persze a szigorú zsűrivel, akik nagyra értékelték a töltött paprikánkat, desszertjeinket a magyar pálinkával és a szépen terített asztallal együtt.

A fotósok és festők versenyén a fesztivál hangulatát és szellemiségét jelenítettük meg nagy sikerrel.

Sportolóink is, elsősorban kosárlabdában, de fociban, lövészetben, pingpongban és petanque-ban lelkesen és eredményesen küzdöttek. A funny games-en belül a sárkányhajó versenyben is megbecsülést vívtunk ki magunknak, bronzérmesek lettünk.

Az Euro Village-ben felállított magyar stand is sok érdeklődőt vonzott. Bemutattuk Magyarország jellegzetes termékeit, valamint a szentendrei és környékbeli kézművesek munkáit. Ezt is pontozták a résztvevők, megítélésünk itt is nagyon jó lett. Mindezek eredményezték a fesztivál első helynek a megszerzését.

A versenyek, a bemutatók fantasztikusan jó hangulatban zajlottak. Teljesítményünkön túl, talán a vidámságunk, jó hangulatunk is hozzájárult sikerünkhöz. A csapat igazán összetartó volt. Egyik eseményről rohantunk a másikra, hogy minden vetélkedőnkön szurkolni tudjunk, bíztassuk egymást. A szurkolótáborok gyakran keveredtek, azaz sokszor hallottuk más nemzetek tagjaitól a mi „csatakiáltásainkat”, bíztató énekeinket. Természetesen ezt mi is viszonoztuk, és így vált valóra a fesztivál üzenete. Új barátságok születtek, szerettek minket…

Minden fesztiválon van egy nap, amikor a környékkel ismerkedhetünk. Most a Balti-tenger közelsége révén Kołobrzeg városában jártunk, és mártóztunk meg a számunkra kissé friss tengerben.

A fesztiválnak helyet adó Złocieniec gazdag történelmi múlttal rendelkezik. Az elmúlt években az Európai Unió támogatásával számos sportlétesítmény épült, ezek adtak otthont a sportvetélkedők egy részének. Az amfiteátrum – mely minden nap megtelt a helyi kíváncsi érdeklődők sokaságával is – az ünnepségeknek és a kulturális performance bemutatóknak, az esti koncerteknek adott helyet. A belváros műemlékvédelem alatt áll. Az utcaszínházak vetélkedésére és a gasztronómiai eseményekre ezen a helyen került sor.

A fesztivál minden esetben ökomenikus istentisztelettel kezdődik, mely a városka műemléktemplomában volt. A helyi egyházi vezetők a helyszín és az esemény méltóságát megőrizve, vidám, fiatalos, korunkhoz igazodó beszédeket tartottak. Az egyházi énekeket fiatalok és fiatal zenekarok szolgáltatták, akikhez szívesen csatlakozott minden résztvevő is.

Magyar vonatkozásokat is találtunk, amelyek bizonyítékai lehetnek annak, hogy évszázadokkal ezelőtt is részei voltunk Európának. A Vár maradványainak épületében működik a Szent Hedvig Királynő Plébánia. Szent Hedviget a lengyel nép Jadwiga néven, minden idők legnagyobb királynőjeként és szentként tiszteli. 1399-ben, 26 évesen halt meg s közeli szentté avatását a lengyelek annyira biztosra vették, hogy Krakkóba, a waweli székesegyház oltára alá temették, és nem a kriptába, ahová a királyi főket szokták. A szentté avatásra azonban csak 600 évvel később került sor: az első lengyel pápa, II. János Pál avatta szentté I. Nagy Lajos magyar-lengyel király legkisebb leányát. Szent Hedvig 2006 óta a Dunakanyar védőszentje.

A fesztiválon most is minden résztvevő saját költségén, támogatás nélkül vett részt és szerzett elismerést Magyarországnak és Szentendrének. Több ország is támogatásokkal tud jelen lenni. Erről már a 2014-es cikkemben is írtam, de remélem, hogy ezt most többen olvassák, talán olyanok is, akik segíthetnek forrást találni egyesületünk ilyen céljainak megvalósításához.

Csapatunkat egyesületünk elnöke, Jolanda Willemse vezette, akinek ezúton is szeretném megköszönni az előkészítés és a fesztivál ideje alatt végzett szervező és koordinációs tevékenységét, ami a kiutazást és az eredményes részvételt segítette. Ugyancsak köszönetet mondok minden egyes résztvevőnek. Köszönet Szentendre Város Önkormányzatának, hogy helyet biztosítottak az előkészítő megbeszélésekhez, az Izbégi iskola igazgatónőjének, hogy tornatermükben készülhettünk fel, valamint azoknak a kézműveseknek, kereskedőknek, akik termékeket biztosítottak standunkra.

Jövőre, 2016-ban irány Lettország, Rēzekne.

 

Trombitás Titánia

elnökségi tag

Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete

 

IMG_9337 IMG_9339