2016. november 10., 18:10
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Dália utcai lakók kezdeményezésére tartottak lakossági fórumot november 8-án a Barcsay Jenő Általános Iskolában. A lakók az 1+1 pályázat keretében szeretnék az utcájuknak a Kálvária úttól a József Attila utcáig tartó szakaszát felújítani, s ezzel kapcsolatban tették fel kérdéseiket a városvezetésnek.

Jövőre bővül az 1+1 pályázat

A fórum dr. Török Balázs városfejlesztési alpolgármester bevezetőjével kezdődött, aki elmondta, hogy az önkormányzat idén 19 millió Ft fordított 1+1 pályázat keretében útépítésre, ami azt jelenti, hogy közel 40 millió Ft értékben történt útfejlesztés a városban. Hozzátette, hogy városunkban több mint 100 kilométernyi földút van, de sok a rossz minőségű aszfaltút is. 2014-ben indult el újra az útépítés, de nagyon sok a feladat, ezért is indították el ezt a programot, melynek lényege, hogy a lakók és az önkormányzat 50-50%-ban állják a költségeket. Az érdeklődésre való tekintettel hamarosan kiterjesztik a pályázati lehetőséget minden közterületet érintő fejlesztésre, például járdaépítésre, közvilágítás-korszerűsítésre is.

Kérdések és válaszok

A lakók első kérdése pénztárcát érintő felvetés volt: szerették volna tudni, hogy az útépítésben részt vevők részesülhetnek-e adókedvezményben, ahogy arra a korábbi években lehetőség volt. Dr. Török Balázs kijelentette, hogy a képviselő-testület új rendeletében ez a lehetőséget már megszüntette, és nincs szándék a szabályozás megváltoztatására.

Felmerült a lakók részéről, hogy ha majd az út elkészül, bevezethetik-e a súlykorlátozást, amire azt a választ kapták, hogy ez nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is, és a korlátozás mértékét az út teherbírása alapján határozzák meg.

A lakók elmondása szerint a Dália utca és a járda is rendkívül rossz állapotban van, és kérdezték, hogy ha mégsem sikerülne létrehozniuk az úttársaságot, számíthatnak-e arra, hogy az önkormányzat rendbe teszi az utat. Török Balázs szerint a földút kezelése alapvető önkormányzati feladat, amit az önkormányzat cége, a Városi Szolgáltató végez. Megígérte a lakóknak, hogy utánanéz, hol akadt el korábbi kérésük, és hogy mikorra ütemezte be a VSZ Zrt. az út karbantartását. Hozzátette, hogy hamarosan átfogó karbantartási felülvizsgálat készül annak érdekében, hogy jobban számon kérhető legyen a munka elvégzése. Ajánlotta még a lakóknak az izbégi Pásztor utcában már bevált mart aszfaltos útépítési technikát, ami ugyan nem olyan tartós, de sokkal olcsóbb megoldás.

Tisztázták az úttársulás és az úttársaság közötti különbséget is: az úttársulás jogilag szabályozottabb, bonyolultabb, ezzel szemben az úttársaság önkéntes együttműködésen alapszik, jogilag senkit sem lehet kötelezni a belépésre, és akár egyetlen lakó is kezdeményezheti.

A lakók részéről felmerült az igény, hogy az útépítéssel egy időben az utcaképet is rendeznék az önkormányzat segítségével, úgy, hogy az önkormányzat biztosítaná a szükséges anyagot, ők pedig a munkaerejükkel járulnának hozzá. Török Balázs szerint ilyenre még nem volt precedens, de az önkormányzat nem zárkózik el a kérés elől, de előbb a lakóknak meg kell terveztetni, árajánlatot kell kérniük, és utána tudnak a finanszírozás mértékéről dönteni.

Fülöp Zsolt, a körzet képviselője is arra biztatta a lakókat, hogy ne csak úttervezésben, hanem környezettervezésben is gondolkodjanak a városi főkertész és az útmérnök bevonásával, amit ha sikerülne véghezvinni, iránymutató lehet a város többi úttársulása számára is.

forum2